Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2013. december 15. vasárnap, 16:04

Ez is tehetséggondozás!

„Egy vérből valók vagyunk!”

A Maugli egy budapesti alapítványi középiskola, a Zöld Kakas Líceum programja azok számára, akik helyzete hasonló a mesebeli kisfiúéhoz. Maugli volt az, aki ember volt a farkasok között, és farkas az emberek között, valahogyan egyetlen közösség keretei közé sem sikerült beilleszkednie, mégis olyan kiemelkedő képességekkel bírt, ami vezető egyéniséggé tette. A programban részt vevő gyerekek is hasonlóak – sehol sem találják a helyüket, de mindenhol felfigyelnek rájuk.



Mi alternatívákat mutatunk

A csoporton belül korántsem a farkastörvények az irányadók. Az alatt az idő alatt, amit együtt töltünk/töltenek minden nap, sok minden történik. Elsősorban persze tantárgyi ismeretek átadása, de ez teljesen személyre szabottan zajlik. Nem ritka, hogy a csoport minden tagja mással foglalkozik – egyszerre, egy légtérben van angolóra, történelemóra, informatika és földrajz, ha éppen úgy adódik. Vagy ha egy bizonyos tantárgy szaktanára tart órát, akkor egyféle tantárgy több szinten való szimultán ismeretátadása zajlik. Kicsit olyan ez, mint a régi falusi iskolákban, mikor a különböző osztályokba járó gyerekekkel egy tanító foglalkozott. Ez a helyzet sok olyan lehetőséget rejt magában, amit egy egész osztályos tanóra nem: több egyéni figyelem jut egy-egy diákra, a tanár végigkövetheti, hogyan halad a gyerek végig egy adott munkafolyamaton. Mindenkivel ott van, mindenkinek segít, ugyanakkor mindenki megélheti az önálló munka örömét és kihívásait is. Emellett a diákok egymással is folyamatos interakcióban vannak, így tudnak segíteni a másiknak, kapcsolódni ahhoz, amit éppen ő csinál. Talán van, aki azt gondolja, hogy ez a biztos káosz – de nem így van. Éppen az ingergazdagság miatt a diákokat így teljesen lekötik az órai események, koncentráltabban dolgoznak. A közvetlen munkakapcsolat a közvetlen visszajelzésre is módot ad: ha valaki jól old meg egy feladatot, az azonnali elismerést kap, és nem csak a tanártól, de a csoport többi tagjától is.

Ez a típusú pedagógiai munka gondos felkészülést és nem kevés rugalmasságot kíván a pedagógustól is. Jellemzően úgy készülünk, hogy mindig van nálunk tartalék téma, ami bevethető attól függően, hogyan alakulnak az órai események. Emellett minden diáknak egyéni programja van, ami alapján lehet, hogy bizonyos tárgyakat nem tanul, másokból intenzívebb felkészítést, fejlesztést igényel. És olyan is van, hogy valami teljesen más történik, mint amit elterveztünk – váratlan feladatmegoldási stratégiák, személyes problémák, amik felülírnak minden iskolai dolgot. Mivel a csoport nagyon intenzíven van együtt, ez lehetőséget ad arra, hogy a diákok egymás problémáit megismerjék, így valahogy senki sem marad egyedül a gondjaival, számíthat a többiek figyelmére.

A csoporton belül tudatosan alkalmazunk néhány resztoratív elemet. A hetet mindig nyitókörrel kezdjük, ahol lehetőség van a hétvége után újra összehangolódni, illetve mindenki hozhat otthoni élményeket, amiket szívesen megoszt másokkal. Ha a csoporton belül konfliktus adódik, azonnal megáll minden egyéb tevékenység, és addig nem lépünk tovább, amíg azt nem sikerül tisztázni. A gyerekek alapvetően valamiféle bajtársiassággal fordulnak egymás felé, hiszen mindenkinek megvan a maga története, ami miatt ebbe a csoportba került. Így sokkal könnyebben adják fel előítéleteiket és félelmeiket, és nyitnak mások felé.

A műhelyfoglalkozás során azt szerettük volna, ha nem csak beszélünk a gyerekekről, hanem valamilyen módon ők maguk is hallathatják a hangjukat. Ezért a foglalkozás vezetője, Kerényi Kata a Maugliba járó diákokkal készült interjúkból hozott idézeteket, melyeket a jelenlévők olvastak fel – így mindenkiből megszólalhatott kicsit az a gyerek, akinek kreativitása, egyéni világlátása több kellemetlenséget, mint örömet hoz. Az ezt követő beszélgetés során kiderült: mindenkinek volt már dolga "mauglikkal" tanári vagy segítői pályafutása során. Ezekben a gyerekben olyan hajtóerők dolgoznak, amelyeket kár kihasználatlanul hagyni – csak meg kell találni a megfelelő módot, hogyan fordíthatóak át alkotó energiává.

Kerényi Kata

Az Ez is tehetséggondozás! Elmélet és módszerek című konferenciát a Tehetséghidak Program (TÁMOP 3.4.5–12-2012-0001) finanszírozta.

Egy üzenet

  1. Laura szerint:

    Csak kapkodom a fejem a kimeríthetetlen pedagógiai módszerek, ötletek tárháza láttán. Ezekhez képest a mindenkit egy fiókba gyömöszölés hatásival szembesülünk a mindennapokban, mintha a vékony mezsgyén kívül még a fantázia sem létezhetne. Nem tudom, ezek a Mauglik merre tartanak, mi lesz velük, ha az iskola elengedi őket? Mihez lesz elegendő az általuk elsajátított ismeretanyag? Ha mondjuk mellettem valaki hangosan énekelne/óbégatna egy bűzös tornacipőben (nem a videóra céloztam), nem biztos, hogy egy harmadfokú egyenletet meg tudnék oldani… Az viszont nagyon jó, ha gond van, előbb megoldjuk, annál fontosabb feladat nem lehet, mert egyébként is elterelné a figyelmet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep