Mi – Egy osztályfőnök feljegyzései

43. Az iskolaválasztás kínjai

2015. november 13.

Izgatottan vártam a hétfőt, mert a Holokauszt Múzeum munkatársa érkezése izgalmasnak ígérkezett. Úgy beszélni a Saul fiáról egy kamasz csoporttal, hogy a gyerekek látták, a beszélgető partner nem, nem egyszerű mutatvány. Megoldotta!

A holokauszttal kapcsolatos alapinformációk frissítése, majd további tények, adatok ismeretek felvonultatása kapcsán mindig rákérdezett, mit mutatott ebből a film. Mi volt konkrét kép, hol vették észre, hogy utal eseményekre vagy bármilyen történésre, értették-e, kérnek-e segítséget, van-e olyan dolog, amit most, hogy már ülepszik kicsit, még mindig nem tudnak a helyére tenni. (Múlt héten, csütörtökön néztük meg a filmet.) Nagyon jól irányította a beszélgetést, mindig visszakérdezett. Nem tartott előadást, hanem jól megfogalmazott kérdésekre kért és kapott válaszokat. Hagyta őket beszélni, csak akkor szólt közbe, amikor úgy érezte, hogy valami nem teljesen tiszta. Ilyenkor röviden, de mindenki számára érthetően, példákkal illusztrálva segítette a kis drágáimat abban, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok. Nem fejeztük be, csak abbahagytuk. Mert kicsöngettek és menni kellett a következő órára. Folyt.köv.

Mint azt már jeleztem, a múlt héten az egyik középiskola 10 percet gondolt a továbbtanulásunkra, azaz az intézményük bemutatására szánni. Ezt nem tudtam elfogadni, megegyeztünk, hogy újra jönnek, és akkor ránk érnek majd. Érkezés megtörtént, ránk érés nem teljesen. A múlt heti időmennyiségnek pont a kétszeresét, 20 teljes percet „pazarolt” ránk a hozzánk delegált tesitanár. Újra és újra: no comment! ☹

A kedd a nyugalom és a béke jegyében telt. Hárman rendhagyó fizika órát néznek a helyi középsuli vadi új laborjában. Persze, élvezik! Jók ezek a lehetőségek, kár, hogy nekünk esélyünk sincs arra, hogy nekünk is legyen ilyen. Nem, nem ilyen csúcstechnika, csak valami, bármi. Se hely, se pénz. Marad a vendégeskedés, évente egyszer. Nem sok, de örüljünk annak, ami van. A matek előkészítőn dolgoztak, figyeltek. Tanszoba simán abszolválva. Egyeztettük, hogy a héten ki, mikor és hova megy iskolanézőbe.

Sok olyan intézmény van, amelyik méregdrága, színes szórólapot csináltatott, de vagy nincs rajta, hogy mikor lehet, illetve egyáltalán el lehet-e látogatni hozzájuk vagy csak a dátumot tüntetik fel. Aztán keresgélhetjük, hogy hánytól hányig, illetve kell-e egyáltalán regisztrálni, s ha igen, mikor, hogyan… Szép csendesen meg fogunk bolondulni.

Szerdán mehetnének több helyre is, de nem nagyon érdekli őket az adott intézmények szakiránya, így újabb nyugalmas napunk van. Tudunk kicsit beszélgetni, így kiderül, hogy M. úgy döntött: inkább villamosmérnök lesz, a felszolgálás mostantól csak vésztartalék. Igaza van, rokon szakmák. ☺ Rögtön kiderül, csütörtökön mehet nyílt napra, az egyik legfelkapottabb szakirányú suliba óralátogatással egybekötött bemutatóra, sőt pénteken is ellátogathat egy másik helyre, de oda regisztrálnia kell. Ezt este meg is tette.

Csütörtökön délelőtt ketten kelnek útra. Egyikük a fent említett szakközepet látogatja, a másik tündérkém egy olyan közgazdasági szakközépiskolát, amelyik sportosztályt is indít. Ez érdekelné igazán, de van B-terv is: közgazdaság szakirány. Tehát, két légy, egy csapás. ☺

Bejelentkeztek az „Angyalok” is. Részletes, írásos utasítás érkezik a szabadidő szervezőtől arra vonatkozóan, hogy mit kell tennünk az alaki és formai megfelelőségért. Ki vagyok akadva, de legalább tudjuk, hogy mihez tartsuk magunkat. Az A/4-es papír mindkét oldalára írunk. Íme:

Tudom, hogy nekem soha semmi sem elég jó, de most komolyan! Ez gyakorlatilag egy hivatalos kérvény. Biztos bennem van a hiba, de nekem ez annyira megalázónak tűnik! Tényleg így kell „ajándékozni”? Tényleg csak én érzem úgy, hogy alamizsnáért kell kuncsorogni? Végigfotózzák majd az egész eseményt. Nem tudom, hogy nyilvánosságra hozzák-e és hol, de a személyiségi jogok? A gyerekeknek nincs? Sehová nem tudom elvinni őket, ha nincs szülői hozzájáruló nyilatkozat és fotózni, videózni akarnak valahol. És miközben ez állati macerás, így van rendjén!

A kis drágák eléggé visszafogottan örülnek, hiszen tavaly megégették magukat, de hála a Tündérbrigádnak, busásan kárpótlódtak. Igaz, nem kellett semmi megalázót tenni, csak leírni a kívánságot, igaz, nem voltak jelen személyesen az átadáson, de ennek ellenére tudtak velünk örülni. Őszinte, igaz, emberi volt. Mély és örömteli nyomokat hagytak mindannyiunkban. Szóval…elkészültek a levélkék. Ismét van olyan, ami kifejezetten megható. És van olyan is, amitől sikerült egy négyfordulatos, leszúrt Rittbergert bemutatnom.

Hát, mit mondjak? Elgurult a gyógyszerem, kapott E. hideget, meleget. Magyarázni próbáltam, hogy szüksége van arra, hogy naponta legalább háromszor egyen. Arra is szüksége van, hogy legyen hol laknia. És ott nem baj, ha van fűtés, világítás, víz, saját ágy. Az se baj, ha van mit felvennie. Nem a trendi igényeinek kielégítésére gondoljon, csak arra, hogy legyen évszaknak megfelelő ruhája, cipője, kabátja. Szüksége van (lenne) szeretetteljes családi légkörre. De nincs szüksége ékszerekre, telefon kiegészítőkre (főleg nem a „barátnője” telefonjához), márkás, méregdrága cuccokra, Rolex karórára. Ült, nézett rám üres tekintettel. Egyetlen szavam sem jutott el hozzá. Viszont azóta halálosan meg van sértve. Nem érti, hogy mi bajom ezzel. Nem is fogja. Soha. K-nek mondom: Figyelj, kis Drága! Ez igen aljas, sőt, gonosz húzás volt, ismered E-t, elalél, ha meglát téged, boldog, ha feltörlöd vele a folyosót, ha bármilyen gazságot követsz el ellene, mert ő azt hiszi, hogy a barátnője vagy. De Te meg én pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy csak a végtelenségig kihasználod, inkább ellenség vagy, mint barát, ugye? Erre egy bizonytalan bólintás a válasz, majd egy suttogva elrebegett bocsánat. Nem tőlem kéne bocsánatot kérni, de E-nak mindegy. Nem érti, hogy miért „bántom” az istenített barátnőt, nem érti, hogy miért kéne bocsánatot kérnie K-nek tőle. Minden kísérletem kudarcba fullad. Se hang, se kép.

(És akkor itt kell beszámolnom arról az örömteli helyzetről, hogy a babázni elengedett – én, a magam részéről, küldtem is volna – pszichomókusunk helyére egy pályakezdő kolléganő érkezett. Egész nap nem látjuk, mert a gyerekekkel foglalkozik, ha olyan információhoz jut, amiről tudnunk kell, tájékoztat, kapcsolatot tart velünk is. El vagyok ájulva! Remélem, ez így is marad.) Tehát, E. hozzá irányítva, kérem, hogy adjon ötletet, mert tanácstalan vagyok. Az előzményeket megosztom vele, mert minden gyerekkel elölről kell kezdenie mindent, semmilyen feljegyzést nem hagyott neki az elődje. Fogalmam sincs, hogy ennek így kell-e lennie, de szerintem nem. Na, mindegy. Most akkor a főcsapás iránya, hogy E-t pszichiáter kezelje. Igen, ez már tavaly is felmerült, másfél év kitartó könyörgés, gorombáskodás, ordibálás kellett hozzá. És most, láss csodát! L. néni azonnal intézi az ügyet. Akkor most várunk. Mást pillanatnyilag nem tehetünk.

M. boldogan érkezik, szuper lenne az a suli, amit megnézett. Matekból, fizikából jó, tehát nincs akadálya a műszaki pályának. Egészen kivirult. Na, végre!!! Pénteken megint ketten suli nézőben, ők már nem jönnek vissza, inkább hazamennek. Meg tudom érteni. Engedem is.

Közben minden nap szembesülünk a szakmai ellenőrzésnek nevezett kormányzati akció összes következményeivel. Az iskolavezetés két tagja a kiválasztott szerencsésekkel állandóan PÖCS-öl, közben rettegnek, mert Mikulásra szakfelügyeleti látogatást kapnak. Annyira el vannak foglalva a hatalomnak történő megfeleléssel, hogy a szülőknek szánt körözvényből tudjuk meg, hogy a téli szünetben minden munkanapon ügyeletet adhatunk. Tudom, hogy ez nem új, de mi kollégiumként eddig nem tettük. Mert nálunk akkor bent is fognak maradni éjszakára is. De a fő probléma nem az ügyelet, hanem az, hogy erről nem bennünket tájékoztattak először. Mert szorított a határidő. Ez amúgy igaz, de attól még egy néhány mondatos előzetes tájékoztatás mégis csak járt volna a kollégáknak, nem? Persze macerás, mert nálunk minden papíron készül, a technika vívmányait (internet) csak muszájból használja egy csomó kollégám. Többek között a vezetők közül is ketten. És ezt nem muszáj. Helyettesítés kiírása nagyon szép határidőnaplóban, fontos infók egy táblára, krétával, esetleg hirdetőtáblán rajzszöggel. Aztán vagy észreveszik a kollégák, vagy nem. De az legalább biztos. ☹ Van még lejjebb? Tartok tőle, hogy van.

A jövő héten már nagyobb lesz a mozgás: több érdeklődésre számot tartó suli tart nyílt napot.