Győrfi Ágnes: Lószívvel ajánlom
Czigány Zoltán: Csoda és Kósza

Tanítóként, tanárként, szülőként tudjuk, a mese nélkülözhetetlen a gyerekek fejlődéséhez, hisz annak segítségével nemcsak képzeletük, szókincsük gazdagodik, hanem formálódik a világhoz való viszonyuk is. A történet szereplőivel azonosulva, a főhősök bőrébe bújva átélhetnek erőt próbáló kalandokat, megtanulnak különbséget tenni jó és rossz tulajdonságok között, ezáltal a mesék nem csupán szórakoztatnak, hanem jótékony hatással vannak a személyiség fejlődésére is. Pedagógusként fontos feladatunk tanítványaink igényes olvasóvá nevelése, ezért csatlakoztam szívesen a sorozathoz.

A nemrég fiatalon elhunyt Czigány Zoltán író, költő, filmrendező mesekönyvsorozatát ajánlom olvasmánynak, melynek első kötete, a Csoda és Kósza 2008-ban elnyerte „az év gyerekkönyve” díjat. A könyv az író saját gyermekeinek kitalált, kazettára felvett, majd lejegyzett esti meséit tartalmazza. „Nem vagyok meseíró, csak egy apuka, aki mesél” – vallja Czigány Zoltán egy interjúban. Talán ennek is köszönhető, hogy nagyon életszerűek, átélhetők a jelenetek, s a mai korra igazán jellemzőek a szereplők groteszkké felnagyított tulajdonságai. Fölolvastam már a kislányomnak és az osztályomnak is a hét vidám történetet. A vicces kalandokon velem együtt jókat nevettek, s türelmetlenül várták a folytatást.

A gyermekirodalom számtalan meséjének vissza-visszatérő kedvelt szereplői a lovak. Gondoljunk csak a népmesék táltos paripáira, Lázár Ervin kék színű Ló Szerefinjára, Mándy Iván Csutakjának szürke barátjára vagy Szijj Ferenc beszélő pónilovára! Czigány Zoltán vásott lovai sem hétköznapi állatok! Gyöngyi néni és Sajó bácsi gödöllői tanyájáról indulnak a galibák. A két négylábú főszereplő voltaképpen két gyerek alakja is lehetne, testvérek vagy akár jó barátok. Kósza a meggondolatlan, szeleburdi és kissé oktondi csődör, aki mindig előáll valamilyen szokatlan ötlettel, amivel rendszerint bajba keveredik, és általában az okosabb, meggondoltabb Csoda segítségére szorul, aki valahogy mindig kimenti őt a bajból. A történet szórakoztató, nyelvi leleményekben gazdag. Többször is az adja egy-egy epizód humorát, hogy Kósza gyermeki egyszerűséggel szó szerint értelmez kifejezéseket. Például a „farkaséhes” nyilvánvalóan azt jelenti, hogy Sajó bácsi farkasra éhes, ezért indul a pizzériába. Félreértésre ad okot az is, amikor a „zártkörű rendezvény”-t „zárt-ök-rű ren-dez-vény”-nek olvassa. „Hűha! Itt nem csak farkast lehet kapni, hanem egy ökröt is bezártak! Lehet, hogy jobb, ha megyünk innen, mielőtt zártlovú rendezvény is lesz!” Vagy amikor Gyöngyi néni elégedetten felkiált délceg lova láttán, hogy „Sajókám, nézd milyen jól fest ez a ló!”, Kósza értetlenül prüszköl, hisz nála nincs se ecset, se vászon, se festék…

A cikk folytatása a Meseutca portálján található.