In Memoriam Andor Mihály (Achs Károly)

4 üzenet

1. TAKÁCS GÉZA szerint:

   2022.03.02. 21:23

   Jaj, csak annyit, fájlalva Andor halálát (ez már az én vonatom is), és üdvözölve Achs kiemeléseit, hogy negyven évvel ezelőtt ez a dolgozat egy diktatúrában működő szabadságharcos lapban jelent meg, nagy vitát kavarva, természetesen nem csak tanárok körében. (Andor tételeihez nem fűznék megjegyzéseket, ahhoz sem, hogy kommentár nélkül idézhetők ma.) Negyven évvel ezelőtt az iskolaügy kritikája az egyik jeles történet volt, amellyel ostromolták több nemzedékből való kitűnő alakok a fennálló rendet. És ez sokakat érdekelt, érintett, lelkesített. Tanárokat, kutatókat, szülőket egyaránt. Most, negyven év múltán csalódottan látom, hogy a kritika is álmos, valahogy mintha nem lenne éle, s persze a fogadtatás is lehangoló, és Mozgó Világ sincs (ami van, az nem az). Akkoriban egy kis száraz szalma is fellobban, ha valaki ráfújt, szinte magától meggyulladt, ma egy egy kupac alágyújtós is csak füstölög. Nekem úgy tűnik – mielőtt azt gondolnák, vén fejjel most szemrehányást tennék a maiaknak, hiszen Andor Dolgozata már rólam és értem is szólt, vagyis már tanárként voltam érintve –, hogy az akkori és a későbbi kritikai történetet is ideje kritika alá venni, ha nem is abban a reményben, hogy a tanárok máris kommentek százaival jelzik majd érdekeltségüket, hiszen épp ez az, hogy kommentáradat sem várható, de legalább azért, hogy ne nyomassza őket az a közérzet, legalább ebből az irányból ne, hogy méltatlan utódok volnának. Holott inkább áldozatok. Mert időben nem jutottunk előre, hanem inkább visszafelé araszoltunk. A reformok, melyekért a felelősség a nemzedékemet is terheli, melyek mindegyre ígérték a nagy változást, a jó megoldásokat, csapdák voltak, csapdákká váltak. Ideje volna megírni a magyar pedagógia kritikájának a kritikáját. (Akár önkritikaként is. Mint esetemben.) Volt már erre próbálkozás, az oktatáskutatók Csak reformot ne című kötete (1989) vagy éppen Báthory Zoltán Maratoni reform című könyve (2001). De most már tisztábban láthatunk, láthatnánk, a mozgó világtól a megdermedt világig, az utolsó illúziók is rongyokká szakadva…
   De persze most ég az erdő, engedjük előre a tűzoltókat és nyissuk ki a kaput.

   Válasz
2. Szekszárdi Júlia szerint:

   2022.03.03. 17:53

   Köszönöm, Géza, a reflexiót, Egyetértek azzal, hogy egy véres és fenyegető háború idején az iskola ügye, legyen az bármilyen súlyos, némileg elhalványul, mégis úgy vélem, nem mondhatunk le a történelmi léptékű iskolakritikáról. Andor Mihály ma is sajnálatosan időszerű gondolatai érdemesek lennének az újragondolásra, hiszen dermesztő, hogy a helyzet minden lendületes reformkísérlet ellenére és egy rendszerváltást követően sem nevezhető bíztatónak. Két évvel Misi írása előtt jelent meg a Te hasonlóképpen nagy hatású írásod a Valóság című folyóiratban Az iskola vaskos bástyái címmel. Pillanatnyilag már nincsenek “vaskos bástyák”, csupán romok, és csak reménykedni tudunk abban, hogy valami előbb-utóbb újraéled, illetve hogy szárba szöknek bíztató új hajtások is a romok között . Ebben a cikksorozatban a kultúraváltás idején alakuló víziókkal próbáltunk meg szakmai diskurzust indítani, és ennek során igenis helye van az egykor oly eleven és inspiráló iskolakritikának. A múltnak rendkívül sok elemzésre váró tanulsága van a közoktatás területén is. Reméljük, a tüzet mielőbb sikerül eloltani, és marad energia az elmélyült elmélkedésre, a nézetek jobbító szándékú ütköztetésére is.

   Válasz
   • TAKÁCS GÉZA szerint:

     2022.03.05. 19:07

     Kedves Juli!
     Apró javítás, az én tanulmányom nem 78-ban, hanem 87-ben jelent meg. Huszonöt évesen, 78-ban még egy vecsési általános iskolában kóstolgattam kényszerből a tanárságot, s szerettem bele véglegesen. Bármennyire hihetetlen, én az iskolának köszönhetem, hogy szellemi szabadságomat megőrizhettem abban az iskolarendszerben, amelyikben ez az Andor-tanulmány tételei szerint teljességgel lehetetlen kellett volna legyen. Nem volt az. A nyolcvanas években minden iskolai munkahelyemen, a lánynevelő intézettől a szakmunkásképző kollégiumáig, a kisvárosi gimnáziumtól a nagyvárosi művészeti iskola kollégiumáig mindenütt szabad volt felforgatónak lennem, még akkor is, ha ebből lettek aztán konfliktusok. A kollégáim ugyan többnyire meggondolatlan fiatalnak tekintettek, de csak kivételesen jelentettek fel. Én ezt csak azért mesélem, mert azt állítom, hogy nálam kiválóbb tanárok sokasága élt és dolgozott velem egy időben. Azt persze nem állítom, hogy körülmények jellemzésében Andor tévedett. Csak hát volt egy generáció, amelyiken nem ment át a lánckerék, nem tanult meg félni, megalkudni, felfedezhette és kihasználhatta a rendszer réseit, repedéseit, elerőtlenedését, tanácstalanságát, fejetlenségét, kapkodását; amelyik saját energiával pótolta az iskolából hiányzó feltételeket, nem is feltétlenül megszállottságból, voltaképp nem nagyon volt kire irigykednie. A szűk keretek közt az iskola remek búvóhely volt. Olykor annál is több.
     Az a tragédia szorul aztán magyarázatra, hogy a szabad világban ugyanez az elkötelezettség, ezer érték, hogyan válhatott kínos, idegesítő perifériává, ahelyett hogy a változások alapjául szolgált volna…

     Válasz
     • Szekszárdi Júlia szerint:

       2022.03.07. 10:44

       Kedves Géza! Köszömöm a korrekciót, és elnézést a tévedésért. Köszönjük a múltbeli emlékek gondolkodásra, elemzésre inspiráló felvillantását is. Mindenképpen magyarázatra szorul az a valóban tragikusnak minősíthető jelenség, hogy „ a szabad világban az elkötelezettség és még további ezer fontos érték, hogyan válhatott kínos, idegesítő perifériává, ahelyett hogy a változások alapjául szolgált volna.” A válasz rendkívül összetett, a komment műfaja alkalmatlan az árnyalt vitára, viszont mindenképpen jó arra, hogy felvessen olyan témákat, amelyek a későbbiekben – reményeink szerint – tovább elemezhetők, értelmezhetők. Most csak annyit, hogy a problémák egy részét (számos egyéb mellett) éppen a szabadság korlátozása jelenti. Nem véletlenül készülnek sztrájkra tanárok, és erősödik a polgári engedetlenség. Erről szól különben a kongresszus következő bejegyzése: Gyeskó Ágnes írása. Kerényi Kata az iskolákban is általánossá váló elszemélytelensdés súlyos problémáját és a pedagógusok egyéni felelősségének kérdését veti fel. Van tehát min gondolkodni!

       Válasz