(„Salvio hexia!”[2] – erre volna szükségünk. Nyolc letanított óra után, szegregált osztályban, sajátos nevelési igényű gyerekekkel, játék, pálca a kézben… A varázslat megvéd minket minden külső „támadás” ellen.)
Leiner Károly
30 éve verik szét az oktatást, mostanra sikerült. Az iskolák jelentős része gyermekmegőrzővé vált – már ha bejön egyáltalán a gyerek. Ha be tud jönni, mert van cipője, utazásra pénze, és leginkább motivációja.
A többségnek azonban nincs. Az ország több mint fele szegénységben, mélyszegénységben él, ahol az életben maradás sokkal fontosabb, mint a tanulás, amire se a gyereknek, se a szülőnek nincs motivációja. Ahol analfabéta, funkcionális analfabéta a szülő, a gyerek. Ez azért is súlyos probléma, mert a társadalom legszegényebb 30 százaléka neveli a magyar gyerekek több mint felét. (Szerintem erről Ritók Nóri tudna egész estéket mesélni, de nekem se okozna gondot…)
Iskolai munkám mellett járom az országot, tantestületeknek tartok képzéseket. Láttam 8-9 éves gyerekeket, akik elkísérték a haverokat a suliig, de bemenni már nem mentek be. Töltöttem ki beiratkozáskor nyomtatványokat, mert a szülők sem, a beíratott fiatal sem nagyon tudott írni, olvasni. Állt a tábla előtt gyerek az egy meg egy problémájával 15 évesen, mert beintegrálva „tanult” nyolc évig, értelmi sérültként, egy egyházi iskolában és még arra sem tanították meg, hogy hogyan használja a két kezét. Láttam 13 éves leányanyát, aki megpróbálta befejezni a nyolcadikat, éhező kisgyermeket, aki az iskolában addig eszi az ételt, amíg teheti, mert enni csak ott és akkor… Láttam face-zombikat magyarórán is telefont nyomogatni, „üziket” intézni, miközben szólt Bánk csodálatos áriája…
Tovább is van, mondjam még?
Nem tudom elítélni (szemben az általános vélekedéssel, a közösségi médiában olvasható gyűlölködő véleményekkel) a kollégákat ott, ahol ennyire eltérő képességekkel, neveltségi fokkal, közömbös vagy éppenséggel elutasító, támadó szülői hozzáállással találkozunk. Ott nagyon nehéz (lenne) ennyire heterogén osztályokból kihozni a minimumot. Ott a megszokott módszerekkel, eljárásokkal nem lehet fejlődést elérni, csökkenteni a hátrányokat, integrálni. Erre nem vagyunk felkészülve, még akkor sem, ha a többségünk becsülettel, tisztességgel, erőn felül teszi a dolgát – segítség nélkül, eszközök nélkül, feltételek nélkül, sni-s gyerekeknél gyógypedagógiai ismeretek nélkül, gyógypedagógus nélkül 24-32 fős osztályokban.
Tovább is van, mondjam még?
Természetesen köztünk is van csapnivaló, alkalmatlan – de orvosból, autószerelőből, eladóból nincs??? Rég mondjuk, hogy át kellene alakítani a pedagógusképzést, vissza kellene állítani ennek a hivatásnak a megbecsültségét anyagi, erkölcsi értelemben is, de úgy látszik, hogy a mindenkori kormányoknak ez nem fontos. És mivel a társadalom sem támogat minket, úgy tűnik, hogy az országnak sem fontos az oktatás, a gyerekek, a jövő. Különben több százezres tömegben meneteltem volna, mikor a Taigetosz törvény ellen demonstráltunk, százezrek támogattak volna minket a NAT elleni demonstráción, millió kockás ing tüntetett volna a Parlament előtt – de még az érintettek sem voltak velünk…. Különben a mostani, mindössze két órás „sztrájk” után nem mocskolódó, gyűlölködő, értetlen kommentekkel lett volna tele a média…
Tovább is van, mondjam még?
Nem maradt hátra más, mint varázsolni, mert a józan ész, a felelősségteljes döntés hiánycikk ebben az őrületben.
Varázsoljunk iskolát, iskolába táblát, krétát, normális tankönyvet (hibák nélküli tudományos tényekkel és helyesírással), a kornak és a várható jövőnek megfelelő ismereteket, tananyagtartalmakat!
Varázsoljunk omladozó falak helyett élhető környezetet, mosdót (működő csapokkal, kéztörlővel, szappannal), illemhelyet, tornatermet, csarnokot, hogy télen, nulladik órában, a mindennapos testnevelés keretében ne az utcán kelljen futkosni a kölyköknek!
Varázsoljunk fiatal pedagógusokat (tele energiával), takarítót, portást, iskolapszichológust, gyógypedagógust, asszisztenseket, hogy ne 36 letanított órában kelljen belehalni ebbe a gyönyörű hivatásba!
Nagyon jó írás! Nincs is hozzászólni valóm! Szóról szóra egyettértek a leírtakkal! Köszönöm, hogy olvashattam!