Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2022. április 3. vasárnap, 12:27

Ki kérdezett?

2. Virtuális Nevelésügyi Kongresszus

„A világ, aminek az őrévé képeztek ki, csendben összeomlott a hátam mögött, amíg én a laptopomat bámultam.”

(Nyáry Luca)

……………………………………………………………….Szűcs Édua rajza

Mondjuk itt a magunkét többen a 2. Virtuális Nevelésügyi Kongresszuson. Nem tudjuk, ki kíváncsi ránk igazán, viszonylag sokan néznek, lájkolgatnak is, de fogalmunk sincs arról, hogy kinek van energiája, kedve, késztetése tovább gondolni az olvasottakat.  Pedig olyan nagy a baj, hogy válságstábot kellene létrehozni, összeszedni a közoktatás romjait, kiválogatni közülük a még használható elemeket, megőrizni a továbbfejleszthető részeket, és újra építkezni.  A mostani fiataloknak  nincs idejük megvárni, amíg a széthullott társadalom magához tér, és egy alapjaiban megújuló közoktatási rendszer képessé válik arra, hogy tegye a dolgát: felkészítse a következő generációt a nehezen (talán egyáltalán nem) prognosztizálható jövőre. 

A kultúraváltás idején kirajzolódó oktatási víziókat próbált felvázolni a vitaindítónak szánt kerekasztal-beszélgetés,  amely olyan sűrűre sikeredett, hogy szinte minden sorát külön lehetne elemezni. Tanulságos lehet áttekinteni, hogy a hozzászólók közül kit melyik ponton mozgatott meg a rendkívül komplex témakör. Talán sikerül továbblépni, megmozdítani másokat, a mi körünknél ifjabb generációkat is, hiszen a játék végső soron az ő bőrükre megy.

(Ennek fényében különösen elgondolkodtató és rendkívül lehangoló, hogy Achs Károly kollégánk a közelmúltban elhunyt Andor Mihály 1980-ban megjelent Dolgozat az iskoláról című tanulmányából vett, ma is érvényes idézetekkel jellemzi az aktuális helyzetet.)

***

Az elmúlt évtizedekben oktatási törvények, NAT-ok jöttek és mentek, velük együtt változott a közoktatás struktúrája is. A monolitikus struktúra lebontása után olyan decentralizáltak lettünk, hogy francia kollégák jöttek tanulmányozni ezt az általuk csak áhított demokratikus rendszert. Nos, ezután újra itt vagyunk, sőt még inkább, a jól kiépített, a demokratikus egyenlőség elve alapján felépülő, az egy füttyentésre olajozottan ugró, pompás régi új struktúránál. A kontraszelekció remekül végezte dolgát: az iskolák élére a „megfelelő” emberek kerültek – ill. a tévedés esélyét csökkentendő a nem választott, hanem – kinevezett igazgatók személyében. A tanárok, vagyis mi csivitelünk, morgolódunk, de nem túl hangosan, nehogy meghallják (ezt én és csak én, mint tanár, mondhatom magunkról!!!) és lógó béllel, de húzzuk az igát. Mindeközben a szabad, önmegvalósító, a szép és nemes lelkű emberpalánták „kitermelésén” fáradozunk. Hogy lehet a végletesen centralizált, egy tankönyvből tanító, a felettes szerveket hűen szolgáló, minket végrehajtó szerepre redukáló főnökség mellett a bölcs megfontolásról, választásról, szabadságról hitelesen beszélni a gyerekeknek! (Federmayer Katalin)

Úgy látom, hogy a személyiségfejlesztő „örömtárgyaknak” végképp befellegzett a magyar oktatásügyben. Például a drámára épp most lenne a legnagyobb szükség, amikor az online oktatás tapasztalatai azt is megmutatták: távolról igen nehézkes és technikafüggő az átadás tanár és diák között, s hiányzik az a lélekmelegítő együttlét, amely a tanórákat jellemezheti. Az én tanári világomban a drámafoglalkozások jelentik a legszebb pillanatokat: amikor a görcseitől feloldott diákból kiviláglik, és érzelmi formát kap a konstruktív kritika.

Miközben az új szelek végképp kifújják a drámát az oktatásból, egyre jobban értékelem, hogy mi az átlagnál szerencsésebbek vagyunk, mert a magyar-francia két tanítási nyelvű rendszer lehetőséget biztosít némi „egészséges devianciára”: egyelőre nem gyomlálták még ki a tanrendből a tanulásmódszertan és a dráma oktatását, amelyeken belül olyan készségeket fejleszthetünk, mint a nyilvános beszéd és kommunikáció, kritikus gondolkodás, kutatási módszerek, kiscsoportos munka, aktív hallgatás és figyelés, kreativitás…, stb.

Ezekkel a modulokkal van lehetőségünk arra, hogy játékos formában erősíthessük a demokrácia megkívánta készségeket. (Vatai Éva)

Igazgató úr is a nevét írja, szótlanul. Jegyző úr töri meg a csendet, neki is sok aláírni valója akad. Lassan már fél órája koptatjuk a tollat, de még mindig messze a vége. Beszélgetünk hát. Örülök, mert kollégáim is családról, házi kedvencekről csevegnek. Épp olyan szeretettel, ahogyan én szoktam az enyémről. Váratlanul ér az új mondat, Igazgató úr érdekesebb témát kínál fel: „Beszaladt múltkor ide a Cigány Önkormányzat vezetője. Elrontott érettségi bizonyítványokat akart tőlem kérni…

A két úriember jót nevet, egymás szavába vágva beszélnek. „Jól fölhasználta volna valamire! Mi is ilyenkor a megfelelő szó: cigány vagy roma?” „Jól leültették már azóta! Micsoda ügyei voltak!”

Erősen lehajtott fejjel vésem a nevemet az érettségi bizonyítványokra. Nem tudom hirtelen, mit tudhatok, mit tehetek, mit remélhetek.

De a beszélgetés folytatódik: „Találkoztam minap egy muszlim családdal. Pont olyan volt a feje az apának, mint a tévében a migránsoknak! Azon vettem észre magam, hogy azon gondolkodom, hogyan védhetném meg tőle a feleségemet, és hogyan teperhetném le, ha valami bajt csinál.” Jegyző úr mondja ezt, Igazgató úr már nem tud rá reagálni. Mert én beszélek, rövid mondatokkal, határozottan. A félelmeinkről beszélek, az ebből adódó előítéletekről és agresszióról. Az ’agymosás’ kifejezés is elhagyja a számat. (Imre Katalin)***

A pedagógus életpályamodell gyakorlatilag felszámolta az iskolákban amúgy is csodaszámba menő valódi közösségeket. A KLIK (illetve KK) iskoláinak nincs önálló arcuk, víziójuk, nem kapcsolódnak a helyi közösségekhez, s nincs – hiszen amúgy sincs rá szükség – együttműködés a pedagógusok között. Ráadásul a pedagógus életpályamodell rendszerszinten erősíti az udvaronc karriert.  Elenyésző azoknak a valóban jó pedagógusoknak a száma, akik feljebb juthatnak a ranglétrán, egész egyszerűen azért, mert ők még tanítanak.

Egy másik, mára ordító probléma, hogy elfogyunk. Nincs utánpótlás, a bent ragadók munkaterhe kezelhetetlen, minőségi munkát végezni képtelenség. Az úgynevezett szakos ellátottság adatai nem követhetőek. Ha augusztus 30-án a történelemtanár bevállalja még a kémiaórákat is, egész évre biztosított a „szakszerű tanítás”. A regnáló pedagógusokat nemes egyszerűséggel lenézi, kiröhögi és bűnbakká tupírozza az állam. S igen, a tanári minőség, ami döntő a tanulás folyamatában, egyre gyorsabb tempóban hanyatlik. A pedagógusképzés már a nyolcvanas években is a másodvonalból merített, s a helyzet azóta csak romlott. Felgyorsult az elvándorlás, emelkedik a burnout szindrómások száma.… (Benedekné Fekete Hajnalka)

Természetesen köztünk is van csapnivaló, alkalmatlan – de orvosból, autószerelőből, eladóból nincs??? Rég mondjuk, hogy át kellene alakítani a pedagógusképzést, vissza kellene állítani ennek a hivatásnak a megbecsültségét anyagi, erkölcsi értelemben is, de úgy látszik, hogy a mindenkori kormányoknak ez nem fontos. És mivel a társadalom sem támogat minket, úgy tűnik, hogy az országnak sem fontos az oktatás, a gyerekek, a jövő. Különben több százezres tömegben meneteltem volna, mikor a Taigetosz törvény ellen demonstráltunk, százezrek támogattak volna minket a NAT elleni demonstráción, millió kockás ing tüntetett volna  a Parlament előtt –  de még az érintettek sem voltak velünk….  Különben a mostani, mindössze két órás „sztrájk” után nem mocskolódó, gyűlölködő, értetlen kommentekkel lett volna tele a média. (Leiner Károly)

Ez éppen az a helyzet, amiben egyetlen eszközünk maradt a tiltakozásra, a polgári engedetlenség. Alapvető, Alaptörvénybe foglalt jogunkért állunk ki: a sztrájkjogért.

Az iskolában a diákok sok olyan dolgot tanulnak, amiről ők maguk azt mondják, később az életben nem veszik hasznát. Bár minden tudás érdekes, és minden tudás kincs, ebben azért sok igazság van. Az életről tanulunk természetesen minden órán, minden tantárgy tartalmaiban. Az élet szeleteiről, részeiről. Az élet egészéről esetleg irodalomórán, etikaórán, filozófia órán, osztályfőnöki órán tanulhatnak.

Az iskolai oktatás, nevelés, a tanár legfontosabb feladata azonban mégis csak az kellene legyen, hogy az élet egészéről, lényegéről tanítson és adjon számot egész lényével; és személyes hitelével szavatolja azt, amit tanít. Hogy autonóm, szabad embereket neveljen kellő önismerettel és polgári tudatossággal. Aki eligazodik a világ dolgaiban, felelős döntésekre képes, és nem manipulálható. Aki bátran kiáll a saját érdekeiért és másokért is. Aki érzékeny a társadalmi problémákra, és nem engedi, hogy bármire rávegyék, hogy eszközként használják, és ő sem használja eszközként embertársait. (Gyeskó Ágnes)

***

Takács Géza kommentjéből idézek: „Azt elmondani, hogy mennyi baj van a mai magyar közoktatással, olyan, mint vizet önteni a lyukas fazékba.” Magunk elé húzhatjuk persze az egyesült ellenzék pedagógiai szándéknyilatkozatát, egyetértően bólogatva: igen, igen. Valóban elengedhetetlen a pedagógusbérek jelentős emelése, a szabad tankönyvválasztás, az iskolák önállóságának növelése, a túlcentralizáció feloldása, az óraszámok, valamint a bürokratikus feladatok csökkentése, a pedagógusképzés megújítása, a szakmai civil szervezetekkel történő érdemi együttműködés.

De az ördög a részletekben rejlik. Fontos lenne tisztában lenni azzal, hogyan fordulhatnak rosszra a legjobb szándékok, ha nem előzi meg őket alapos és szakszerű kutatáson alapuló hatástanulmány. Nem engedhető meg, hogy nem a szakmai hozzáértés, hanem pártszimpátia, netán személyes érdekek és érzelmek alapján történjenek a „feladatleosztások”. (Szávai István)”

Hosszan tudnám én is sorolni, hol, milyen fókuszok csúsztak el az utóbbi időben, aminek következményeit már most érezni, és a java még ezután jön. Beszélhetnék az oktatás tartalmi változásairól, amivel egyre távolabb kerülünk a korszerű tudástól, az ehhez tökéletesen illeszkedő poroszos módszertanról, az iskolarendőrök megjelenéséről, a tankönyvpiac bezárulásáról, a központi, a valós problémákról tudomást sem vevő irányításról, az igazgatók és ezáltal a pedagógusok végrehajtó szerepbe kényszerítéséről, a szakemberhiányról… de nekem, mivel ezen a területen dolgozom, leginkább az esélykiegyenlítő funkció elvesztése fáj.

Bár tulajdonképpen erről a vonalról is felfűzhető minden probléma. Hiszen itt is minden mindennel összefügg. A negatív hatások egymást gerjesztik, és tolják egyre kilátástalanabb helyzetbe a leszakadó iskolákat.

A gyorsan változó világ mindig is kihívások elé állította az oktatást, de korábban ezekre azért próbáltak megoldást keresni. Az esélykiegyenlítés terén is. Aztán egyszer csak eltűnt ez az attitűd, és helyébe lépett a “mi tudjuk, mi a megfelelő, mit kell tenni” típusú irányítás, ami a valóságtól elszakadva, minden tiltakozás ellenére alakította át a rendszert, a saját elgondolása, értékrendje szerint. A tiltakozókból “nem mértékadó szakmai körök” lettek, a mértékadók pedig azokat tömörítették, akik egyetértettek a döntéshozók elképzeléseivel. (L. Ritók Nóra)

***

Mit tehetünk azokkal a gyerekekkel, akiket csak „valahol jó helyen” szeretne tudni a szülő, az iskolakötelesség legvégső határáig, bárhol, ahol enni adnak, meleg van, s remélik, némi elfogadás, mert nekik dolgozniuk kell, a fiatal pályaíve pedig olyan, mint a Dunán átívelő híd a ködben – nem tudni, hova vezet? Még pontosabban, tudjuk, de nehéz kimondani, hogy nem csupán nem látszik, de nincs is túlpart, hogy a szakmai képzés csupán ürügy? Segíthetünk-e a szülőnek azzal, hogy buktatgatjuk a gyerekét, míg csak lehet, s továbbengedjük a következő évfolyamra, mikor az jelent még biztonságban tölthető éveket? Érdemes, kell ezért a biztonságért napi 8 „tanórát” végigélni?

„Mit tehetek?” kérdésből sok van, s amíg nem úgy hangzik bennem, hogy mit tehetek meg, amiért még nem állítanak szőnyeg szélére, addig jó. Vagy legalább nem annyira rossz. Addig még őrzök valamennyit a belső szabadságomból. Addig még akarok, s talán képes is vagyok a felmerülő problémákra szakmai szemmel tekinteni, a gyerek javát keresni, s nem magát a gyereket látni a problémának.(Szabó Anna)

Volt tanítványom hív telefonon. Fia az egyik legjobb gimnáziumban kilencedikes. Egy négyese van. A szülői értekezleten az osztályfőnök másfél órán keresztül szuttyongatta őket, hogy a 4,27-es osztályátlaggal sehol sincsenek, tegyenek többet otthon a jobb eredményért. Volt tanítványom nem hülye, csak nevet és elmélkedik a tanári pszichén.

„Jössz cigizni?” – kérdem. Igazából nem tesz jót, hogy együtt megyünk, mert a szünet erejéig sem képes kikapcsolni. Vagy azon parázik, hogy hány órával van lemaradva a tanmenettől, vagy azt sorolja, mi mindennel nincs kész például az adminisztrációban. Ja, és ott van a portfólió, amiről persze tudja, hogy formaság, de mégis…

A stressz átragad rám, és páni félelem fog el, ha arra gondolok, hogy nemhogy lemaradva, de sehol sem vagyok a tanmenethez. Eredetileg fütyülök rá, úgyis teljesíthetetlen. Vagy a gyerek, vagy a tanmenet. (Vass Judit)

Ha az oktatással kapcsolatos problémák vetődnek fel, akkor mindig van magyarázat: a tanárhiány, a túlterheltség, az alulfizetettség, a túlzott elvárások. Csakhogy máshogy figyelni, vagy egyáltalán: figyelni nem kerül pénzbe, nem kell hozzá több ember vagy plusz szabadidő. Kíváncsiság kell hozzá és nyitottság, az előzetes elképzelések elengedése. Nincs az a túlszabályozott rendszer, amit az egyes személyek okolhatnának azért, hogy nem figyelnek többé másokra. Nem azt állítom, hogy ami most zajlik Magyarországon közoktatás címén, az rendben van, sőt! De sok múlik az egyéneken is, és ezekkel a szabadságmorzsákkal nem élni nagy felelőtlenség. Ha semmi mást nem tennénk, csak máshogy figyelnénk, mint ahogy azt megszoktuk, sok minden megváltozna. (Kerényi Kata)

Ezt gyakran lekicsinylően állapítjuk meg, de a pandémia és a pedagógussztrájk kérdése rávilágított, hogy ebből a szempontból milyen fontos szerepet játszik a társadalomban az iskola. Játsszunk el a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem is lenne más funkciója, mint hogy az a hely legyen, ahol a gyerekek tartózkodnak, amíg a szüleik dolgoznak. Megfelelnek ennek az iskoláink? A bútorok, a termek, a tornaterem és az öltözők, a vizes helyiségek, az ebédlő, az ablakok, a világítás stb.? Megfelelő környezet az iskola arra, hogy egy gyerek a testi és lelki egészségét megőrizve eltöltsön itt napi 7-8 órát?

A kultúraváltással nem csak előnyök, de számos negatív hatás is jelentkezik. Ezek ellensúlyozására az iskola már most alkalmas lehet. Úgy, hogy színteret ad a valódi emberi kapcsolatok megélésének, a kreativitásnak, a demokráciának, az egészséges életmód elsajátításának, a tanulás tanulásának, a tehetség kibontakozásának, az egyéni utak megtalálásának. Ehhez nem kell különösebb anyagi ráfordítás, nagy innováció, csak a cél kijelölése. És az, hogy hagyják az iskolákat békén. (Kis Sándor)

Hogy EZEK a gyerekek nagyon mások, mint akikkel a pályám elején találkoztam? Én is nagyon más vagyok. Arról, hogy hogyan, mitől, miért változtam, sok minden és mindenki tehet, de azért szeretem azt gondolni, hogy magam a legfőképpen.

Arról, hogy ők miért olyan nagyon mások, mint a szüleik, nagyszüleik, sok minden és mindenki tehet, de ők a legkevésbé.

Arról azonban, hogy mit és hogyan kezdünk velük, mi, csakis mi tehetünk, kizárólag a mi felelősségünk. Ebbe MI-be pedig éppúgy beleértendő a teljes társadalom, mint az oktatásirányítás egésze – és egyszemélyben ÉN MAGAM.

No, hát ezért van az, hogy úgy engedem el azon a bizonyos osztályterem ajtaján kívül eső elvárásokat, ahogy vannak. Ott benn együtt vagyunk, és az történik, amit akkor és ott, együtt össze tudunk hozni. Hol jót, hol rosszat. A siker is, a kudarc is közös.  

Az ámulat pedig az enyém. És az öröm is, hogy hagytam, hogy megtörténjen. (Kerényi Mari)

Tudomásul kell vennünk, hogy valóban történelmi korszakváltás tanúi vagyunk – ami komoly pedagógiai felelősséget is jelent. Mi még viszonylagos békében szocializálódtunk – ami az emberi történelem luxusterméke. A következő generációk valószínűleg már háborús viszonyok között fognak élni – ahogy a korábbi nemzedékek többsége is élt. A háború ebben az esetben nem feltétlenül jelent fegyveres harcot. Sokkal inkább a folyamatos veszélyeztetettség érzését, a létharc kevésbé civilizált formáit. Azt, hogy borúsabbá, durvábbá és kiszámíthatatlanabbá válik a világ. A globális felmelegedés, a világjárványok, a média által közel hozott háborúk képe vagy valósága óhatatlanul fölerősíti a primitív túlélési technikákat, a „mi és ők” törzsi személetet, a győztes-vesztes emberi viszonylatok enyhébb vagy erőszakosabb formáit. Mindez persze azt is jelenti, hogy az emberi együttműködés és összetartozás új módjai is megjelennek majd, melyekre szintén föl kell készítenünk a következő nemzedékeket.

Az persze ma még nem látható, hogy milyen mértékben vonódnak majd vissza a felvilágosodás civilizációs értékei: mennyiben veszi majd át a túlélésre játszó „ki kit győz le” világszemlélet a számunkra fontos emberi méltóság, tolerancia és szolidaritás helyét; mennyiben marad érvényes a világ „varázstalanításának” (racionális megértésének és kiszámíthatóságának) programja. Ami azonban talán már most is látszik, hogy az általunk képviselt és pedagógusként, népművelőként terjesztett értelmiségi kultúra egyetemességét (mindenkire vonatkoztatottságát) újra kell gondolni. (Jakab György)

.

Karinthy Frigyes: Ki kérdezett? (Részlet)

Én megmondtam mindent előre – én láttam a fenyegető veszedelmet -, láttam a sötét felhőt, s tudtam a villámról, ami lecsap. Láttam őket születni s rohanni haláluk felé – láttam a bűnt, s megmondtam előre: ne így, ne ezt, átok és gyalázat lesz belőle. Nevén neveztem a vackort s az ízes gyümölcsöt – megmondtam, mi van belül -, miért nem válogattak hát, ahogy mutattam? Voltam helyettük a csatorna szennyében nyakig – és csattogott légcsavarom a tiszta felhők közt, helyettük -, és elmondtam, mit láttam amott, mit gyötrődtem emitt, milyen a bűzös aljasság íze s milyen az illatos napsugáré – hát akkor miért hemzseg még mindig a pocsolya boldogtalanok lelkétől s miért magányosak a havas hegyormok? Én szóltam, hogy arra ne tessék menni – én szóltam, hogy erre van az út -, hát akkor miért vannak telve a gödrök? Én táblát állítottam szabad úszók és lubickoló gyerekek közé – miért puffadnak hát hullák a víz fenekén?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2022.05.26.
Ezerforintos jutalmat kapnak a tanárok pedagógusnapra
„Ereszd el a hajam! Lesz ám bulika!” – írta Facebook-oldalán a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) arra reagálva, hogy ezer per főből kell kihozni egy „méltó összejövetelt...
(Forrás: index)
--
2022.05.24.
Felmondott a pedagógus, akinek kiállása elindította a polgári engedetlenségi mozgalmat
„A feleségem is pedagógus, tehát időről időre beszélgetünk arról, hogy elsősorban a pénzügyi okok miatt előbb-utóbb valamelyikünknek olyan állás után kell néznie, ahol azért anyagilag...
(Forrás: 444.hu)
--
2022.05.24.
PDSZ: Tíz év múlva a tanárok fele eltűnhet a rendszerből – az iskola már gyerekmegőrzésre sem lesz alkalmas
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az elmúlt hetekben készített online felmérést az oktatásban tapasztalható szakemberhiányról. „Ideális esetben arra a kérdésünkre, hogy a válaszad...
(Forrás: hvg.hu)
--
2022.05.24.
Pintér Sándor annyit beszél a rendről, hogy a pedagógusok elkezdtek aggódni
Semmilyen szakmai indoka nincs annak, hogy a köznevelés a BM fennhatósága alá kerüljön – hangsúlyozza Radó Péter oktatáskutató is. Ő úgy véli, nem az történik, hogy a kormányzat el...
(Forrás: hvg.hu)
--
2022.05.22.
Centenáriumi falujárás Kodály népdalgyűjtő útjainak emlékezetére. Dinyés Soma, Körber Katalin és Walter Judit írása
Éppen száz esztendeje, hogy Kodály Zoltán emlékezetes népdalgyűjtő útjaira sor került. A modern magyar zeneélet, nem kevésbé a XX. századi énektanítás meghatározó műveit jegyezhette...
(Forrás: tani-tani online)
--
2022.05.22.
Totyik Tamás: meddig lehet a hivatástudatra hivatkozni, meddig lehet azzal visszaélni?
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt tartotta volna fontosnak, hogy az oktatás egésze egységes rendszerben, egy tárcánál legyen. Ebből a szempontból másodlagos kérdés, hogy a minisztert...
(Forrás: hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep