Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2015. április 7. kedd, 7:48

MI – egy osztályfőnök feljegyzései

18. Nyugaton (és nálunk is) a helyzet változatlan

2015. március 20.

Most aztán már tényleg kéne egy kis nyugi! Olyan jó lenne egy közöset „unatkozni” a kis drágákkal!

A hétfő a szokásos. Nyugalom, béke, földrajz lecke.

És ha kedd… Nem, nem Belgium. N. anyu. Apuval súlyosbítva. Érkezés, szokás szerint vagy három órával korábban mint a műszakkezdés. Látom N. anyut és egy férfit, akit nem ismerek. Nem úgy viselkednek, mint akik együtt érkeztek volna. Odaköszönök nekik, mert alapvetően jól nevelt vagyok. És mert ők már ott vannak, én meg csak akkor érkeztem. Kérdem anyát, miben segíthetek? Nekiiiiii???? Semmiben. Itt van apuka, ő akar(!!!) velem beszélni. Apuci rögtön emelt hangon kezdi a számonkérést. Jelzem, nem ismerjük egymást, nem akarja-e elárulni, hogy ki tisztelhetnék benne. Már ha okot adna rá. Még hogy nem ismerjük egymást? Ő N. apu és rendszeresen járt a gyerekért az iskolába. Ja, négy éve. Mert nekem őt ismernem kéne. Hát nem sikerült felismernem. Most aztán bajban vagyok, ugye? Pedig rólam az a hír járja, hogy akit én nem ismerek, azt nem is érdemes ismerni. Na, pl. N. apu egy ilyen. Nem is érdemes.

De azért két ordibálás között rábírom, hogy bemutatkozzon. És újra ordít. Én hogy képzelem, hogy kerülöm a kislányát? És egyébként is, mit gondoljon aról, hogy nem beszélek a gyerekkel? És ő most azonnali választ vár. Mondtam néki: velem ebben a stílusban senki nem társaloghat. Még ő sem. Otthagytam, kimentem a kollégákkal „friss levegőt szívni”. De a cigarettám véges. Egész nap mégsem állhatok a nagy nemzeti pedagógus dohányzó helyen! Még nikotinmérgezést kapok! Visszamentem. Apa újra ordít. Anya szintén. Kérdezi, ráérek-e. Mondom, sajnos nem. Akkor mit keresek itt? Hát ez óriási!!! Beszámolással tartoznék anyunak, miért vagyok bent korábban? Próbálok higgadt maradni. Jelzem, igagató bácsival beszéljenek, ha úgy látják, azonnali intézkedést követelő probléma keletkezett. Újra otthagyom őket. Anya még utánam szól: sajnálja, hogy csak egyet ütött a múltkor. De ha valami nem tetszik, intézzük el kapun kívül. Egyre szebb! Már szórakoztat lassan. Komolyan. Megkeresem a főnököt, mondom neki, hogy kapása van, jöjjön. Amíg nem érkezik, újra kimegyek. Most más kollégákal. Láthatóan próbálnak rám vigyázni. Édesek! De nem félek. Csak unom az ordibálást.

Helyszín: igazgatói iroda. Jelen vannak: főnök, N. anyu, N. apu és én. Apuci újra magas C-n érdeklődik, miért kerülöm a gyerekét? Miért nem beszélek vele? Miért nem szeretem? Elsősorban arról tájékoztatom őket, hogy az iskolán kívül is közfeladatot ellátó személy vagyok. És egy feljelentés már ott figyel valamelyik kapitányságon. Ha anya ragaszkodik hozzá, jöhet a következő. Nyilván sokat segít majd a kapcsolattartás újra szabályozásakor egy-két ilyen történet. Próbálom elmondani azt is, hogy nem ők a gyerek törvényes képviselői, egyetlen kérdésükre sem vagyok köteles válaszolni. De ha nekifutnak újra, emberi hangon, akkor… Tisztázni próbálom, hogy nem kerülöm a kislányt, de nem keresem a beszélgetés lehetőségét. Ha akar valamit, jöjjön oda, és szóljon. És amúgy, milyen dolog az, hogy nem engedem le a kislányt a földszintre? Mi vaaaaaaaaan???? A múltkor is ott ült anya mellett, mert beszélgettek. És a lány WC is a földszinten van, tehát ez már megint a leánka meséje. Mert olyat nem mondhatunk, hogy hazudik. Nagyon egyértelmű helyzetben talán annyit, hogy nem mindig mond igazat. Mint pl. most. Persze kiderül, hogy a pénzről szól minden. Az ösztöndíjról. Ami a gyereké. De „büntetésben vagyok”, nem szól hozzám. Így kérni sem tudja. Inkább felhívja apát, hogy ez a rohadék, már megint. Annyira szánalmas ez az egész! Anya 10 évig a gyerekről még csak nem is érdeklődött. Apa tönkrement a kislány erőszakossága és a saját gyengesége miatt. A kölyök az állam gondoskodását élvezi. Hazudik, már lassan nem is tud igazat mondani. Akkor sem, ha köszön vagy kérdez. És ki a hülye, a szemét, a megátalkodott, a gonoszság maga? Hát én! Tök jó. Majd újabb könnyek között elismerik mind a ketten, hogy a kislány az idegeikre megy. Mert öt percenként telefonál. Ők meg ugranak. Közben lehiggadnak, már nem ordít egyikük sem. Haladó hagyományként könyvelem el anya újabb bocsánatkérését. Apa is hasonlóan cselekszik. Én meg elfogadom. Tehetek mást? Megállapodás is születik. Legközelebb felhívnak és megkérdezik, van-e valóságtartalma a gyerek aktuális reklamációjának. Győzelem. Győzelem??? És még csak kedd van!

Szerdán „ítélethirdetés” kisplasztika ügyben. Mi tudjuk az eredményt, de meghallgatjuk az indoklást is.

És itt egy újabb meglepetés. Mondjuk, ebből naponta többet is könnyedén viselnénk. Azért adtak különdíjat, mert két-két első, második, harmadik díjat terveztek, de a két kis drága alkotása annyira jó volt, hogy úgy egyeztek meg, legyen ez az extra teljesítmény a különdíj. Yeeeeeesss!!!! Már rég nem emlékszem a keddi horror-show okozta megrázkódtatásra. Mi az, ehhez képest! Itt az újabb remek lehetőség az ünneplésre. Mert ugye, azt mondanom sem kell, hogy már megint leszakadt az összes gombom a büszkeségtől dagadó kebelem miatt. Akkor tehát holnap buli a kiskonyhában: ezüst fiúk, két ezüstös lány, két, extra különdíjas baba. Ezért érdemes! Szupeeeeeeeeeeeer!!!!!!

És végre csütörtök! Viharsebes leckeírás és irány a kiskonyha! Z. bácsi szupertitkos receptje alapján készül a tészta. Pizzaszósz, sajt O. anyu által érkezik. Sonka, kolbász, kukorica is már alig várja, hogy a pizzatésztán heverjen és napozzon egy jót a sütőben. Valami baj lehet ezzel a pizzával, valahogy sokkal gyorsabban fogy, mint ahogy sül. Mi lehet az oka? Hat órakor már csak a romok eltakarítása van hátra. Jó befejezése ez a hétnek, mert pénteken szerencsére már a fű se nő. Vagy mégis?

Délután megérkezett a Tündérek hozzájárulása által megvalósított elképzelésem tárgyiasult formában. Elkészült a kisdedek elvesztése elleni védőfelszerelés. Már tudják: aki utazik, az kap. Egyedi emblémával (a suli eredeti logojának újragondolása az egyik Tündér által).

DZS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep