Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2011. június 13. hétfő, 11:43

22. esélyegyenlőségi napló

Etikai kérdések

Már nem tudok nem úgy nézni egy iskolát, hogy ne figyelném az esélyegyenlőséget teljesülését is. Mert ezt a törvény szerint biztosítani kell.

Persze nem vonatkoztatható ez az iskola minden tevékenységére. Így aztán ezen a területen elég változatos a kép. Főleg ilyenkor, májusban-júniusban.

Itt vannak pl. az anyák napi ünnepségek. Anomáliák vannak itt is. Minden iskolában fontos ez, készülnek rá a gyerekek. Ám van, ahol nem tűnik fel a pedagógusoknak az iskolai tradíciók ellentmondásossága. Mert ezt mindig is így bonyolították le. Csak az összeg változik. Az elv nem.

Szóval, 500 Ft a befizetendő összeg, virágra. És vinni kell még kólát, sütit. Aki nem tudja, nem mehet. Annak az ünnepség előtt haza kell mennie.

Persze nem bírom, amikor a gyerekek elmondják. Kézen fogom a kicsit, aki kimarad, és viszem a tanítóhoz. Mondom, hogy az alapítványunk befizeti, hogy ő is mehessen. Reménykedek, hogy a pedagógus elgondolkodik majd. De nem. Elveszi a pénzt. Másnap az anyuka értesít: reggel nagy veszekedés volt a suliban, közölték vele, már túl késő, már nem tudnak virágot venni, továbbra sem mehetnek, a pénzt pedig bent tartják, kell másra is, osztálypénznek. Hisz ezzel is elmaradásuk volt. Nekem pedig üzenik, hogy ha ennyi pénzem van, támogassam az iskolát. És majd az igazgató hív telefonon, mert ennek következménye lesz. A durva beavatkozásomnak.

Várom, hátha tényleg hívnak. Szinte már szeretném. Hogy elmondhassam nekik, hogy, s mint van az egyenlő bánásmód törvénye, meg rákérdezni az integrációs normatívára, amit kapnak, stb. De még nem hívtak.

Aztán itt vannak a kirándulások. Nem, ebben sem változik semmi. Két részre szakadnak az osztályok: akik meg tudják fizetni, és akik nem. Aki nem, az otthon marad. A többi megy, két napra is.

Mert ehhez is ragaszkodni kell, hisz kirándulni jó, ez is hagyomány az iskolákban. Ja, hogy közben lett egy olyan réteg, aki nem tudja megfizetni? Magára vessen. Minden érintett pedagógusnak megvan a saját lelkiismeretét megnyugtató, előítéletes véleménye, ők tudják, hogyan kellene beosztani a szülőknek azt a 28 500 Ft-ot, és a családit, hogy erre is teljen.

És nincs gondolkodás, töprengés, hogy másképp kellene, esetleg átváltás gyalogtúrára a környéken, amire mindenki jöhetne, nincs pályázati lehetőség keresése, vagy költségvetési átcsoportosítás, hogy a felzárkóztatásra kapott pénzből erre is teljen. Hagyják ezt is, sőt. Sokan még fel is lélegeznek, ha „azok” otthon maradnak.

Aztán az egyik iskolában, ahol a halmozottan hátrányos helyzetűek aránya különösen magas, az egyik gyerek vacak kis hegyezőt mutat. Kínai, műanyag, csili-vili, mesefigurás. Megnézem, osztozom az örömében, mert látom, határtalanul boldog. Kérdezem, honnan vette. –Tanító néni árulja. – hangzik a válasz. Azt hittem, rosszul hallok. De nem. A pedagógus árulja, 200 Ft-ért darabját, ezt is, és más hasonló vackokat is, a tanítványainak. Akik addig könyörögnek otthon, amíg meg nem kapják a 200 Ft-ot, és megvehetik tőle a valahonnan beszerzett olcsó csecsebecséket.

Persze, tudom, a pedagógusnak is kevés van. Kevés a pénz, szinte mindenki keres még mellé mást. Mert megélni nekik is meg kell valamiből.

Engem a dolog etikai része zavar. Ahogy csúszunk lejjebb, egyre lejjebb. Ahogy nem vesszük észre a nyomort, a gyerek kirekesztődését, sőt van, aki még ki is használja őket. És tesszük ezt magabiztosan, abban a hitben, hogy nekünk van igazunk. Muszáj így használnom, általánosítva. Mert nálunk talán nem megengedett a „nem mindenki ilyen”, hisz „sok remek pedagógus is van”. Igen, tudom.

De vannak dolgok, amiben egységesnek kellene lennünk.

A gyerek feltétlen szeretetében és megbecsülésében.

L. Ritók Nóra

16 üzenet

  1. S. Maria szerint:

    🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep