A pedagógus életpályamodell gyakorlatilag felszámolta az iskolákban amúgy is csodaszámba menő valódi közösségeket. A KLIK (illetve KK) iskoláinak nincs önálló arcuk, víziójuk, nem kapcsolódnak a helyi közösségekhez, s nincs – hiszen amúgy sincs rá szükség – együttműködés a pedagógusok között. Ráadásul a pedagógus életpályamodell rendszerszinten erősíti az udvaronc karriert. Elenyésző azoknak a valóban jó pedagógusoknak a száma, akik feljebb juthatnak a ranglétrán, egész egyszerűen azért, mert ők még tanítanak.
Egy másik, mára ordító probléma, hogy elfogyunk. Nincs utánpótlás, a bent ragadók munkaterhe kezelhetetlen, minőségi munkát végezni képtelenség. Az úgynevezett szakos ellátottság adatai nem követhetőek. Ha augusztus 30-án a történelemtanár bevállalja még a kémiaórákat is, egész évre biztosított a „szakszerű tanítás”. A regnáló pedagógusokat nemes egyszerűséggel lenézi, kiröhögi és bűnbakká tupírozza az állam. S igen, a tanári minőség, ami döntő a tanulás folyamatában, egyre gyorsabb tempóban hanyatlik. A pedagógusképzés már a nyolcvanas években is a másodvonalból merített, s a helyzet azóta csak romlott. Felgyorsult az elvándorlás, emelkedik a burnout szindrómások száma.
Az iskolaszervezés elmaradt, a megkurtított forrásokat felemészti a kisiskolák fenntartása, ahol kevés diákot több-kevesebb szakképesített pedagógus terelget. Ma már Pest megyében is könnyen találunk olyan iskolákat, ahol a felső tagozat tantárgyainak több mint a felét nem szakos tanárok látják el. Az utazó pedagógusok emelkedő száma mint torz jelkép szemlélteti a rendszer bornírtságát. Sehová sem tartozik, és sehol nincs otthon, hogyan lenne képes gyerekre figyelni? Persze azt is tudjuk, hogy a körzetesítés, a kisiskolák bezárása nagyon sok érdeket sért, és tűzoltásként utaztatjuk a tanárt. (Erről Lannert Judittól sokat hallhatunk a G7 podcast adásában.)
A közmegegyezés szerint, s a kerekasztal leiratában is jobbnak – legalábbis elfogadhatóbb minőségűnek – jelzett alsó tagozat is fuldoklik. A negyedikes gyerekek között már sok esetben két-három évnyi különbségek vannak. (Ez önmagában még nem lenne baj, de az iskola ugyanazt kéri mindenkitől számon.) Az alapszakasz meghosszabbítását kiírták a rendszerből. A tanítókra erőszakolt gyalázatos minőségű egyentankönyvek, az új NAT óraszámai – az egyes tantárgyak kiemelése (mi célt szolgál például 2 énekóra saját tanmenettel, miközben a környezetismeret nem kapja meg ugyanezt a lehetőséget?) A hittan oktatás kényszerű csoportbontása a formálódó osztályközösségtől vesz el fejlesztési lehetőséget. S emellett erre a tanévre megérkeztek az óvodákból az új beiskolázási rendelet első áldozatai is.
A felső tagozat eredményeiről még nehezebb képet alkotni. Az értékelés esetlegességéről írtak már eleget, a 6. és 8. osztályos kompetenciamérések elemzése pedig nem épült be az iskolák gyakorlatába. Még vizsgálható mutató volna a sokat vitatott központi felvételi, ahol már világosan látszanának a töréspontok. Nem véletlen, hogy az általános iskolák nyolcadik évfolyamának gyengébb tanulóit rendszeresen lebeszélik a megmérettetésről. Azt is tudjuk, hogy külön iparág épült ki a negyedik-hatodik osztályosok kiemelésére, az úgynevezett elit iskolába történő átmentésükre. Ennek a rendnek a fenntartásában a pedagógusok egy szűk köre anyagilag is érdekelt
A szülők, ahogy az egészségügy területén is, kényszerűen tudomásul veszik, hogy tisztes ellátást csak külön utakon, külön pénzen kaphatnak. Az iskolába nincs bejárásuk, az ottani ügyekbe nincs beleszólásuk.
Az esélyegyenlőségről pedig már szó sem esik. A magyar iskola tovább mélyíti az egyenlőtlenséget. No és? Nem számít. A NER világában közvetített üzenet egyértelműen azt sugallja: Szegény vagy? Iskolázatlan? Te vagy a hibás. Így jártál, úgy kell Neked. A gyerek csak addig fontos, amíg megszületik, azután már rendszerszinten ahhoz a röghöz kötik, amelybe beleszületett.
A gyerekmegőrzés vált az iskola fő profiljává. 2022 telén az állami magyar iskola szürke, lepusztult. Túlélésre hajt. Hiába lenne rá szükség, nem gondolkodik kultúraváltáson, mert minden energiáját felemészti, hogy a sár fölé tartsa a fejét.
