Mi – Egy osztályfőnök feljegyzései

52. Innen szép nyerni!

2016. január 29.

Hétfő. Osztályozó értekezlet. Nyolcadik sima ügy. Ketten azért buknak, hátha némi motivációt jelent számukra, hogy sikertelen az első félév. Kata osztályozó vizsgát tehetett, dacára annak, hogy 90 óra körül jár az igazolatlan hiányzásainak száma. Akinél vizsgáznia kellett, az meg is buktatta. A vállát rángatta, megengedhetetlen hangon kérte ki magának, hogy neki beszámolási kötelezettsége van. Még így is, 3,8 az osztály átlaga. Szomorú vagyok, hogy a 3 gyerek nem akart a félévben semmi értékelhetőt produkálni, de ebből az egyik az, akit a nyáron úgy engedtek át pótvizsgán, hogy pontosan tudták, és tapasztalták is, nem tanult semmit, nem tudott semmit. Miből gondolta a kolléganő, hogy az lesz a megfelelő motiváció a továbbiakhoz?

Este szülői. Jelen van 6 szülő. A 17-ből. Három szülő hiányzása vis major. Akkor az összesen kilenc gyerek. Nyolc meg magasról tesz az egészre. Mint mindig. Miért is nem vagyok meglepve? Minden alkalommal, amikor szembesülök a mérhetetlen szülői érdektelenséggel, nemtörődömséggel, azon tűnődöm, mégis, mitől működnek a tündérkéim?

De a szülői előtt tanszoba. Ha keddre kell készülni, akkor bizony földrajz. És intenzív a készülődés, mert E. néni megmondta, minden órán írnak, nehogy már azt gondolják, vége a tanévnek!

Közben szivárognak a hírek arról, hogy az utóbbi évek leggyengébb eredményét produkálták a központi felvételit író nyolcadikosok. Gyalázatos, hogy ez nekünk jó hír, mert akkor mások is bajban vannak. Nem lehetne majd egyszer úgy, hogy csak azok kerüljenek bajba, akik tényleg megérdemlik?

Kedden három tündérkével és B. nénivel dolgozat-nézőben vagyunk. Minden művet lefotózunk, és az is előfordul, hogy van okunk elégedettnek lenni. Nem sok, de örüljünk ennek. A tapasztalat az országos eredményeket látszik igazolni. A legjobbak közül is többen elszálltak, kevés volt az idő, nehezek voltak a feladatok. Agyvérzés közeli állapot, amikor meglátjuk Nándi matekját. Hiába volt személyi motozás, nehogy ceruzát vigyen be a vizsgára valaki (ceruzás iromány nem értékelhető), az N. csoportját felügyelő tanár szerzett neki egyet, hogy azzal írja a számításokat, elég, ha a végeredmény lejegyzéséhez használ tollat. Köszönjük, kolléga! Minimum 10 pontot húzott ki Nándi zsebéből. Kristóf elszállt, ahogy azt már akkor jelezte, amikor kijött. Odett szokás szerint rettegett, az eredmény siralmas. Elvira várakozáson alul teljesített. Időhiány. Az iskolában első osztálytól mást sem hallanak, mint hogy: ne kapkodj, gondolkodj! Majd elmennek felvételizni, ahol az egyetlen működő lehetőség: ne gondolkodj, írj, akár a gép! Hurrá!

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) honlapján az olvasható, hogy általában 5-7 ponttal többet érnek el az országos átlagnál az oda jelentkező nyolcadikosok.

Idén magyarból nálunk 32,5 pont volt az átlag, tehát országosan 25,5-27,5 pont várható, míg matekból 24 pont, ami 17-19 pontos országos átlagot valószínűsít.

Ha ez igaz lesz, még bizakodóak is lehetünk, bár két kisded nagyon elszállt. Nem fölfelé. Van viszont több 25 pont fölötti magyarunk és 20 pont körüli matekunk. A legjobb magyar 34 pontos, a legjobb matek 30 pontos lett. Átlagban elégedettek lehetünk, az egyéni szórás nagy. Ez nem meglepő, de a két alulteljesítőnél nagyon szomorú.

Akkor most kezdődhet az újratervezés. A baj az, hogy fogalmunk sincs, mihez képest.

Szerdától újra az iskola keresés a fő csapás iránya, most már számolgatni is tudunk. A lehetőségeik elég korlátozottnak látszanak. Sok iskolát, sok szakot kell jelölni, mert minden bizonytalan.

Ebéd előtt az egyik kinyomja magából: ő bizony egyénileg aláírta a Hermann felhívását. Szuper! Büszke vagyok rá nagyon. És akkor ebéd után nekiveselkedünk a témának. Akarjuk, nem akarjuk?

Összefoglalom, miről is kellene dönteni. Igen, értik, tudják. Van kérdés? Van. Nándi érdeklődik: ha csatlakozik, érheti e valamiféle támadás, retorzió. Kész! Végem van! Tehát a megtorlástól való félelem ott figyel a 14-15 évesek körében is. Magyarázom, hogy miért nem szabad(na) félniük. Mondom, nevek nem lesznek, csak számok. X igen, Y nem, Z tartózkodás. Ennyi. Próbálok valamit mondani nekik a gránit szilárdságú Nyúlkotmányban (Alaptörvény, amit a nyuszi hozott) is rögzített vélemény nyilvánítás szabadságáról. Nem vagyok biztos abban, hogy meggyőztem. Itt tartunk. Szavazzunk! Titkos szavazás. Hogy még véletlenül se ismerhessem fel az írásukat, mindenki egy I (igen, támogatom a csatlakozást), vagy N (nem támogatom a csatlakozást), vagy T (tartózkodom a vélemény nyilvánítástól, nem tudom) betűvel szavaz. Megegyezünk. Nincs jó szavazat, rossz szavazat. Vélemény van. A másikét is mindenkinek tiszteletben kell tartani. Az eredményt mindenki elfogadja, tudomásul veszi, nem vitatja, nem minősíti.

A végeredmény: 15 fő jelenlétével, 13 igen, 2 nem, 0 tartózkodás mellett elküldtük támogató nyilatkozatunkat. Én itt nem szavaztam. A megfelelő helyen nyilvánosságra hoztam a véleményem. A szavazás lezárását követően a kisdedeknek is elmondtam. Nagyon büszke vagyok rájuk! Szándékomban volt a szülőin is felvetni ezt a lehetőséget, de a csekély érdeklődésre való tekintettel nem hozakodtam elő ezzel.

A hét rövidebb volt a szokásosnál, mert pénteken már ebéd után köddé lehetett válni. Félévi értekezlet miatt, a kis drágák legnagyobb örömére. Az már csak egy kevésbé fontos részletkérdés, hogy jövő héten csütörtökön lesz a farsang, és ebben az ügyben még semmit nem léptünk. Nem számít, majd ezt is megoldjuk! Időnk van, úgyse csinálunk soha semmit!

Kristóf egész héten elviselhetetlen. Egész nap az anyukájával fészbukol. Időnként belefárad, akkor a padra dőlve pihen. Két pihenés között, de fészbukolás közben mindenkihez van néhány keresetlen szava. Kiállhatatlan, gonosz, rossz indulatú. Nyelünk, tűrünk, mert nincs eszközünk. Társait naponta porig alázza, az élő fába is beleköt. Ordít, esze nélkül. Semmi sem jó neki. Elvárja, hogy kiszolgáljuk, minden kérését teljesítsük. És jaj annak, aki ellenáll! Én is kivertem nála a biztosítékot, amikor odaszólt nekem: „Vegye már fel a tollamat!” Nem vettem föl. Na, amit ezért kaptam, azt hallani kellett volna! A félévi kiosztásakor Z. bácsival közölte: „Tegye csak le! Majd elviszem.” Mondja már meg valami szakember, meddig vagyunk kötelesek tűrni? De azt ne mondja senki, hogy türelemmel, kedvességgel, törődéssel célt lehet érni. Próbálja csoportban, ahogy nekünk adatik. Páros helyzetben sokkal egyszerűbb, de az iskola nem a páros helyzetek színtere. Konkrétan ott tartok, hogy… Mindenkire rábíznám a mondat befejezését. Okoskodóknak, fanyalgóknak, mindig mindent jobban tudóknak felajánlok két hetet vele. Persze csoportban. Háromévi kemény munkánk a levesben. Mindent tönkre tesz, mindenkit az őrületbe kerget, és az eszköztelenség miatt ő a győztes. A gyermekvédelem a topon, még mindig nem emelték ki a családból, pedig szerintem neki valami olyan zárt intézményben kéne gyógyulnia, ahol kis létszámú csoportban, az állapotának megfelelő szakemberek irányítanák a felépülését.

Míg a napi rutinnal bajlódtunk, egész héten füstölt a telefonom, a privát postafiókom, mert érkeztek Kristófnak a felajánlások. Nagyon megható ez a szolidaritás, a jövő héten érkezik is a rengeteg minden. Ami elkeserítő, hogy micsoda nehézséget jelent valami lakhatást találni. Albérlet lenne, de horror árak vannak, általában kétszer annyit kéne fizetnie anyának, mint amennyi a havi bevétele. Ezen az ügyön is dolgozunk, több vonalon is folyik a „kutatómunka”. Nagyon remélem, hogy lesz megnyugtató megoldás! Innen is mindenkinek, aki mellénk állt, segített, hálás köszönet.