Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. július 31. vasárnap, 23:59
A konfliktusok pedagógiája
Az oktatási intézmények – ahol egyszerre több generáció képviselői töltik napjaikat – a konfliktusokat leginkább példázó helyszínnek mondhatók: az iskolákban egyszerre állhat elő konfliktushelyzet a pedagógusok, a diákok, és a szülők között, és nem ritkán személyes konfliktusok is nehezítik a pedagógusok, diákok mindennapjait. Dr. Szekszárdi Júlia könyve ezen konfliktusok felismerésének lehetőségeiről, elemzéséről és kezeléséről szól oly módon, hogy minden olvasóba önt egy kis lelket.
2005. július 31. vasárnap, 23:59
A zűrkorszak gyermekei: Mai ifjúsági csoportkultúrák
Szapu dolgozata sok szempontból kihívást jelentett. Már az az ötlet is, hogy kaposvári középiskolások zenei irányzatok szerinti (vagy ilyennek nevezett) csoportosulásait és életvitelét kutassa, újításszámba ment nálunk. Az "ifjúsági kultúra" vagy "életmód" vizsgálata nálunk legfeljebb a szociológia és a pszichológia keretében bontakozhatott ki eddig. A pedagógia vagy éppen a kriminalisztika pedig legfeljebb egy-egy részét vizsgálta e bonyolult, sokrétű jelenségnek.
2005. július 31. vasárnap, 23:59
Holtomiglan? – A családon belüli erőszak
A szerző évekig Budapesten dolgozott rendőrként, ahol nap mint nap szembesült a családon belüli erőszak problémájával, és azzal a ténnyel, hogy a törvényi korlátok miatt hathatósan nem lehet ellene tenni semmit. Miután leszerelt a rendőrségtől, felkereste a bántalmazott családokat, nőket, lányokat, akik elmesélték könyve számára életük kálváriáját, tragédiáját. Felkereste a lakóhelyén (Nyíregyházán) működő családok átmeneti otthonait, írt a működésükről, és hogy milyen segítséget tudnak nyújtani az ilyen helyzetben lévők számára.
2005. július 31. vasárnap, 23:59
Feladó: Fekete Szivárvány
A Móra Könyvkiadó az Ünnepi Könyvhétre jelentette meg Balázs Ágnes „Feladó: Fekete Szivárvány” című ifjúsági regényét, amelynek kézirata a NKÖM „Édes anyanyelvünk” pályázatának egyik díjazottja volt. A regény, középpontjában egy 12 éves roma kislánnyal, nem csak a fiatal olvasóknak, hanem az őket nevelő szülőknek, nagyszülőknek és pedagógusoknak is ajánlott.
2005. július 31. vasárnap, 23:59
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány
2005. július 31. vasárnap, 23:59
Család, Gyermek, Ifjúság
2005. július 31. vasárnap, 23:59
A pedagógus ajándéka
2005. július 31. vasárnap, 23:59
Cinizmus és moralizálás nélkül
2005. július 31. vasárnap, 23:59
„Helyrebillenteni a kizökkent időt”
Sajtófigyelő
2023.05.31.
Totyik Tamás: a státusztörvénnyel a kisiskolák bezárását készítik elő
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) új elnöke szerint a státusztörvény bevezetésével a kormány pénzt is akar spórolni, és a pedagógushiányt is el akarja takarni. Totyik Tamás úgy látja...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.05.31.
Pécsen is tüntetnek csütörtökön este pedagógusok, diákok és szülők a státusztörvény ellen
A pécsi demonstráció szervezője, a PONT, vagyis a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás. Az országos méretű tiltakozást Pécs mellett még legalább 14 városban megtartják, ugyanabban az idő...
(Forrás: Szabad Pécs)
--
2023.05.31.
Levették az ifjúsági részlegről a magyar író könyveit a homofób törvény miatt
„A kiadóm kapott egy levelet a Libritől, amiben tájékoztatják őket, hogy három könyvem - Tükörlelkek 1, Tükörlelkek 2, Interferencia (Helena-trilógia 3.) - a két évvel ezelőtt hozott...
(Forrás: Eduline)
--
2023.05.31.
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak. Azt üzenik Novák Katalinnak, ne írja alá a státusztörvényt, mert az „nem tárgyalási alap, az oktatás fejlesztésé...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep