Szükségszerű-e, hogy tanár és diák kölcsönösen ellenfélnek tekintse egymást? Vajon ma is elkülönül, „kettős színpadként” működik-e a pedagógusok és a tanulók világa? Karácsony Sándor írása 1942-ből származik; vajon mi változott azóta? Van-e esély a békekötésre? Az erről folytatott beszélgetésre ad alkalmat a következő szöveg.

Közelednek az országgyűlési választások, nagy hévvel beindult a többoldalú kampány. Az ehhez kapcsolódó események óhatatlanul beépülnek napi élményeink közé, s akarva akaratlan véleménynyilvánításra késztetik az iskola különböző szereplőit is. Különösen aktuális tehát az az ajánlás, melyet az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet fogalmazott meg a politika iskolai jelenlétének határairól.

Az ember is gyakran az ösztönei szerint viselkedik. A következő novella mutatja, hogy miként viselkednek a „rangsorban” különböző pozíciót elfoglaló fiúk. A gyengébb ösztönösen megadja magát, míg társa él az erősebb természetes jogával. Ez az állatoknál ugyan természetes, de az embereknél nem kellene ugyanezt szükségszerűnek tekinteni. Vámos Miklós novellájának feldolgozását 12 évesnél idősebb gyerekeknek ajánljuk.

Az egyéni sikeresség vágya alapvetően befolyásolja mindennapi életünket. Ritkán gondolunk azonban arra, hogy mi van azokkal, akik nem sikeresek, és ki ezért a felelős. Vajon ismerjük-e eléggé tanulóinkat, és elég figyelmet fordítunk-e a személyiségük megismerésére? S milyen eszközök állnak rendelkezésünkre a megismerés ilyen irányánál? Ebben az írásban egyetlen szempont mentén törekszünk ennek a bonyolult kérdéskörnek az áttekintésére: ez a gyermekek félelmeinek a feltárása.

A Fonó Budai Zeneház programjában a korábbi éveknél jóval fontosabb szerepük lett a gyerekeknek: a novemberben induló programok izgalmas kiegészítői lehetnek az iskolai oktatásnak és nevelésnek. A magyar, az osztályfőnöki és a tanítói munkaközösségek vezetői most szakmai beszélgetéssel egybekötött bemutatókon személyesen győződhetnek meg az új színházi és irodalmi programokban rejlő pedagógiai lehetőségekről.

„Egyszerre nagyon rosszul és egyúttal nagyon jól érzem magam, ahogyan Káosz levele nyomán valamiről beszélni kezdtünk. Nagyon rosszul, mert a levelekből kirajzolódik az iskolák és iskolavezetők s ezen keresztül a pedagógusok többszörös csapdahelyzete, és nagyon jól, mert normális hangvételű, nem érzelmektől túlfűtött, »mindössze« tényszerű, ám kétségtelenül nagyon szomorú beszélgetés bontakozott ki.”

Aki azonban jól ismeri önmagát, az megelőzheti, hogy haragjában, indulataitól vezérelve elhamarkodott, rossz döntéseket hozzon. Erről a témáról folytatható beszélgetés Lázár Ervin meséje kapcsán. A történet feldolgozása már harmadik osztálytól ajánlott, de idősebbek számára is gondolatébresztő lehet.

A honlap Tanácsadó rovatába az utóbbi időben egyre több olyan üzenet érkezik, amelyről azt gondoljuk, nem maradhat a kérdező és a kérdésre választ adó magánügye. Merthogy fontos kérdés, sokunkat mélyen érintő. Így volt ez a „Káosz” jeligével küldött levéllel is, melynek írója többek között azt a kérdést feszegeti, vajon mi a teendő akkor, ha egy tantestületben állásféltésből senki nem mer fellépni az egyéni és a kollektív jogok védelme érdekében. Ezúttal a szerkesztőség két tagja is reflektál az üzenetre.