2013. szeptember 25. szerda, 10:11
Eszköztelenül
Próbálok hatni rá, de közli, hogy nem érdekli amit mondok, nem jön a programjainkra sem, pimaszul aláz mindannyiunkat, és ott vagyok, teljesen eszköztelenül, már csak az anyját fékezem, hiszen már kezdi, hogy te szemétláda, elvitetlek….és akkor rádöbbenek, hogy semmit sem tehetek, nem bírom megállítani, megszakítani ezt az ördögi kört, így nőnek fel, bele ebbe a mocsokba, a bűnbe, átörökítve azt, amit a szüleiktől hoznak, és átadják majd a gyerekeiknek. (L. Ritók Nóra)
30 éve verik szét az oktatást, mostanra sikerült. Az iskolák jelentős része gyermekmegőrzővé vált – már ha bejön egyáltalán a gyerek. Ha be tud jönni, mert van cipője, utazásra pénze, és leginkább motivációja.
A többségnek azonban nincs. Az ország több mint fele szegénységben, mélyszegénységben él, ahol az életben maradás sokkal fontosabb, mint a tanulás, amire se a gyereknek, se a szülőnek nincs motivációja. Ahol analfabéta, funkcionális analfabéta a szülő, a gyerek. Ez azért is súlyos probléma, mert a társadalom legszegényebb 30 százaléka neveli a magyar gyerekek több mint felét. (Leiner Károly)
Ha csalódtál hát, hogy befektetéseidre nincs osztalék, megértem. A távolsággal egyre csökken a részletek kivehetősége, a helyzetek átérezhetősége. Ha azonban nem rövid távra gondolkodsz, ha hiszel abban, hogy ezt az országot emberi közösségek, a mostani gyerekekből álló emberi közösségek emelhetik majd fel – egyszer s csupán talán –, akkor nem ítélkezel. Hanem befektetsz, amit tudsz. A jövőbe. A jövőnkbe. Hogy felnőhessen egy nemzedék, amelyik ismeri és gyakorolja a szolidaritást. Meg a tartalomelemzést és a forráskritikát. Választási időszakokban különösen, függetlenül attól, hogy hová született – földrajzi és társadalmi értelemben egyaránt (Szabó Anna).
A szerző, L. Ritók Nóra a most kilencéves Brigitta példáján keresztül mutatja be a szegregátumban élő gyerekek helyzetének kilátástalanságát, és bizonyítja, hogy amennyiben nem történik e téren gyökeres változás, mindannyiunk számára meglehetősen szomorú jövő prognosztizálható.
Azért az én munkám tele van ám örömökkel is, nehéz is választanom közülük. Apró örömök ezek, de ebből merítünk erőt a kollégáimmal együtt. Talán, most legutóbb, mikor egy mélyszegénységben élő cigányfiúcskánk kijuthatott Portugáliába egy nemzetközi versenyre. Olyan gyerek, aki sosem álmodozhatott volna repülőútról, külföldről. Vagy talán, amikor az egyik SNI tanítványom sikeres KRESZ vizsgát tett. Vagy, amit gyakran megélek, mikor egy-egy riport, film kapcsán beszélnek a gyerekeim egy idegen riporternek arról, mit jelent számukra a rajz, vagy mit gondolnak a jövőről. (Modern Iskola, 2012/7.)
A szegények, a koldusok, a kolduló gyerekek látványa már annyira hozzátartozik mindennapjainkhoz, hogy hajlamosak vagyunk észre sem venni őket. Nagyon nehéz ugyanis közvetlenül szembesülni azzal, hogy a gyermekszegénység egyre nagyobb méreteket ölt, a kapcsolódó statisztikai adatok riasztóak. Ugyanakkor érzékelhetően csökkenő tendenciát mutat a társadalmi szolidaritás, a segítőkészség, a felelősségvállalás a leszakadók sorsáért.
Augusztus elején még mély letargiában voltunk, nem is remélve, hogy ez a tanév indítható lesz az Igazgyöngyben. A kiegészítő támogatás nélkül lehetetlennek tűnt. Aztán elindult valami. (L. Ritók Nóra)
A hivatali ügymenet pontosan szabályozott. A középiskolai beiratkozás napját jó előre eldöntik. Június 27, 28, 29. Ekkor kell menni. Ezzel nem is lenne baj. A szomorú az, hogy úgy változott a gazdasági helyzet, hogy a szervezőknek gondolkodnia kellene azok fejével is, akik a létminimum alatt élnek. Pláne egy olyan iskolának, ahová főleg hátrányos helyzetűeket vesznek fel. (L. Ritók Nóra)
Csak a közoktatási törvénytervezetet nem értem. Mondjuk, sok pontját nem. De most, az őszi szünetben, a gyerekeket nézve leginkább azon rágódtam, ki hiheti azt, hogy létezik olyan egységes, központilag irányított tananyagtartalom, szervezési forma, ami egyforma eséllyel fejleszti mindkét csoportot? Ki hiheti, hogy ebben a szélsőségességben a merev szabályozás sikeresebb lesz, mint a rugalmas? A büntetés sikeresebb, mint a dicséret? Az oktatásból minél előbbi kiléptetés eredményesebb, mint a bent tartás? (L. Ritók Nóra)