2005. július 31. vasárnap, 23:59
Erkölcs és jog: szembenállás vagy szövetség?
„Az erkölcsi átrétegződés évtizedeiben (márpedig ezt éljük régóta, s fogjuk még élni évtizedekig) a sodródó, bizonytalan, sőt gyáva pedagógia a saját sírját ássa-ásogatja. Éljük és átérezzük azt az ellentmondást, ami a nevelés szükségessége és személyiségünk hitelességének csökkenése, a hitelességet alátámasztó módszerek és eszközök megkopása, tehát a kedvezőtlen körülmények között feszül. Nincsenek hiteles adatok, hogy a tanárságnak – az óvodapedagógusok, tanítók és tanárok összességének – milyen hányada érzi pedagógusi szerepét válságosnak. Akárhányan is érzik, csak a valóságra éreznek rá.”
„Nem szoktam részinformációk alapján véleményt nyilvánítani. Most kivételt teszek. Felzaklatott, amit a Felvételi Információs Szolgálat és a Marketing Centrum véleményszondázásából kiolvastam. Megbízottaik (akik tanárok is lehettek) azt kérdezték 655 középiskola 30 ezer 10–12. évfolyamos diákjától, hogy kit ismernek a 20. századi közéletből. Kit ismernek el közülük, és kit utasítanak el? (Ennek a felmérésnek két előzménye is volt. A 2002-es felvétel egyik adatára emlékezhetünk: a vizsgálati minta 9 százaléka pozitívan említette Hitler Adolfot. Ez az arány a rendvédelmi továbbtanulásra jelentkezők között akkor elérte a 14 százalékot.)” 
„Az erkölcstan általában a kritikai képességet emeli ki az autonóm személyiség legfőbb jegyeként. Ez a képesség az önálló gondolkodás védjegye is. A jelen helyzetben azonban azt érzem az erkölcsi nevelés fő feladatának, hogy tanítványaink önálló ítélete a jó eszme megerősítésében, az igazságossággal szemben táplált kétségek eloszlatásában, a humánum jelenlétéhez kötött jó élet védelmében, a közvetlen önérdek érvényesítéséről való lemondás képességében fejeződjön ki. Nehéz korszakokban a jóra való elszántság minden másnál fontosabb.” 