PSZICHOháttér

37. Öröm és boldogság

A boldogság alapértelmezett állapot. A gyerekek boldogok, ha hagyják őket boldognak lenni, és mindannyian tudunk boldogok lenni, ha hagyjuk magunkat boldognak lenni. A boldogságnak igen nagy az egyéni, személyes faktora, amely kisgyerekkorban formálódik, vagyis a boldogság megélése sokkal inkább a belső, mint a külső tényezőktől függ. A boldog és boldogtalan felnőttek abban különböznek, hogy az utóbbiaktól már gyerekkorukban elvették a pozitív érzelmeket megfélemlítéssel, elhanyagolással, büntetéssel, túlzott elvárásokkal, az elfogadás hiányával és sok egyéb a neveléshez sorolt eszközzel. Ezáltal a leglényegesebbtől fosztották meg őket: az önbizalomtól, az önmagukba vetett hittől, amely magas célokat kitűzésére késztet. Ilyenkor védtelenné válik a lélek, és a boldogságot keresve kész bármely eszmét, hitet vakon elfogadni, amellyel környezete megkínálja.

A boldogság két dimenziója

A boldogsághoz vezető út nem írható le egyértelműen, hiszen a boldogság olyan élmény, amelynek egyénenként jellemző mintázata és tartalma van. A szakirodalom szerint a boldogság a pozitív érzelmek jelenléte és a negatív érzelmek hiánya, bár ehhez a megállapításhoz nem kell nagy kutatásokba fogni, ezzel bármely gyermek tisztában van. Ugyanakkor az összetettebb boldogsághoz vezető út nem mindig mentes a negatív érzelmektől.

A szakirodalom is megkülönbözteti a boldogság érzését és a hozzá vezető utat.

A gondolkodók Szókratész és Arisztotelész óta megkülönböztetik a hedonikus, vagyis az érzéki és testi jóléten alapuló boldogságot, valamint az eudaimonikus, az egyéni életút beteljesítésének boldogságát, ami afféle szellemi boldogságot jelent.

Hedónia: öröm, élvezet és elégedettség, valamint a szorongás hiánya, a szenvedést okozó helyzettől való megszabadulás. Az önellátás, az öngondoskodás és a biztonság érzése, az egyén saját szükségleteinek és vágyainak kielégítése, a személyes szabadság és a testi harmónia elérése ebbe a kategóriába tartozik.

Eudaimónia: az identitás és a hitelesség érzése, a személyes fejlődés, az önmegvalósítás, a kognitív értékek és eszmék követése, a személyes célok elérése, a szellemi növekedés, a kihívások keresése. Magában foglalja a közösség és társadalom érdekében tanúsított kiválóságot, a másokról való gondoskodást, a kapcsolatok ápolását és a magasabb színvonalra törekvést viselkedésben, teljesítményben, erkölcsben.

A hedónia dimenziójában létezve a boldogság az öröm és szenvedés meglétén, illetve hiányán alapul. Az örömforrások megszerzésével elérhető az édes élet. Ezek hiányában sokkal keserűbb a világ. Sőt, ha nincs semmi más, ami a boldogság felé vezethetne, akkor kifejezetten üressé válik a lélek és így maga az élet is.

Az eudaimónia magába foglalja a távoli célokat, és az azok eléréséhez vezető utakat. Ezeken az utakon társ lehet a szenvedés, lemondás, küzdelem. Sokszor ez a magasabb rendű boldogság ára. Ahogy a flow, az áramlat eléréséhez is a magas szintre emelt képességekre van szükség, és ezek elérése kemény munka eredménye. Vagyis a boldogság eudaimonikus útja nem csupa vidámság-kacagás és pozitív érzelem.

A szellemi szinteket elérő boldogság összetettebb élmény, mint az öröm érzése. A magasabb célok elérését azonban nem zárja ki, sőt segíti, ha legalább átlagos szintű jóléten alapulhat, de a testi-fizikai jólét nélkül is létrejöhet. Az aszketikus boldogság, a lemondás gyakorlása azonban jelentősen eltérő a teljes életet élő boldogságtól.

Hedónia és az öröm érzése

A gyerekek az örömelv alapján látják a világot. Azonnali örömökre hajtanak, a késztetéseiket nem fogják vissza. Ami örömöt okoz, azt követik, ami fájdalmas azt kerülik. Számukra még nem megfogható az eudaimónikus boldogság, mivel a késleltetés képessége lassan épül fel. A fejlődés során alakul ki a valóságelv. Jó esetben ez párosul az örömelvvel, és felnőttként a megfelelő időben és helyen a megfelelő elv alapján cselekszik az ember. A boldogsághoz vezető út ettől kezdve elválhat a pozitív érzelmektől.

Egyszerűbb szellemi szinten a hedónia maga a boldogság, amihez az örömelv nagyon rövid úton elvezet. Lényegében azonos az alapérzelemként leírt örömmel, amely az agyi működéseket befolyásoló idegi átvivő anyagokhoz, agyi hormonokhoz, elsősorban a dopaminhoz köthető érzelem. A lét-és fajfenntartást szolgáló evés, ivás, szex és biztonság közvetlenül vezet a dopamin szint emelkedéséhez, és ez kiváltja az örömérzést. Van azonban a dopaminnak egy intellektuális-társas megküzdést jutalmazó oldala is, vagyis a magasabb rendű túlélést támogató helyzetek esetén is megjelenik. Így dopamin termelődhet a megismerésben fontos értékek: az újdonság, az érdekesség, az izgalom, a játék, az aktivitás, a siker, a társas megerősítés megélésekor. A jóléthez, az „édes élethez” kötődik az érdekes, izgalmas élmények megélése és a társas kapcsolatok is. A haverok-élmény-buli nem megy túl a hedónián, bár a puszta testi létfenntartáshoz szükségesnél magasabb rendű jutalmat kínál.

A hedónia, szemben az eudaimoniával a közvetlen jutalmazáson alapul, és automatikusan kiváltódik. A gyerekeket minden érdekli, imádják az újdonságokat, folyton kalandoznának, játszanának. Ezek a természet által agyi hormonokkal támogatott, a túléléshez hozzájáruló megismerő tevékenységek a kisgyerekek számára természetes örömforrások. Nem szabadna elvenni-elvetni ezeket, és felnőtté válva szégyellni, sőt lelkiismeretfurdalást érezni, amikor valaki játszik, kalandozik, újdonságokat kutat fel. A gyerekeket azonban semmiképpen nem szabad a hatékony megismerést támogató, örömmel kísért tevékenységektől, értékektől megfosztani. Az iskolai tanulási formák nem szoríthatják háttérbe a játékot.

A dopamin támogatta örömök segítik a tanulást, támogatják a figyelmet, a problémamegoldást és a kreativitást, sőt a vizsgálatok azt mutatják, hogy ezekhez szükséges a dopamin jelenléte. Tehát csupa olyasmi kapcsolódik az örömhöz, ami nem idegen egy jó iskolától. Csupán a szükséges tevékenységeket kell biztosítani, és ha minden tanórán dopamin öntözi a gyerekek agyát, a tanulás örömmé válik.

A 21. század nagy teret ad a megismerést támogató örömöknek. Az interneten való böngészés nem csupán azért jó az agynak, mert több agyi területet mozgat meg, mint az olvasás, hanem több újdonsággal és érdekességgel is szolgál. A közösségi portálokon és mindenféle online tevékenységekben soha nem tapasztalt mennyiségben ott van a társas megerősítés lehetősége is. Még ha most már gazdasági érdekek is megtelepedtek a „lájkoláson”, ez mint társas megerősítés, nagy dopamin fröccs is. Mindezt összevetve az online lét hatalmas örömforrás lett.

Örömfüggés és boldogságkeresés

A dopaminnak van egy nagyon erős asszociatív tanulást támogató hatása. Ezért az öröm bármihez hozzákötődhet, illetve köthető. Megfelelő belső irányító funkciók, impulzus kontroll megléte esetén azonban, és különösen, ha megvannak az irányt adó, hosszabb távú célok, elkerülhető az öröm- és örömforrás-függés. Amikor azonban a lelki egyensúly megdől, és/vagy hiányoznak célként, vezérfonalként szolgáló biztos értékek, óhatatlanul megjelennek a pótszerek.

A negatív érzések és a feszültség csökkentésének a legkönnyebb útja az örömforrások, az örömteli tevékenységek végzése. Az így megélt megkönnyebbülés kapcsolódik a szenvedést megszüntető elemekhez, és aki megtapasztalta az ehhez kapcsolódó örömöt, megkönnyebbülést, a szenvedést csökkentő és akár megelőző bármit újra és újra használni fogja. Nagy jelentősége van tehát annak, hogy mit kínál a környezet, és mit választ az egyén.

Az alkoholisták nagy része tizenévesen talál rá az alkohol feszültségcsökkentő hatására, mert ebben a korszakban iszonyú nagy kihívásoknak kell megfelelni: a társak elfogadását megnyerni, közben a családtól eltávolodni és persze az identitás építésével bajlódni sem kis feladat. Mindez rengeteg szorongással jár. Ha ilyenkor pótszerekre talál a fiatal, akkor hosszútávra függővé válhat. A játék- és internetfüggőség is így jön létre.

A fiatalok internetfüggőségét az internet számos dopaminnövelő funkciója alapozza meg: újdonság, érdekesség, siker, társas megerősítés. Ezek mind erőfeszítés nélkül, könnyen megszerezhető örömök, és a virtuális világon kívül nehéz hasonlót kínálni.

A boldogságról szóló írásokat olvasva, az az érzésünk támad, hogy minden, ami jó, a boldogsághoz tartozik. Pedig ez nem így van. Nem lehet minden jó dolgot betenni a boldogság fogalomba, mint egy kosárba. A „szubjektív jólét” a legtöbb boldogság definíció része, de egyéntől, életkortól és kultúrától függ, hogy miben áll ez a jólét.

Amikor és ahol hiányoznak az célokként szolgáló értékek, jellemzően előtérbe kerül a hedónia. Ez a tendencia különösen erős a válságok, a nagy változásokat megelőző időszakok idején. Ez érvényes az egyéni és a társadalmi szinten is. A természetes fejlődési kríziseknek is az a fő jellemzőjük, hogy megdőlnek a korábbi célok, értékek, az újak azonban még nem alakultak ki. Ennek következtében könnyebben elérhető örömök még vonzóbbakká válnak.

A boldogságkeresésre irányultság maga is akadály, mert a boldogság elérése mint cél, üres, tartalommal, egyéni értékkel kell megtölteni. Ez pedig a nem mindig vidám eudaimónikus utat igényli.

Az emberiség axiális válságainak időszakában, így például a Római Birodalom bukásának idején a hedónia hódít. A társadalmi szintű értékválság hasonló az egyéni krízisekhez, amikor az értékek változnak, és a hosszú távú célokhoz szükséges biztos pontok nem állnak rendelkezésre. Ilyenkor rendkívüli belső erő és tudatosság kell az eudaimónikus út választásához, ami akár a boldogságról való lemondást is jelentheti.

A boldogság nem válogat

A tartós, mély boldogságot gyakran olyan tettek és attitűdök hozzák meg, amelyek nem mindig nevezhetők örömtelinek. A hedónia, a gyorsan megélhető örömök által vezet a boldogsághoz, az eudaimónia hosszabb távú befektetéseket kíván, de rendkívüli nyereségeket termel. Az emberiség nagy tettei az eudaimónia által támogatott tevékenységeken alapulnak.

Ahogyan azonban a hedónia is kötődhet bármihez, úgy az eudaimónia tartalma is bármi lehet. Legfőképpen a közösség határozza meg, hogy melyek azok az eszmék, amelyekért küzdeni érdemes. Boldogan szenvedtek és haltak meg az emberek a hazáért, a királyért, hitükért, és ugyanolyan boldogan kínoztak és öltek meg másokat ugyanezekért. A múlt idő itt annyiban helyénvaló csupán, hogy az emberiség kultúrája változott, és ma már igen nagy közösségek elutasítják az eszmék érdekében történő pusztítást, bár a fejlődés ezen a téren sem érinti a teljes emberiséget, és a fejlődés nem egyenletes, vannak visszaesések.

A sötét erők is boldogok, mert az eszme boldoggá tesz. A kegyetlen törtetés, a gyűlölet, az üldözés, a kirekesztés választható eszmének, és a boldogság alapjává lehet. Ha a pusztító attitűdök sikerhez vezetnek, társas megerősítést kapnak, elterjednek.

Jó lenne azt gondolni, hogy a jók boldogok, a rosszak boldogtalanok, de ez legfeljebb a népmesékben van így. Az eudaimónia érzése a tartalmától függetlenül egy eszme, életcél követése. Akkor is mély örömérzéshez vezethet, ha pusztító attitűdökhöz kapcsolódik, és ha nem lankad, pusztítani fog.

A világosság nem áll azonban vesztésre A mások felé irányuló nyitottság, kedvesség, jóság, segítőkészség növeli az egyén boldogságát. Ráadásul ez akkor is érvényes, ha magunk körül tapasztaljuk ezeket a megnyilvánulásokat. Az a kisgyerek, aki látja, hogy a környezetében lévő felnőttek elfogadók, kedvesek, nyitottak egymással, segítik a bajba jutottakat, tesznek másokért, sokkal boldogabb, mert az ilyen környezet biztonságot nyújt.

Az elutasító, elnyomó viselkedés, a másokat veszélyesnek, üldözendőnek tituláló közösség félelmet kelt. A gyerekek félelmükben gyakran és gyorsan magukra veszik az agresszor szerepét. Kisgyerekkorban tehát igaz lehet az a gyakori népmesei motívum, amelyben az üldözők, elnyomók, elutasítók eredetileg boldogtalan gyerekek, akik másokat is boldogtalanokká tesznek.

Nagy ára van tehát a gyűlöletnek. A kirekesztő, degradáló megjegyzések, a zaklatás, erőszak beszivárog a gyerek mindennapjaiba. A felnőttek attitűdjei egy életre beépülnek, és mivel a gyerek követi a viselkedési mintákat, lelkében félelmekkel és gyűlölettel jó eséllyel boldogtalan lesz. Hacsak nem válik életcéljává és hitévé a gyűlölet és a bántalmazás.

„A mosoly egy olyan görbe, ami mindent kiegyenesít” (Phyllis Diller)

A boldogságkeltésnek van egy kiváló eszköze: a mosoly. A mosolygáskor nem csak dopamin termelődik, hanem a teljes örömkémiánk is beindul, és mindenféle endorfin, szerotonin szabadul fel. A mosoly a legerősebb társas megerősítés. Olyan ajándék, amely agyi örömhormonokkal, vagyis örömmel jutalmazza az ajándékozót is. Érdemes sokat használni. Ráadásul a mosoly és a nevetés (aminek a mosolytól eltérő pszichológiája és neurokémiája van) rendkívül „fertőző”. Amikor mosolyt, nevetést látunk, a tükörneuronjaink azt lekövetik és az agyunk máris mosolyog, nevet.

Könnyű azonban a mosolyt elhasználni, és még könnyebb visszaélni a mosollyal. Tanítják a „keep smiling” viselkedést a porszívó ügynököktől a politikusokig mindenkinek. Még a pedagógusok is tudnak a mosoly erejéről. Nem közömbös azonban, hogy a mosoly természetes reakcióként jelenik meg, vagy túlhasznált befolyásolási eszközként, ami akár valami szörnyűség csomagolása is lehet. A szélhámosok, csalók és manipulátorok kezében fegyverré válik minden értékünk, amit a túlélés érdekében a természettől kapunk. A mentőöv az értő figyelem. Nem elég az érzéseinkre és ösztöneinkre hallgatnunk, értelemmel is reflektálnunk kell önmagunkra és a külvilág hatásaira.

A kisgyerekek örömelvéből a felnőtt valóságelvbe vezető út sok kis lépésből, sok kis célból áll. Értő figyelemmel akkor lehet haladni, ha a célok között ott van az önfejlesztés, amelyben szintén a módszeres, de kis lépések lehetnek eredményesek. Életkoronként nagyon különböző mértékben, de mindenkinek lehetősége van befolyásolni a saját életét önmaga alakításával, ha reális célokat tűz ki maga elé. Megkönnyíti az utat, ha a környezetet az önreflexió, és nem az önvédelem, az önfényezés jellemzi.

Hivatkozások

Huta, V. (2013). Pursuing eudaimonia versus hedonia: Distinctions, similarities, and relationships. In A. Waterman (Ed.), The best within us: Positive psychology perspectives on eudaimonic functioning (pp. 139–158). Washington, DC: APA Books.
Huta, V. (2013). Eudaimonia. In S. David, I. Boniwell, & A. C. Ayers (Eds.), Oxford Handbook of Happiness (pp. 201–213). Oxford, England: Oxford University Press.
Hill, P.L., Turiano, N.A (2014) Purpose in Life as a Predictor of Mortality across Adulthood. Psychological Science. Jul; 25(7): 1482–1486.
Ryan,R.M.,Deci,E.L.(2001).To be happy or to be self‐fulfilled: A review of research on hedonic and eudaimonic well‐being. In S. Fiske (Ed.), Annual Review of Psychology (Vol. 52; 141‐166). Palo Alto, CA: Annual Reviews/Inc.