MI – Egy ofő naplójából

„Ég a tűz, a fazék víznótát fütyül”¹

2015. január 23.

Új félév, új kihívások! No, nem a tanárváltás ennek oka. A csoport köztudottan nagyon befogadó, toleráns, így mi egyfajta befogadó állomásként, hadd ne mondjam, „menekült táborként” regnálunk. Amikor ötödikesek voltak, akkor a hatodikban volt egy fiú, aki a saját csoportjában senkivel sem tudott kijönni. Őt a második félévtől befogadtuk, de csak a délutánokat töltötte velünk. Nálunk működött. Nem volt persze problémamentes a közös életünk, de kirívó balhék sem voltak. Ez a fiú azóta magántanuló, tehát ő már nincs velünk. Tavaly M. érkezett, a kínai fiúcska, aki ugyan hetedikes lett volna, de mivel tuti volt az évismétlés, és mi vagyunk a legelfogadóbb csopi, hát megnyertük őt. Beilleszkedett, idén már kapott félévi értesítőt. Úgy tűnik, visszük magunkkal a nyolcadikba.

Már kezdett gyanús lenni, hogy az idén sehol egy be- és elfogadásra éhező „új hús”, mikor is érkezik igh. Van a nyolcadikban egy leánka, szeptemberben érkezett. Hollandiában éltek éveken keresztül, nincsenek nyelvi problémái, tökéletesen beszél magyarul. De szinte semmit sem tud, mert a hollandok (sem) még nem hajlandók elismerni, hogy az egyedül üdvözítő mennyiségű és minőségű tudást kizárólag a magyar köznevelés képes biztosítani a világ tanulóifjúsága számára. Lényeg, hogy kint ő mást és másképpen tanult. A magyar irodalom, nyelvtan és történelem pl. nem volt része az elsajítandó ismereteknek. Naháááááááát!!!!

Fiús alkat, a nyolcadik szétmacerálja, örökké balhé van. Ha kell, bárkinek nekimegy, a fiúk is megnézhetik magukat, ha A-t felbőszítik. Amúgy meg nem szólal, ül csendben, lehetőleg minél távolabb mindenkitől, nyomkodja a telefonja gombjait. Úgyis osztályt kéne ismételnie, mi lenne, ha már a második félévtől nálunk lenne? Mi lenne, mi lenne? Semmi! Jöjjön!

A hetedik felkészítése: Mit szólnátok, ha hétfőtől A. az osztálytársatok lenne? Nehéz lesz, mert tudjátok, hogy volt gondja elég. Nem baj, mondják, jöjjön, volt már ennél nehezebbnek tűnő új gyerek is. Így hát érkezett. Megbeszéltük, hogy a konfliktusok feloldásának nem az agresszió a legjobb módja. Szóval, inkább szóljon, aztán beszéljük meg. Jeleztem, tanulni is kéne. Mert ha hetedikből bukik, akkor nem tudjuk magunkkal vinni jövőre. Egy hét telt el, de két fontos tapasztalás már van vele kapcsolatban.

1.) Tanulásra bírható. Már begyűjtött egy ötöst Amerika országai és fővárosai témában. (Ez szerintem amúgy tök fölösleges, de nem baj, úgysem tudunk mit kezdeni a rengeteg szabadidőnkkel.)

2.) Nem lesz ez egy sétagalopp. Le kell ülnöm vele négyszemközt is és tisztáznunk kell egy-két dolgot.

Ahogy azt már említettem, egy magyar-töri szakos sincs Budapesten, aki állást keres (vagy csak a mi iskolánk nem elég előkelő???), így aztán belső helyettesítéssel töltjük ki a babázni elengedett volt ofő által hagyott űrt.

A magyart egy olyan kolléganő tanítja mostantól, aki egyébként a negyedikesekkel van délutánonként, a törit pedig egy olyan kolléga, aki a nyolcadikosok útját egyengeti a nap második felében. Az első óra után kiderül, ők tudják, ha nem gyerekléptékű követelményeket támasztanak, akkora az eleve kudarcra van ítélve. Ők úgy tűnik, biztosra akarnak menni: van tanulnivaló, van/lesz számonkérés, de a csoport képességeihez igazított mennyiségben. Nekem tetszik. Nagyon tetszik. Remélem, így is marad!

Persze láblógatásra nincs idő. El kéne kezdeni készülni a farsangra. Itt az a kimondott-kimondatlan elvárás, hogy a felsős csoportok készüljenek valamiféle műsorral. És persze minden gyerek vegyen részt benne. Jaaaaaaaajjjjjjjj!!!! Na, mindegy, már legalább megemlítettük, hogy ez egy újabb nagy feladat.

Kedden néhány kiválasztottnak lehetősége nyílott, hogy Hobo koncertre menjen. Ötnek adatott, ők remekül érezték magukat. Édesek voltak, ahogy elmesélték az élményeiket. Amit mindenki megemlített: rajtuk kívül csak felnőttek és öregek (!!!) voltak. A Hobo nem is tűnt 70 évesnek. Odament hozzájuk, az egyiktől megkérdezte, hogy hányas a magatartása. Rossz helyen érdeklődött! K-nak ugyan a szeme sem áll jól, de ettől ő még egy édes, aranyos, szép, érdeklődő, tájékozott, okos gyerek. És jó is. Az Ady versek egy részét értették, egy részét nem. Szerintem beépül, majd a megfelelő helyen és időben meg előjön.

Hetek óta arra várnak, hogy végre megszálljuk a kiskonyhát. Ahogy terveztük, ezen a héten erre is sort kerítettünk. Vittem nekik hétfőn házi gumicukrot. Nem nagy mutatvány, gyümölcslé, zselatin, hűtőszekrény. Az előkészület maximum 10 perc. Ennyit még én is kibírok egy helyben állva, ezért otthon kipróbáltam. Muszáj volt tudni, tényleg ehető-e. Ehető hát! Zselé. Magukon kívül voltak a gyönyörűségtől, szóval… Igen, csütörtökön gumicukor gyártás a közös főzőcske keretében. És főzni kéne valami tartalmasabbat is, mert a január óta rólunk gondoskodó cég főztje nem jó, de legalább kevés! ( Tehát akkor közkívánatra: milánói, gumicukor. Persze nincs az a mennyiségű milánói szósz, aminél többet ne tudnának megenni! Legközelebb legalább két kiló husit veszünk, mert az egy kiló kevésnek bizonyult. De nem jöttünk zavarba! A szembe-közért nyitva, tejföl volt. A repeta már tejfölös-sajtos tésztaként csúszott le a torkukon. A gumicukor két liter gyümölcsléből készült, öt percig sem tartott. 😀

Pénteken ebéd után kiosztottuk a félévi értesítőt. Egy kisded bukott, de ő hazajárós volt. A második félévtől kollégista, megegyeztünk, nincs bukás. Tanulás van. A többiek eredménye nagyjából rendben, ami meg nem, azon javítunk. Halkan, de büszkén jegyzem meg: én alapvetően elégedett vagyok! Magatartásból nincs hármas. Persze kettes sincs. Magasan a legjobb az átlagunk iskolai szinten. A tanulmányi eredményeiket tekintve pedig a felsőben a legjobbak. Ezt kell majd tartani, helyenként picinkét javítani. Mert vannak még tartalékok!

Jövő héten megint nem unatkozunk: szülői értekezlet, kétszer színház. Aztán levezetésként a felnőtteknek egy félévi értekezlet.

DZS

¹Zelk Zoltán: Este jó…