Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2022. február 12. szombat, 18:39

2. VIRTUÁLIS NEVELÉSÜGYI KONGRESSZUS – BEHARANGOZÓ

Szűcs Édua rajza

2007 novemberében – mondhatnánk, még az időszámítás előtt – egyesületünk virtuális nevelésügyi kongresszust indított. A rendezvényünk a VII. Nevelésügyi Kongresszussal párhuzamos, autonóm mozgalomként zajlott, és a vártnál nagyobb érdeklődés kísérte (ld. erről a 2008 júniusában megjelent kongresszusi zárszót).

Hogy miért döntöttünk annak idején úgy, hogy meghirdetjük ezt az – akkor még kivételesnek számító – online programot, a 2007 novemberében nyilvánosságra hozott kongresszusi köszöntőnkben így fogalmaztuk meg: 

„Őszintén bevalljuk, hogy nem érezzük rózsásnak az oktatásügy jelenlegi helyzetét, sőt még azt is, hogy nemigen látunk javulásra utaló jeleket sem. Mint civil szervezet eddig is törekedtünk teret adni a konstruktív párbeszédnek. A mi beszélgetőpartnereink elsősorban a pedagógusok és a szakmai civil szervezetek. Azért ők, mert – legalábbis mostanáig – elsősorban ők figyeltek és reflektáltak az általunk felvetett gondolatokra. Ez sokkal kevésbé igaz a pedagógiai kutatókra, és az oktatáspolitika alakítóira.”

Az akkori felhívásunk mai szemmel döbbenetesen szolidnak és derűlátónak tűnik. Lényegét tekintve azonban most, 14 év elteltével és számos – az oktatást és a pedagógus közösséget sújtó – elbaltázott döntés, mellébeszélés és átejtés után se mondhatunk mást: meggyőződésünk, hogy az oktatás jobbításának alapja csak a párbeszéd lehet. Hogyha ezt csak abban a formában tudjuk szorgalmazni, hogy mondjuk a magunkét, akkor lankadatlanul ezt kell tennünk.

A most tervezett 2. virtuális kongresszus apropója és vitaindítója egy kerekasztal-beszélgetés az oktatás lehetséges jövőjéről egy olyan időszakban, amikor a hazai közoktatás hatalmas válságot él át (a miskolci tanárok nyílt levele szerint egyes helyeken már össze is omlott). Mindeközben világméretű kultúraváltás részesei vagyunk, amiben közös felelősségünk, hogy kijelöljük az iskola dolgát. Ennek jegyében született az Oktatási víziók kultúraváltás idején című beszélgetés Knausz Imre, Lannert Judit, Szekszárdi Júlia és Tarné Éder Marianna részvételével, Földes Petra moderálásával (megjelent az Új Pedagógiai Szemle 2021. 11-12. számában.) [i]

A honlapunkon már közöltünk részleteket a beszélgetésből. Néhány kulcsgondolatot szeretnénk itt is kiemelni abban a reményben, hogy kedvet csinálunk a teljes szöveg elolvasásához. De az igazi vágyunk az, hogy akár erre a szövegre reflektálva, akár másképp kapcsolódva, minél többen megmutatnák, megmutatnátok a közösségnek a saját nézőpontotokat és megéléseteket, létrehozva egy igényes, az emberi dimenzióból táplálkozó szakmai diskurzust.

Mert együtt ülünk egy nagy közös gödörben, amiből jó volna a kifelé vezető ösvényeket megtalálni.

Néhány gondolatkör a kerekasztal-beszélgetésből

K.I.: […] sokkal többet lehetne tanulni, hogyha az iskola ténylegesen a céljává tenné, hogy ott tanulás történjen, és ez szerintem viszonylag egyszerűen megoldható: az érdeklődést, a motivációt kellene sokkal inkább előtérbe állítani.

KI.: Sokat beszélünk arról, hogy gyerekközpontúbban kellene a tananyagot kialakítani, de azt gondolom, hogy még tovább kell menni, és azt mondani, hogy tulajdonképpen az egész tananyagnak a funkciója az, hogy fölkeltse az érdeklődést a műveltségi javak iránt. És valójában majdnem mindegy, hogy ezen belül mit tanulnak a gyerekek. Ez a nagyon fontos szemléleti váltás.

L. J.: Azt gondolom, hogy a világ, ha abba az irányba halad, hogy föllistázza a mérhető tudásokat és abban aranyérmeket oszt, miközben nem tudja meghaladni a meglévőt, akkor fölrobbantja magát. Mert látható, hogy a mai problémák együttműködést, problémamegoldást igényelnek […]

LJ.: Sokszor megtörténik, hogy a tanárok rögtön kiszemelik azt a pár gyereket, akivel könnyű lesz aranyérmet hozni – merthogy azt várja el az igazgató, azt várja el a miniszter… Őket aztán komolyan terhelik, a többiekkel kevésbé törődnek. […] Ha a célfüggvény az együttműködés lenne, akkor a tanárok részéről is egészen más motivációk jelennének meg.

SzJ.: A pedagógusok többsége ragaszkodik a megörökölt, hagyományos értékrendhez, a hierarchikus szemlélethez, és végig hajtja a diákokat egy olyan kijelölt úton, amely nem a valóságos jövőre készíti fel őket.

K.I.: […] annak egy komoly nemzeti célnak kellene lenni, hogy a legjobb embereket vonzzuk be a pedagógus pályára. Egyelőre nagyon távol állunk ettől. Mert amikor azt mondjuk, hogy vannak pedagógusok, akik csak annyit tesznek, hogy „húzd alá és tanuld meg”, azt látni kell emögött, hogy nagyon sok pedagógus egyszerűen ennyit tud.

TÉM.: […] nem tudom hibáztatni a pedagógusokat, akik elmennek abba az irányba, hogy „nyisd ki a könyvet és a következő órára ezt kell megtanulni”. Tény, hogy így valóban elvész a gyerek motivációja, és csak olyan szinten fogja érdekelni a dolog, hogy akar-e ő ebből felelni vagy nem akar. Csakhogy az igazi motiváló módszerekkel sokkal gyakorlatlanabbak vagyunk, ráadásul sokkal nehezebben tudjuk igazolni azt, hogy valamit tanítottunk vagy hogy valamit tanult a gyerek. És sajnos a kimeneti követelmények is ezt erősítik.

L.J.: Nincs valódi oktatáskutatás, az elérhető adatok esetlegesek, ezért bizonytalanul és nagyon sokféleképpen interpretálhatók […] olyan, mintha egy nagy ködben élnénk. Ezért az én vízióm alapja az oktatáskutatás helyreállítása lenne.

L.J.: Nagyon sok olyan érdek van, ami mögött látjuk, hogy önmagában mindenki jót akar. Én a gyerekemnek a legjobbat akarom, ezért küldöm az elitiskolába, a falumnak a legjobbat akarom, ezért ragaszkodom a kisiskolához. Fontos látni, hogy a jószándék kevés, sőt a magyar oktatásban az egyik legnagyobb probléma a reflektálatlan jószándék burjánzása…


[i] A beszélgetés eredetileg a 2021-es Digitális Tér online konferencián, az OFOE által szervezett szekcióban hangzott el, de a konferenciát szervező Tempus Közalapítvány tájékoztatása szerint a Zoom felvétel eltűnt a Felhőből és így a megjelenése lehetetlenné vált. Mivel az ott elhangzott gondolatokat rendkívül fontosnak tartottuk, újraszerveztük a társaságot, és lebonyolítottunk egy hasonló beszélgetést. A digitális Tér konferencián a moderátor Antaliné Miss Lilla volt, és részt vett még Béndek Ábris, aki külföldi tartózkodása miatt az offline eseményen nem tudott jelen lenni.

2. VIRTUÁLIS NEVELÉSÜGYI KONGRESSZUS – A KULTÚRAVÁLTÁS IDEJE? INKÁBB A BARBÁRSÁG IDEJE (Benedekné Fekete Hajnalka) >>

7 üzenet

  1. Domokos Zsuzsa szerint:

    Egyetertek. Ha már használható ismeretet és ÖNISMERETET nem tudunk adni a tanitványainknak, legalább ne ártsunk!
    A (jogosan) kiégett kollégák tapasztalatom szerint sokat átanak a tanulók lelki beálítódásának.
    Az első lépés lehetne, hogy a szülőket be kéne avatni a gondjainkba. Megnyerésük létkérdés szerintem.
    Szakitani kéne azzal hogy csak akkor hivunk össze rendkivüli szülőit, ha kitört az ablak stb. Sok szülő szivesen tartana renhagyó ofő órát pl nyolcadikban a munkájáról. Persze nem L.Ritók Nóra kistérsége erre a jó terep…
    Tehát remélem, hogy e platformon nem csak pedagógusok “osztják az észt”, hanem akár egy fodrásznő vagy taxisoffőr is beszámolhat tapasztalatairól. Amikor még kötelező volt az ofőknek minden családot meglátogatni, igen sokat tanultam pedagógiából az un. “egyszerű” szülőktől is!

  2. Takács Géza szerint:

    Azt elmondani, hogy mennyi baj van a mai magyar közoktatással, olyan, mint vizet önteni a lyukas fazékba. Olyan, mint rázni a rácsot, pedig az őr süket. Olyan, mint a macskának magyarázni, hogy ne kaparja már ki a virágot, ha a dolgát akarja végezni. Olyan, mint a színházban felszólni a színpadra, hogy hitelesebben tessék már játszani. Olyan, mint végtelenül öregnek érezni magunkat. Olyan, mint koldulni a kifutópálya szélén. Olyan, mint víz alatt sírni. Olyan, mint a pénztár előtt állni kiforgatott zsebekkel. Olyan, mint falra borsót hányni. Olyan, mint undok hernyónak lenni.
    Olyan, mint beleköhögni a pianissimóba. Olyan, mint koldulni a játszótéren. Olyan, mint ordítani a kolléga neveletlen gyermekével.
    Benedekné Fekete Hajninak persze mindenben igaza van, hogy mennyire szörnyű, de már igaza volt tavaly is, tavaly előtt is, tíz éve is, húsz éve is. És én tudom, hogy negyven évvel ezelőtt is igaza lett volna.
    Természetesen igaza van Lannert Juditnak és Knausz Imrének, hogy ideje modellt váltani a magyar pedagógiában, de már igazuk volt tavaly is, tavaly előtt is, tíz éve is, húsz éve is. És én tudom, hogy negyven évvel ezelőtt is igazuk lett volna. Tényleg ideje volna modellt váltani.
    Szekszárdi Júliának és Földes Petrának is igaza van, hogy ideje volna a második virtuális kongresszusnak is, csak hát az elsőnek feltétele volt az önmagát ingerlően önfeledtnek, magabiztosnak, öntudatosnak tettető VII. Nevelésügyi Kongresszus. A kongresszust köszöntő fanfárok zenéje azonban hattyúdalnak tetszik, mely egy küldetéses pedagógiai kultúra utolsó fellépését dalolta miniszterek és egyéb kiválóságok jelenlétében. Megadva a módját. Még akadémikus is jutott! Persze, ennél bonyolultabb a történet, de akkor is záróra volt, ezer résztvevővel. (A kongresszusról készült összefoglaló felvétel 1. részét öten nézték meg, a másodikat tizenöten.)
    A virtuális kongresszus tehát nincs kit provokáljon, nincs kivel veszekedjék, nincs kit próbáljon jobb belátásra téríteni, kijózanítani (támogatni is akár!) stb.
    És igaza van Tarné Éder Mariannának is, aki igazat ad a kutatóknak, de egyetlen vigasza, támasza mégis csak az a közösség, amelyben dolgozik, melynek tagjaival megtalálták a megoldást az adott helyzetre, hogy össze kell tartani, össze kell bújni, tenni, amit lehet, amit kell, ami elkerülhetetlen, hiszen tél van, hideg van, túl kell élni valahogy, elbújva, együtt könnyebb. Ha jégkorszak, akkor jégkorszak. (Folytatás következik)

