Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2019. december 6. péntek, 10:19

Digitális (tanító-) és tanármesék 2. – Digitális kalandok

2. Az Egri csillagoktól a robotikáig

A digitális kor gyermekeinek motiválásához és a 21. századi kompetenciák átadáshoz szükségesnek éreztem, hogy komplex, tantárgyakat összekapcsoló és azokon átívelő kihívások elé állítsam tanítványaimat és ezáltal magamat is.

Bár a digitális eszközökkel támogatott projekteket inkább éltük meg kalandként, mint fáradságos munkaként, ezért is kapta a szakmai blogom a Digitális kalandozó nevet, ahol rendszeresen bemutatom az általam kidolgozott ötleteket, és azok diákjaim általi megvalósítását. Az előadásomban is ezt szeretném megtenni; az elmúlt 5 év során általános iskolás tanítványaimmal megvalósított munkákból szemezgetve.

A konferencia és a szekció témájához kapcsolódóan a fókuszba kívánom helyezni azt az utat, ahogyan a klasszikus irodalmi művek újszerű feldolgozásától eljutottunk a DST különböző lehetőségein keresztül, illetve a kódoláson át, a robotok irányításával fűszerezett történet-feldolgozáshoz, valamint bemutatni, miként ismerkedhettek meg a tanítványaim egy start up cég működésével, úgy, hogy ez adta a keretét egy nehezen értelmezhető mű megismerésének. Az ún. soft skillek és a digitális írástudás fejlesztésére törekedtem, miközben éppen A Pál utcai fiúk, az Egri csillagok, a Toldi, Az aranyember, vagy éppen a dualizmus korának életmódja, illetve az olümposzi istenek volt a témánk.

Antaliné Miss Lilla Magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és történelem szakos tanár, szakvizsgázott pedagógus, a Microsoft Innovatív Tanári Kar tagja, és képzője, számos digitális módszertani képzés alkotója és a Válj digitális tanárrá most! kiadvány szerzője.

Lilla prezentációja
Lilla blogja a Facebookon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep