2014. május 15. csütörtök, 14:11
Egy magyar kisgyerek brüsszeli iskolajárása (3. rész)
Nem tudom, hogy a jó magatartásban mennyire játszik szerepet az értés bizonytalansága, meg a nyelvhasználat lassúsága, mindenesetre: nem tudnak feleselni, fecsegéssel nem zavarják a foglalkozást. Ha majd rossz pontokat kapnak magatartásból, az azt jelenti, hogy kezdenek belejönni a francia nyelvhasználatba. De a legfontosabb, hogy beilleszkedtek, s talán egyre jobban érzik majd magukat. (Sz. Tóth Gyula)
Azon törtem az agyam, hogy gyermeknapon, amikor mindenki a lufit szorongató rózsaszín és tejszagú csöppségekre koncentrál, vajon illik-e megszólalnom. Mert nekem a rózsaszín mellett azért elég sötét színek is eszembe jutottak (Pfeifer Erzsébet).
Kamarás István már több alkalommal megörvendeztetett bennünket gyönyörű karácsonyi meséivel, amelyekben tökéletes harmóniában egyesül a bibliai hagyomány napjaink valóságával. Egyesületünk most ezzel kíván honlapunk olvasóinak nagyon szép karácsonyt és boldog újesztendőt.
A műsort mindig meghatározza, ki készíti. Ha a gimnázium, tudjuk, irodalmi színpadszerű, a magyar irodalom gyöngyszemeire építő, kiszámítható műsort várhatunk. Az általános iskoláknál meghatározó pl. hol van néptánccsoport, mert az remekül színesíti a március 15-i hangulatot. Ilyenkor általában huszárok is vannak, ami remek keretet ad a külsőségeknek. Most a szakközépiskola volt soron. (L. Ritók Nóra)
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kíván az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete!
Mit tudunk kezdeni történelmi, állami ünnepeinkkel? Eleve mit tudunk kezdeni a kötelező feladatokkal? Amikor kiosztják: október huszonharmadika a tizenkettedik évfolyam feladata, a pedagógusnap meg a nyolcadikosoké… Amikor tudjuk: a beterelt közönség nagy részét elsősorban az érdekli, hogy elég időt vesz-e el a műsor az órából ahhoz, hogy már semmi érdemlegeset ne lehessen csinálni az osztályterembe visszaérve. (Achs Károly)
Milyen volt ez az ünnep? Felemás. Hallottam olyan iskolákról is, ahol valóban sikerült felidézni a korabeli hangulatot, ahol képes volt hatni az esemény. Tartok attól azonban, hogy nem ez volt általában jellemző. Az ünnepi napot felidézve többekben támadhatott a szerzőéhez hasonló furcsa hiányérzet.
Bajban vagyunk az ünnepi műsorokkal. Pedig évente többet is kellene készítenünk, sőt, ezek a műsorok kerülnek ki a kirakatba: a helyi tévé –hál’Istennek– nyilván sose fogja felvenni, ha a szünetben odaszólok egy szomorkodó gyereknek, vagy ha néha-néha egy-egy pillanat fölfénylik az órán. Egy megemlékezés viszont ott is leadható. (Achs Károly)