  3. Kis Sándor szerint:

    Az iskola vajon mi? 
    Amikor a magyar oktatásról és ezen belül az iskoláról beszélünk vajon mindannyian ugyanazt értjük alatta? Persze a jogszabályok (alaptörvény, köznevelési tv.) és a szakirodalom definiálja, de a közbeszédben mit értünk alatta? Ez azért fontos, mert ehhez képest fogalmazunk meg problémákat és esetleges megoldásokat, de ha az alapvetések különböznek, akkor a ráépülő gondolatok sem összevethetőek. Vegyünk néhány értelmezést:
    Az iskola gyerekmegőrző 
     Ezt gyakran lekicsinylően állapítjuk meg, de a pandémia és a pedagógussztrájk kérdése rávilágított, hogy ebből a szempontból milyen fontos szerepet játszik a társadalomban az iskola. Játszunk el a gondolattal, hogy mi lenne ha nem is lenne más funkciója, minthogy az a hely legyen, ahol a gyerekek tartózkodnak, amíg a szüleik dolgoznak. Megfelelnek ennek az iskoláink? A bútorok, a termek, a tornaterem és az öltözők, a vizes helységek, az ebédlő, az ablakok, a világítás stb.? Megfelelő környezet az iskola arra, hogy egy gyerek a testi és lelki egészségét megőrizve eltöltsön itt napi 7-8 órát?
    Intellektuális fitneszközpont 
    Azt már nem is említem, hogy „Tudásgyár”, hiszen erről már nem csak az oktatáskutatók (Kozma, Csapó, Knausz), de már a közvélemény is megállapította, hogy az iskola ilyen módon nem működik. De talán még érvényes lehet az a magyarázat, hogy azzal a sok értelmetlen tananyaggal „megedzik” a gyerekek elméjét, amivel alkalmassá teszik őket arra, hogy bármit meg tudjanak tanulni. Kérdés, hogy a jelenlegi szaktárgyi-szaktanári rendszer, a 45 perces „órák”, a NAT és a kerettantervek alkalmasak-e még erre a bármire is.
    Társadalomátalakító üzem
     Gyakran idézik Szent-Györgyi Alberttől az „Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.” mondatot, amivel én egyáltalán nem értek egyet. A neveléstörténet, de a tapasztalat is azt mutatja, hogy „az” iskola az adott kort képezi le és akkor és úgy változik, amikor és ahogy a körülötte lévő világ változik. És ehhez kapcsolódik az a szomorú és igazságtalan tény, hogy a mai magyar iskola inkább konzerválja a társadalmi különbségeket, mint ahogy a mai magyar társadalom is ilyen.
    Akadálypálya
    A szülőknek és a gyerekeknek jogosan lehet az a benyomásuk, hogy iskolai életútjuk tele van különböző szintű akadállyal, csapdákkal, és amelynek végén a egyetlen jutalom, hogy soha többé nem kell foglalkozni ezekkel a dolgokkal (kivéve ha tanár lesz valakiből). Igen a társadalom szempontjából rideg szelekció, de talán egy mélyebb szerepe is van, egyfajta hosszú beavatási aktus, amelynek során a tanuló teljes jogú részévé válik a társadalomnak.
    Munkahely
    Igen, az iskola a pedagógusok munkahelye és ez a munkahely és munkakör rendkívül részletesen szabályozott jogszabályok, hagyományok és társadalmi elvárások által. Beke Kata ismert könyve óta szinte axiómaszerűen ismételgetik, hogy a pedagógusok kontraszelektált és – egyre inkább -tehetségtelen emberek gyülekezete, akik csak ezen a pályán tudtak elhelyezkedni. Csakhogy ezek a munkavállalók legalább egy, de inkább több, államilag elismert diplomával rendelkeznek és egyvalamit bebizonyítottak, hogy tudnak alkalmazkodni és tanulni. Biztos vagyok benne, hogy ha megváltozik az iskolai környezet és az elvárások velük szemben, a többség minden nehézség nélkül meg fog felelni azoknak. De kik és mire fogja ezeket megváltoztatni? Ezt a szerepet a tanárokon számonkérni nem lehet.
    Hivatal 
    Az iskola nagyon sok szempontból bürokratikus intézmény és mint ilyen, a véleményem szerint, viszonylag jól működik. Adminisztrál, jelent, hivatalos papírokat állít ki. Ami az ügymenetben problémát szokott jelenteni a szülők, tanárok és diákok egyedisége.
    A béke szigete
    Ez az értelmezés az én személyes reményem és utópisztikus jövőképem. A kultúraváltással nem csak előnyök de számos negatív hatás is jelentkezik. Ezek ellensúlyozására az iskola már most alkalmas lehet. Úgy, hogy színteret ad a valódi emberi kapcsolatok megélésének, a kreativitásnak, a demokráciának, az egészséges életmód elsajátításának, a tanulás tanulásának, a tehetség kibontakozásának, az egyéni utak megtalálásának. Ehhez nem kell különösebb anyagi ráfordítás, nagy innováció, csak a cél kijelölése és az, hogy hagyják az iskolákat békén.

    Bizonyosan lehetne még számtalan értelmezést találni, de ami nagyon fontos lenne: egy valódi konszenzus kialakítása az alapokról és az erre épülő cselekvésről. Víziót alkotni nem nehéz (tele van vele a neveléstörténet padlása), a közös álláspontot kialakítani komoly munka, de hitem szerint csak ez vezet igazi eredményre. Sok szerencsét nekünk!
    Kis Sándor történelemtanár, fejlesztőpedagógus

    • Földes Petra szerint:

      Kedves Sándor,
      ezt a hozzászólást nagyon szívesen közölnénk a Virtuális Nevelésügyi Kongresszus önálló írásaként. Ha elfogadja az invitálásunkat, kérünk szépen egy portrét az osztalyfonokok@gmail.com címre, illetve ha kéziratként esetrleg dolgozna még a szöveggel, akkor várjuk a módosított verziót – bár a magunk részéről ezt a szöveget, így ahogy van, szívesen közölnénk, ezért is írunk itt… Szekszárdi Julival együtt nagyon várjuk a válaszát! (Földes Petra)

  4. TAKÁCS GÉZA szerint:

    Néhány megjegyzés, futólag, talán bűntudatból, hogy miattam is van ez a csőd, mármint közoktatásunk, s azon belül a 2. Virtuális Nevelésügyi Kongresszus (a továbbiakban V. K.) csődje, de ez persze csak hiúság, illúzió, hogy én bárminek ( akár bármi rossznak is) eredője, forrása, szerzője lehetnék. Másfelől meg mégis csak felelősséget érzek, ha csak milligrammokban is számítható mértékben, hiszen vagyok. Vagy legalábbis voltam. Igyekeztem lenni.
    Közoktatásunk persze nincs csődben, hiszen becsöngetnek, kicsöngetnek, a tanárok is jönnek-mennek, bizonyítványt is osztanak, de ami a legfőbb bizonyíték, a helyi tankerületi központ a kisegítő iskola egykori romjaiból gyönyörűen újjávarázsolt szép épületben teljes apparátussal zakatol. Annyira éberek, hogy legutóbb a véletlenül, felelőtlenül nyitva hagyott udvari kapu felől mentem be, tisztára bejáratszerű volt, tényleg, komolyan, nem voltak hátsó szándékaim, nem akartam beosonni, az udvaron pihenő pompás autók nyugalmát megzavarni, és kedves kioktatásban részesültem, hogy legközelebb aztán megtaláljam a bejáratot, mert ide nem szabad csak úgy besétálni. Jogos volt a kritika, hiszen ránézésre még mindig olyan tanárszerű vagyok, kicsit kopott, kicsit öreg, kicsit félős.
    Szóval csődről ne is beszéljünk. Ne is álmodjuk. Ne is féljünk tőle. Ha már utolsó tanárok leszünk az utolsó iskolában, az is működés.
    Természetesen a V. K. sincs csődben, hiszen jönnek az újabb írások, tehát van szellemi összejövetel, igaz, eddig a 14 írás egyike sem érintette a másikat, biztos ez a szabály, valamint 13 hozzászólás érkezett, és ez ugyan az első kongresszus 541 hozzászólásánál kevesebbnek tűnik, de hát amúgy is mindent hozzászóltunk már, akkor meg minek a sok szöveg.
    Én ugyan, búcsúzóul, mert már előre megígérem, hogy a 3. V. K.-nak már csak virtuális résztvevője leszek, azt terveztem, hogy minden íráshoz írok hozzászólást, de ez persze végtelenül gyermeteg dolog volna, provokáció meg tetszelgés meg minden, így hát így egybefűzve követem el ugyanezt, így talán könnyebben elviselhető, eltekinthető lesz.
    Mielőtt belefognék, találtam egy alaptételt, már annyira öreg vagyok, hogy affélék jutnak eszembe: Nincs értelme írni (mert ugyan kinek, és mi az, amit még nem mondtak el százszor), de annál fontosabb szólni egymáshoz.
    Kezdjük az elején. A szerkesztők idéznek az 1. kongresszus bevezetőjéből, hozzáfűzve, hogy „döbbenetesen szolidnak és derűlátónak tűnik”. Az idézett mondat viszont se nem szolid, se nem derűlátó, ahogy maga a kongresszus is a VII. Nevelésügyi Kongresszussal kapcsolatos kétségekből indult ki. Ehhez képest a V. K. kiindulópontjául ajánlott beszélgetés viszont tényleg csupa illúzió és derűlátás. Hiszen víziókat fest a jó oktatásról. Ami hol van, van ahol van, hol nincs, sajnos többnyire nincs, de nem a vízió hiányzik, hanem a szabadság és a felelősség, valamint ezek feltételei.

    • Szekszárdi Júlia szerint:

      Géza, köszönjük. Csódöt nem érzünk, csak némi elakadást, valóban nincs meg az a kommentelési hajlandóság, ami 14 évvel ezelőtt olyan sok örömteli izgalmat okozott nekünk. Az írások valóban nem kapcsolódnak egymáshoz, és sokkal kevesebb reflexiót kaptunk a beharangozónkra, mint amennyit reméltünk. Az elakadást sok minden okozza, a kommunikációs hajlandóság főleg szakmai kérdésekben elég csekély. A visszacsatolásokra volt ugyan próbálkozás (pl. Szávainál), de érdemi diskurzus nem alakult ki És igaza van Jakab Gyurinak: van az egész folyamatnak némi belterjes és terápiás jellege. Az ifjabb generációt még személyes megkereséssel sem voltunk képesek mozgósítani. A szabadság és a felelősség hiánya mellett reflektálás igényét és a reményt hiányolom. A reményt abban, hogy van még mozgástér a számunkra.

      • TAKÁCS GÉZA szerint:

        Kedves Juli! A csőd minősítést én magam is visszavontam. Már csak azért is, mert a csőd az dráma, az látványos, az esemény, az zuhanás. És nyilván ti is azt érzitek, hogy mindegyre fogy a köz, folyton folyvást fogy. Hogy mi lehet az oka? Amellett, amit írsz, talán az is, hogy ma már az Új Köznevelés a pedagógiáról semmit nem tudó főszerkesztővel az élen a vidám kisdobosok lapja lett, ki se nyomtatva, az ÚPSZ keserves helyzete, a Könyv és Nevelésé, talán már ő sincs, s hogy az odafenti gondolkodás szerint a nyilvános gondolkodás csak megárt, ha nincs mederbe terelve. Úgy meg minek pazarolni rá. Az az érzésem, hogy a fiatalok, akik valahogy tanári pályára adták a fejüket, és nem valami alternatív helyre kerültek, egyáltalán nem tudják, hogy a pedagógia az beszélgetés, beszélgetés önmagunkkal, s ha lehet másokkal is. A pedagógia mindig megbeszélni, értelmezni való, mert mindig élő, mindig változó, mindig történő valami. Nekik azonban erről egyszerűen nincsenek élményeik, tapasztalataik. Alighanem a pedagógiát munkapad módjára képzelik, ahol az ember úgyis és mindig is egyedül van. És még az a legjobb, ha békén hagyják. Amúgy meg persze lehet róla tereferélni. Ha nincs ellenetekre, itt folytatom egy-két naponta a többi írásra való külön-külön reagálást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Vissza
Sajtófigyelő
2022.10.07.
Megelégelték a diákok, hogy velük zsarolják a tanáraikat Interjú a Diákok a Tanárokért mozgalom elnökségével
abár a teljes társadalmi szolidaritás vagy az általános sztrájk, sőt forradalom (?) még várat magára, és a tüntetés maga is inkább apolitikusnak tekinthető koncertezésbe fulladt, aki kint...
(Forrás: mérce)
--
2022.10.07.
A FINN CSODAISKOLÁKBAN SEMMI OLYAN NEM TÖRTÉNIK, AMIT NE LEHETNE BÁRHOL, AKÁR INGYEN IS MEGVALÓSÍTANI
Az iskola nyitott volt számunkra, amúgy is rendszeresen járnak oda a világ minden tájáról. Az első, ami feltűnt, a hihetetlen tisztaság. Sehol egy porszem, még a szekrények teteje is tükö...
(Forrás: Qubit)
--
2022.10.07.
Tengernyi kockázatot hordoz, ha nem foglalkoznak eleget a médiaműveltséggel az iskolában
A digitális térrel kibővült valóság számos kockázatot hordoz a gyerekek egészséges személyiségfejlődésére. Az online térben túl könnyen férnek hozzá ártalmas tartalmakhoz (pl. pornogr...
(Forrás: g7.hu)
--
2022.10.07.
A tanárok ma nyitott kapukat döngetnek
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az elmúlt hónapokban többször is ismertette, hogy tervben van egy kiemelt pedagógus-bérfejlesztés. Azt a tényt viszont nem lehet mellőzni, hogy 2020-tól...
(Forrás: Mandiner)
--
2022.10.07.
Az ország legjobb egyházi gimnáziumának tanárai is kiálltak a sztrájkolók mellett
A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanárai egy Klebelsberg Kuno-idézettel fejezték ki szolidaritásukat a sztrájkoló kollégáik mellett – számolt be a Telex. A Facebookra feltöltött nyilv...
(Forrás: Mandiner)
--
2022.10.07.
Listázzák azokat a diákokat, akik nem vettek részt a reggeli élőláncban
Az indulatokat a felháborodáson nyerészkedő ellenzék mellett a Soros-galaxis szatellitjei is fűtik. Ugyanazok az emberek kongatják a vészharangot, akik már 2016-ban is megpróbáltak kormányt...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep