2019. június 18. kedd, 19:46
Aki azt gondolja magában, hogy őt nem érinti, annak jó, ha tudja, hogy de
Jó gyorsan el kéne gondolkozni, hogy akkor a mostani folyamatok közül, melyik az, ami nem érint téged, mert pont sikerült betolnod az egyháziba, alterba, magánba, tancsopiba. Aki azt gondolja magában, hogy őt nem érinti, annak jó, ha tudja, hogy de, sajnos. A méhek pusztulásába is simán beledöglesz, és nem lesz erről kikérve az értelmiségi véleményed (Rózsa Ildikó).
Mint minden iskolában, nálunk is most, a napokban van a bizonyítványosztás. Bár sok és fárasztó háttérmunkával jár, mégis nagyon jó érzés mindenkinek azzal odaadni az egész éves eredmények listáját, hogy lám, mennyit lépett előre az illető önmagához képest. Van, aki csak egy picit, de rengeteg munkával, ezért méltán lehet rá büszke. Van, aki egy régóta kitűzött célt ért el végre. És akad olyan is, akinek nem az iskola a legfontosabb az életében most, mégis szánt erre is időt és figyelmet. Ez mindenkinek ünnepi pillanat, és hálás vagyok a sorsnak, hogy annyiszor ünnepelhetek, ahányszor csak átadok egy bizonyítványt. Közben pedig eszembe jut, hogy diákként mennyire másként éltem ezt meg...(Kerényi Kata)
Vitára érdemes gondolatokat tartalmaz Tóth Tamás Május írása a Mércén, amelyből honlapunkon egy részletet közlünk. Jó lenne, ha sokan olvasnák el a teljes írást, és elgondolkodnának a mondandóján. Például – többek között – azon a, pedagógiai dilemmán, hogy „mi a fenét mondjunk most a gyerekeknek, és nem mellesleg, hogy azt milyen „nyelven” mondjuk. Az a benyomásom, hogy a felnőttek világának beszédmódjához hasonlóan a pedagógiai diskurzus is túlnyomóan a bürokratikus-pragmatikus racionalitás nyelvén beszél a járvány technológiai, módszertani, és statisztikai vetületeiről.” (Tóth Tamás Május)
Tükör ez a történet a szakmai anyagok és a hírek "fogyasztói" számára is: ilyen könnyen lehet a közvéleményt manipulálni, etikátlan projekteket jól eladni, és belőle remekül megélni évtizedeken át ahelyett, hogy felelősséget vállaltak volna a történtekért. Pedig csak annyi kellene, hogy leszokjunk a tabukról, a személyi kultuszról és merjünk a dolgok után nézni. Pláne, ha morális aggályaink támadnak – akkor egy pillanatig se hezitáljunk (Lévai Julianna).
Ha csalódtál hát, hogy befektetéseidre nincs osztalék, megértem. A távolsággal egyre csökken a részletek kivehetősége, a helyzetek átérezhetősége. Ha azonban nem rövid távra gondolkodsz, ha hiszel abban, hogy ezt az országot emberi közösségek, a mostani gyerekekből álló emberi közösségek emelhetik majd fel – egyszer s csupán talán –, akkor nem ítélkezel. Hanem befektetsz, amit tudsz. A jövőbe. A jövőnkbe. Hogy felnőhessen egy nemzedék, amelyik ismeri és gyakorolja a szolidaritást. Meg a tartalomelemzést és a forráskritikát. Választási időszakokban különösen, függetlenül attól, hogy hová született – földrajzi és társadalmi értelemben egyaránt (Szabó Anna).
Pedagógusok vagyunk. Tanítunk és nevelünk. Számunkra az az öröm, ha átadhatjuk a tudásunkat a gyerekeknek, ha látjuk, ahogy fejlődnek, okosodnak. Bárki is a munkáltatónk, nekünk a jövő társadalmával van szerződésünk. Mi vagyunk felelősek a jövőért. Rajtunk múlik, hogy a mai gyerekek milyen felnőttekké válnak, képesek lesznek-e megküzdeni a rájuk váró kihívásokkal. A mi felelősségünk, hogy valamennyien megtalálják-e a helyüket a jövő társadalmában (részlet a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformjának kiáltványából).
Az autonómia lényege nem csupán a szabadság, hanem a szabadsághoz kapcsolódó felelősségvállalás. Vagyis a pedagógiai manipuláció abban különbözik a tiszta pedagógiai helyzetektől, hogy ez utóbbiakban a gyerek döntéseinek valódi következményei vannak, és döntéseit az életkorának megfelelő kérdésekben elegendő információ birtokában hozhatja meg. Így a gyerek felelőssé is tehető a döntéseiért, és attól kezdve, hogy ezt vállalja, autonóm személyiségnek számít. Amennyiben másokat okol a saját helyzetéért, nem autonóm személyiség, nem tud önmagán segíteni (Gyarmathy Éva).
Nagyon kevesen iratkoztak át másik iskolába vagy végzik a sulit egy alsóbb osztályban – többségük egyszerűen "kiesett a rendszerből". És őket nem a szél fújta ki. Mindig, amikor egy tanuló kiiratkozik a kudarcok vagy a nehézségek miatt, tehetetlen dühöt érzek, és fájdalmat, és azt, hogy ez szégyen. Mindannyiunk szégyene, szegénységi bizonyítványa. Szeretem őket, és az elveszítésük mindennél fájdalmasabb (Sulyok Blanka).
Sokféle probléma halmozódott fel mára a magyar oktatásban. Lassan olyanná válik az egész, mint egy óriási, átláthatatlan gubanc, ami nem bontható ki könnyen, gyorsan, egyszerűen. De ha elkezdjük türelemmel megkeresni a végeket és szálakra szedni, akkor talán vissza tudjuk nyerni a tisztán látásunkat. Folytassuk együtt a sorozatot! (Gönczöl Enikő)
