Fenyő D. György: „Az igazi gyerekek nem felejtik el az álmaikat még felnőttkorukban sem”
Kiss Ottó: Emese almája
Fenyő D. György
Magyar szakos tanár. Tanított a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, jelenleg az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában magyartanár. A Magyartanárok Egyesületének alelnöke. Legfontosabb könyvei: Az én iskolám (tanulmányok), Poétai iskola, A Biblia az irodalomban (tankönyvek). Szerkesztőként az alábbi kötetek fűződnek nevéhez: Nézőpontok, motívumok; A kifosztott Móricz; Az örökhétfőtől a napsütötte sávig; Hézagpótlás; Áprily tanár úr.
Ritkán ad az ember gyerekek kezébe egész verseskötetet. Egyes verseket igen, de a gyerekek – és a felnőttek – nem nagyon olvasnak egész köteteket. Persze: a sok különböző szövegbe újra és újra bele kell ásnia magát az olvasónak, és ha különböző formákat, különböző hangulatokat talál, akkor semlegesítik is egymást az egyes darabok. Ahogy egy novelláskötet olvasása során is legalább két-három írásonként meg kell állnia az olvasónak, levegőt kell vennie, át kell hangolódnia. Kiss Ottó első két gyerekverskötetét azonban érdemes egyetlen levegővétellel, egyetlen nagy lendülettel elolvasni.
Az első, a Csillagszedő Márió méltán vált híressé megjelenése évében, 2002-ben. Azonnal „az év gyerekkönyve” lett, sokan és sokat írtak róla. A második kötet, az Emese almája bár kevesebb figyelmet kapott, éppolyan izgalmas.
A kötetben egy kisfiú hangját halljuk: érdekes az olvasóval való játék ebben, a könyvet ugyanis egy lánynévről tudjuk azonosítani („Olvastad az Emese almáját?”), és ez rögtön a kötet homlokterébe állítja a szerelem felfedezésének, az ébredő szerelemnek és a felfedezett szexualitás kérdését. Nem ez a centruma a kötetnek, de olyan vonulata, ami minden gyerekolvasó számára fontos lesz azonnal. Hogyan is tudja kifejezni egy kislány az érzéseit? Hogyan tudja egy kisfiú? Mit jelent, ha egy óvodás kislány ad egy almát egy kisfiúnak? Hogy is néz ki egy kisfiú és egy kislány hasa? Milyen is a micsodája a kislánynak, és hogy tud erről beszélni egy kisfiú?
