Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2014. november 16. vasárnap, 16:03

MI – Egy ofő naplójából

1. Bemutatkozás

2012. szeptember. Új csoportom lesz. A tavalyi negyedik, a „nagyok”. Alsóban. De mostantól felsősök és bizony ők a „kicsik”.

Ők és én.

Ők boldogok, mert azt gondolják, már nagyok. De félnek is. Új helyzet, sok tanár, új osztályfőnök, másik csoportnevelő. És a csoportnevelőt már megelőzte a híre. „Az” egy állat! (Ez lennék én.) „Annál” kőkemény követelmények vannak. Mi lesz ebből? Jaj!

Én nyugodt vagyok, mert tudom, hogy ezek a picikék nagyon jó kezekben voltak, nagyon együtt és egyben vannak. Azt is tudom, nem a zsenialitásuk miatt lesznek szerethetők. De izgulok is kicsit. Mikor értik meg, hogy minden értük és nem ellenük történik? Ha eddig eljutunk, onnantól kezdve szanatórium. Addig azonban…

Első nap: bemutatkozás, játékszabályok megbeszélése.

Öt szabály, amit mindig be kell tartani. A többi gumiból van, megoldjuk. Ha az az öt betartatódik.

1. „Nem vagyok bunkó” Nem kell feltétlenül mindig, mindenkivel egyetérteni, de a véleményemet megfelelő stílusban, megfelelő hangerővel, a megfelelő helyen és időben mondom el. Ez igaz a felnőttekkel, de a társakkal való kommunikációra is. Nem verekedéssel döntjük el a dolgokat, mert nálunk kitört a világbéke. Nem harcolunk.

2. „A tanórákon és a tanulószoba ideje alatt nem kezelem a tanár idegeit.” Nem kell mindig feltétlenül aktívnak lenni (bár jó lenne), de a helytelen viselkedésemmel nem zavarom azokat, akiket érdekel a dolog. Legalább csendben vagyok. Ez a minimum.

3. „Engedély nélkül nem nyúlok a más holmijához.” Aminek nincs gazdája, nem feltétlenül az enyém. Tanári asztalon landoltathatóak ezek a dolgok. Nem csak az enyém, a másé is szent és sérthetetlen.

4. „Kulturáltan közlekedünk az épületben is, az utcán is.” Ugyanez vonatkozik az étkezésekre is. Nem kell némán közlekedni, de lehet, hogy másnak is arra van dolga, ahol mi vagyunk. Adjunk esélyt, hogy odaérjen a célállomásra. Enni sem némán kell, de nem biztos, hogy mindenki a te hangodat akarja hallani. Úgy beszélgess a veled egy asztalnál ülőkkel, hogy azt a szomszéd asztalnál ülők ne hallják. Amit te szedtél ki magadnak, azt bizony meg is kell enni. Vegyél kevesebbet, aztán kérjél még, ha ízlett. Lehet, hogy neked nem ízlik, lehet, hogy te nem szereted, de nincs kizárva, hogy más szívesen megenné.

5. „Nem késhetsz, mindig tudnom kell, éppen hol vagy.” Aki kimenőről késve jön vissza, az bukja a következő két hetet. Előbb érkezni lehet. Probléma esetén egy apró eszköz segítségével orvosalható a gond. Mobiltelefonnak hívják. Rendeltetésszerű használata sok kellemetlenségtől óvhat meg. Ha jön valaki, hogy XY-t keresi, tudnom kell, hogy csak a mosdóba ment vagy szakkörön van, merre jár.

Ez soknak tűnhet, de nem az. Ezekért cserébe érkezik minden jó. Ha sürgős és halaszthatatlan játszani valónk támadt, mert gyönyörű idő van, ha hirtelen jön egy külsős program, ha közösen főzőcskézünk, ha történelmi címerek készülnek és az agyagozást nem tudjuk/akarjuk abbahagyni, ha Z. bácsival valami jópofa kisfilmet akarunk csinálni, ha sürgősen be kell fejezni egy pályázatra szánt rajzot vagy bármi mást vagy csak rossz passzban vagyunk…. Én minden kollégával meg tudom beszélni, hogy kissé készületlenek a kis drágák, de pótoljuk. És a kollégák már tudják, hogy ez így lesz.

Ha betartják az ’ötöt”, akkor szinte mindenre rábeszélhető vagyok. Még csak nem is kell erőlködniük, gyakran én ajánlom fel, hogy borítsuk a napirendet.

Negyedévente egy maszek hentestől tudunk venni friss, házikolbászt, szalonnát, töpörtyűt és mindenféle földi jót. (Ez a kollégáknak lehetőség, de ki nem hagynám, hogy a gyerekeknek is vegyek!) Aznap „kolbászt főzünk szalonnával”. Általában 2-2 és fél kiló kolbász – csípőset szeretik, azt kapják – fél kiló töpi csúszik le a torkukon. Veszünk lilahagymát, káposztát is. Ők karikázzák a kolbit, pucolják, vágják a hagymát, készítik a szendvicseket. A nekik szánt szalonna „pótvacsoraként” végzi, a gyermekfelügyelő kollégák segítségével.

Ha betartják az „ötöt”, akkor két-három hetente a kiskonyhában közösen főzünk. Milánói, palacsinta, muffin, mikor mire vágynak. Volt már rántott husi, krumplipüré, ubisali is, mert az egyik középiskolásunknak volt a 18. szülinapja.

Megyek velük május elsején versenyautós, helikopteres, versenymotoros parádéra a Duna-partra, de a nyár kellős közepén Mogyoródra Forma-1-et nézni is. Mert betartják az „ötöt”.

Még száz hasonlót tudnék felsorolni, de hagyjuk. A lényeg: Már szeptember második hetében derengett nekik valami.

És decemberben már nem ők voltak és én, hanem MI.

Most hetedikesek.

DZS

2 üzenet

  1. SzA szerint:

    No igen, hol a ballagó közmunkástanulók, hol a kolbászt evő "már hetedikesek". 🙂

  2. Nina szerint:

    Kedves cikk író! Nagyon szépen kérem ha lehet,vegye fel velem a kapcsolatot,rengeteg jó tanácsra lenne szükségem,és azt érzem,nagyon nagyon nagyon ért a gyerekekhez:)))))

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.06.03.
Két XII. kerületi iskolában is az alapítványon keresztül támogatják pénzzel a tanárokat a szülők
A Telexnek a Szülői Összefogás Közösség képviselője azt mondta: érti azokat a szülőket, akik próbálják fenntartani a rendszert a gyerekeik érdekében, de ez szerinte csak „pillanatnyi...
(Forrás: Telex)
--
2023.06.03.
Bűnösnek mondták ki a magyar kormány elleni diáktüntetés egyik részvevőjét
A „Gyerekeket bántasz! 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” elnevezésű megmozduláson a résztvevők tömegesen megindultak az Oktogontól a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Budapest...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
Vérellátó: sikeres volt a középiskolai edukációs program
A vérellátó szolgálat pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programmal több mint 12 400 fiatalt értek el. A főleg biológia, testnevelés vagy osztályfőnöki óra keretében elhangzott...
(Forrás: Index)
--
2023.06.02.
MOST AKKOR KI AKADÁLYOZZA, HOGY 800 EZRES FIZETÉSE LEGYEN A TANÁROKNAK?
A kormány közel 800 milliárd forintot fordítana a pedagógusok béremelésére, nagyrészt EU-s forrásból. Egyszer azt mondják, már minden akadály elhárult az uniós finanszírozás elől, m...
(Forrás: lakmusz.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep