2005. augusztus 31. szerda, 23:59
Fenyő D. György: „Nem lehet soha nem igaz szavad”
Nem szabad semmi olyat tanítani, mondani vagy példaként állítani a gyerekek elé, ami emberellenes, életellenes. Nem szabad a tanárnak a diákokat manipulálni, saját céljai, ideológiája, érvényesülése vagy elvárásai szolgálatába állítani. Nem szabad nem tisztelni a tanítványokat, személyiségüket, autonómiájukat, fejlődésüket. Meg kell adni minden embernek, kollégának, diáknak, szülőnek a kellő komolyságot, tiszteletet, figyelmet...
Engem a dolog etikai része zavar. Ahogy csúszunk lejjebb, egyre lejjebb. Ahogy nem vesszük észre a nyomort, a gyerek kirekesztődését, sőt van, aki még ki is használja őket. És tesszük ezt magabiztosan, abban a hitben, hogy nekünk van igazunk. (L. Ritók Nóra)
Vajon lehet-e a pedagógus etikát, a pedagógusok etikus viselkedését szabályozni, keretek közé szorítani oly módon, hogy egy ténylegesen betartható és releváns dokumentumot, kódexet alkotunk? Cikksorozatunkban egy pedagógusok körében végzett kutatás eredményeiről számolunk be.
„Olvastam Benjámin üzenetét. Fájt nagyon! […] Ezen töprengve azt álmodtam, hogy egy valódi demokratikus társadalomban élek. Ahol a lelki beteg tanárt a kollégái kérik meg, hogy a gyerekek további megalázása helyett menjen el betegszabadságra.” (Domokos Zsuzsa) 
Új sorozatunkat Fenyő D. György írásával nyitjuk, aki 20 pontban foglalja össze az osztályfőnökség aktuális jellemzőit. 14 tézis a helyzetképet vázolja fel, a fenn maradó hat pedig e funkció alaptételeinek megfogalmazására tesz kísérletet. Az írást vitaindítónak is szánjuk.
„Tudatában vagyok annak, hogy esküt tenni nagy jelentőségű gesztus, morális teher. Most mégis javaslatot teszek egy tanári eskü szövegére azért, hogy komoly és felelősségteljes együttgondolkodásra hívjak mindenkit, akinek erről gondolatai, mondanivalója és kérdései vannak.”
Közelednek az országgyűlési választások, nagy hévvel beindult a többoldalú kampány. Az ehhez kapcsolódó események óhatatlanul beépülnek napi élményeink közé, s akarva akaratlan véleménynyilvánításra késztetik az iskola különböző szereplőit is. Különösen aktuális tehát az az ajánlás, melyet az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet fogalmazott meg a politika iskolai jelenlétének határairól. 
„Szöget ütött a fejembe, hogy egyre gyakrabban keresik a honlap tanácsadó rovatát jogi köntösbe bújtatott kérdésekkel. Én pedig egyre gyakrabban kényszerülök arra, hogy felhívjam a figyelmet a jogi probléma mögött megbúvó etikai, ízlésbeli dilemmákra...”
„Ha sikerülne az objektív vizsgabizottságokat megalkotni és az egész rendszert átláthatóvá és normatívvá tenni, akkor nagy lépést tehetnénk a színvonalas közoktatás felé. Elkerülhetők lennének azok a helyzetek, amiről a mostani botrány kapcsán egy pedagógus nyilatkozott: iskolájában a tanárok segítették a gyerekeket az érettségi kérdések megválaszolásában, mert úgy érezték, így kell kompenzálniuk azt, hogy mások tudják előre a kérdést. Jó lenne, ha az érettségi nem helyi mutyi lenne. Jó lenne, ha az érettségi egységes követelményén keresztül megindulna az iskolák tisztességes versenye és a leszakadó iskolák felzárkóztatása.”