Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2013. november 2. szombat, 7:10

Ez is tehetséggondozás! HHH-s gyerekek fejlesztése társasjátékokkal

A foglalkozás vezetője, Lencse Máté az Önkéntesek a minőségi integrációért című pályázatával nyerte el ebben az évben a „Főállású Angyal” címet. A z ELTE PPK oktatója és doktorandusz hallgatója koordinátorként segíti az Igazgyöngy Alapítvány munkáját Toldon. Fő célja a berettyóújfalui kistérség mélyszegénységben élő gyermekei és családjai esélyegyenlőségének megteremtése.

Az Igazgyöngy Alapítvány esélyteremtő-tehetséggondozó munkáját a 33 LHH kistérség egyikében végzi. Komplex problémakezelésünk eredményeképp az esélyteremtés lassan megteremti a tehetséggondozás feltételeit.

Az Alapítvány munkájának rövid bemutatása után a műhelyfoglalkozáson résztvevők néhány társasjáték fejlesztő lehetőségével ismerkedhettek meg beszélgetéseken és azok kipróbálásán keresztül.

A foglalkozást vezették: Csatári Tamara, Kincses Eszter, Lencse Máté

Az Igazgyöngy Alapítvány munkájának ezen szeletét egy egyetemista önkéntesekből álló csapat végzi (http://ped2.hu). Fókuszban az iskolán kívüli nevelés módszertanának felhasználása áll, a helyszín pedig egy zsáktelepülés. A fejlesztés az online-tanulástámogatás, kézműves foglalkozások, drámajátékok, társasjátékok, sportjátékok eszközeit, lehetőségeit használja, melyek közül most a társasjátékok pedagógiáját emeltük ki, amellyel bennünket (is) a játékpedagógia kiváló szakértője: Jesztl József ismertetett meg. A csapat által használt társasjátékok leírása itt található meg.

Néhány kép a munkáról és a hangulatról:

Az Ez is tehetséggondozás! Elmélet és módszerek című konferenciát a Tehetséghidak Program (TÁMOP 3.4.5–12-2012-0001) finanszírozta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep