Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2012. május 2. szerda, 20:36
Címkék:

Soha és semmilyen körülmények között

Walton Viktória

Magyar nyelv és irodalom szakos tanár. Tanított a Sylvester János Protestáns Gimnáziumban és a Kalmár László Szakközépiskolában. Immár hat éve csak otthon mesél, három kislányát dédelgeti.

Boyne ifjúsági regénye a II. világháború idején játszódik, és egy kisfiú nézőpontjából mutatja be az eseményeket. A holokauszt rémségeivel való szembesítés a történelmi ismeretek elmélyítésén túl a toleranciára nevelés eszköze lehet. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a gyerekeket az irodalomórán is minden lehetséges módon egymás megbecsülésére és tiszteletére neveljük. A regény 2006-ban „az év gyerekkönyve” díjat kapott, s amellett, hogy letehetetlenül izgalmas olvasmány – ami bizony fontos szempont a kamaszoknak szóló olvasmányok megválasztásában –, egymás iránti türelemre és elfogadásra tanít.

A mű egy kilencéves kisfiúról, Brunóról szól. Bruno édesapja katona, igen magas rangú náci tiszt, akit a Führer az auschwitzi haláltábor vezetésével bízott meg. A család így elhagyni kényszerül kényelmes berlini otthonát, és a kisfiú számára kimondhatatlan nevű, riasztóan sivár helyre költözik, közvetlenül a tábor mellé.

Brunónak fogalma sincs, mi történik körülötte. Új lakhelyén mérhetetlenül magányosnak érzi magát, és irigykedik a szobájából látható tanyán élő emberekre, s köztük a sok gyerekre, akik furcsa módon valamennyien csíkos pizsamát viselnek, de – Bruno legalábbis úgy véli – egész nap játszanak. A tábor közelébe mennie „soha és semmilyen körülmények között” nem szabad, így sokáig csak messziről figyeli őket. Egy nap azonban – nem engedetlenségből, hanem játék közben, hiszen gyakran játszik felfedezősdit – mégis a kerítés közelébe megy. Így ismerkedik meg egy csíkos pizsamás fiúval, Smuellel. Beszélgetni kezdenek, és kiderül, hogy egy napon születtek.

A folytatás a Meseutca portálján található.

2 üzenet

  1. Komor Marian szerint:

    Sziasztok, egy szuper könyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani: 10 éves kortól falják a gyerekek, ifjúsági regény – Bruck András, A fogadalom. Vegyétek, olvassák a gyerek (felnőtteknek is jó. Isteni nyári olvasmány!!!
    és a link, ahol olvashattok róla.
    http://prae.hu/prae/articles.php?menu_id=&aid=4993

  2. Kedves Mariann!
    Nagyon köszönjük, az ajánlást, A fogadalom tényleg egy izgalmas könyv, mi is írtunk róla a közelmúltban. (http://meseutca.hu/2012/04/18/bruck-andras-a-fogadalom/)
    Jó hallani, hogy van olyan kortárs magyar könyv, amit falnak a gyerekek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep