Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2013. november 27. szerda, 20:34

Ez is tehetséggondozás! – „Kredenc” Kommunikációs Műhely

A műhely vezetői:

Horváth Balázs: Az újságíró, -készítő foglalkozások vezetője, a fiúk tagozatának koordinátora

Kálecz Rudolf: a fotószakkör vezetője és a Galéria kiállításainak szervezője, a Kredenc újság alapító tagja

Szluka Bernadett: Az újságíró, -készítő foglalkozások vezetője, a kommunikációs versenyek, vetélkedők szervezője, a Kredenc újság alapító tagja, főszerkesztője

A Kredenc Kommunikációs Műhelyt középiskolás korú diákok tehetséggondozásának céljából alapítottuk 2006-ban. A Műhely a Pécsi Hajnóczy Kollégium két tagintézményében működik. Célunk, hogy a kommunikációs kompetenciák fejlesztésével hozzájáruljunk az iskolai teljesítmény növeléséhez, a hiányosságokból eredő hátrányok leküzdéséhez és – nem utolsósorban – megadjuk a diákoknak a verbális és vizuális önkifejezés örömét.

Hisszük, hogy a kommunikációs kompetencia és a szociális kompetencia folyamatosan hatnak egymásra így a két terület fejlesztése párhuzamosan történik. A kommunikációs készségek fejlesztése mellett nagy hangsúly fektetünk a csoportban való együttműködés elveinek elsajátítására.

A Műhely több állandó foglalkozást integrál, amelyeket részben az írásbeli kifejezésmód, nyelvi kompetencia fejlesztése (újságszerkesztés, hírlapok, szépirodalmi szövegek feldolgozása, anyanyelvi nevelés), részben a vizuális kommunikációs formák „testközelbe” hozása tölt fel tartalommal.

Versenyek meghirdetésével, pályázati lehetőségek felkutatásával is bátorítjuk a műhelymunkában résztvevőket, akik közül többen országos pályázatokon elért kiváló eredményükkel bizonyították tehetségüket a fejlesztett területek valamelyikén.

Mivel az újságírásban és a fotózásban is fontos az információk rendszerezése, a kritikai gondolkodás, lényegkiemelés, szervezőkészség, így a műhelymunka során ezeket a tulajdonságokat is erősíteni kívánjuk. A csoportos tevékenységek során elméleti és gyakorlati képzést is végzünk, mindkét területen kooperatív módszereket alkalmazunk. A műhely működésének feltételeit elsősorban pályázati forrásokból finanszírozzuk.

A konferencián – a műhely bemutató foglalkozása során – kiscsoportos tevékenység keretében mutattuk be a kooperációs és fogalmazási készséget, valamint kreativitást mozgósító feladatvégzést. A résztvevőknek egy előre megadott szövegrészletből kellett megalkotniuk egy teljes történetet. A csoportok által létrehozott történetek sokszínűsége jól illusztrálta, hogy ugyanazt a jelenséget hányféle módon észlelhetjük, kezelhetjük és fejezhetjük ki az egyéni látásmódok és a csoporthatás függvényében.

Egy másik feladatban azt próbáltuk érzékeltetni, hogy milyen módon lehet játékos formában megragadni a nyelvi eszközök, nyelvi struktúrák jelentésre gyakorolt hatását, érzékeltetni azt a megdöbbentő képességet, amit az anyanyelvi kompetencia által a sajátunknak mondhatunk: a résztvevőknek olyan mondatot kellett alkotniuk, amely egyszerre fejez ki két előre megadott jelentést.

A Kredenc Kommunikációs Műhely tevékenységének területei:

1. Újságkészítés, Kredenc: A foglalkozás produktuma a félévente megjelenő Kredenc című diákújság, és online újság. Mindez összekapcsolódik egy folyamatos felkészítő munkával, melynek során a tanulók elsajátítják az újság készítésével, médiával kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudnivalókat.

2. HÍD program, Litera-túra, Könyvtári kalandtúra: A HÍD (Hírlapot a Diákoknak!) országos program az újságolvasásra (ingyenesen terített folyóiratok és ezekhez kapcsolódó feladatlapok), a Litera-túra a regényolvasásra (a gyerekek által beszavazott regénnyel kapcsolatos többfordulós vetélkedő) helyezi a hangsúlyt. A kollégium könyvtárába helyezett „kalandtúra” során egy meghatározott korszakot dolgoznak fel a diákok az adott korszakra jellemző vezérelv (pl. hét szabad művészet) mentén.

3. Fotószakkör, Galéria: A fotószakkör foglalkozásain a diákok megtanulhatják a fotóriport, címlapfotó készítésének folyamatát, szakmai ismereteket szerezhetnek a fotókészítésről. Gyakorlatok során elsajátíthatják a portré- és a tárgyfotózás technikáját. Évente háromszor a Hajnóczy Galéria kiállításán mutatják be munkáikat a tehetséges fiatalok.

4. Anyanyelvi verseny: A versenyen a megye kollégiumaiból jelentkező diákok vesznek részt. A feladatok összeállításánál törekszünk a hagyományos elemek (helyesírás, anyanyelv-ápolás) mellett minél több anyanyelvi kompetenciát mérő, nyelvi gondolkodást igénylő, a nyelv általános struktúráját, érdekességeit bemutató feladat beiktatására.

5. Írói pályázatok: Minden évben meghirdetünk a kollégisták számára egy írói pályázatot, melyre meghatározott műfajban várjuk az alkotásokat. A pályázatra felkészítés csoportos és egyéni foglalkozás kereteiben zajlik, így a beküldött művek a tanév végéig folyamatos átalakuláson mennek keresztül.

Szluka Bernadett

Az Ez is tehetséggondozás! Elmélet és módszerek című konferenciát a Tehetséghidak Program (TÁMOP 3.4.5–12-2012-0001) finanszírozta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep