MI – Egy ofő naplójából

1. Bemutatkozás

2012. szeptember. Új csoportom lesz. A tavalyi negyedik, a „nagyok”. Alsóban. De mostantól felsősök és bizony ők a „kicsik”.

Ők és én.

Ők boldogok, mert azt gondolják, már nagyok. De félnek is. Új helyzet, sok tanár, új osztályfőnök, másik csoportnevelő. És a csoportnevelőt már megelőzte a híre. „Az” egy állat! (Ez lennék én.) „Annál” kőkemény követelmények vannak. Mi lesz ebből? Jaj!

Én nyugodt vagyok, mert tudom, hogy ezek a picikék nagyon jó kezekben voltak, nagyon együtt és egyben vannak. Azt is tudom, nem a zsenialitásuk miatt lesznek szerethetők. De izgulok is kicsit. Mikor értik meg, hogy minden értük és nem ellenük történik? Ha eddig eljutunk, onnantól kezdve szanatórium. Addig azonban…

Első nap: bemutatkozás, játékszabályok megbeszélése.

Öt szabály, amit mindig be kell tartani. A többi gumiból van, megoldjuk. Ha az az öt betartatódik.

1. „Nem vagyok bunkó” Nem kell feltétlenül mindig, mindenkivel egyetérteni, de a véleményemet megfelelő stílusban, megfelelő hangerővel, a megfelelő helyen és időben mondom el. Ez igaz a felnőttekkel, de a társakkal való kommunikációra is. Nem verekedéssel döntjük el a dolgokat, mert nálunk kitört a világbéke. Nem harcolunk.

2. „A tanórákon és a tanulószoba ideje alatt nem kezelem a tanár idegeit.” Nem kell mindig feltétlenül aktívnak lenni (bár jó lenne), de a helytelen viselkedésemmel nem zavarom azokat, akiket érdekel a dolog. Legalább csendben vagyok. Ez a minimum.

3. „Engedély nélkül nem nyúlok a más holmijához.” Aminek nincs gazdája, nem feltétlenül az enyém. Tanári asztalon landoltathatóak ezek a dolgok. Nem csak az enyém, a másé is szent és sérthetetlen.

4. „Kulturáltan közlekedünk az épületben is, az utcán is.” Ugyanez vonatkozik az étkezésekre is. Nem kell némán közlekedni, de lehet, hogy másnak is arra van dolga, ahol mi vagyunk. Adjunk esélyt, hogy odaérjen a célállomásra. Enni sem némán kell, de nem biztos, hogy mindenki a te hangodat akarja hallani. Úgy beszélgess a veled egy asztalnál ülőkkel, hogy azt a szomszéd asztalnál ülők ne hallják. Amit te szedtél ki magadnak, azt bizony meg is kell enni. Vegyél kevesebbet, aztán kérjél még, ha ízlett. Lehet, hogy neked nem ízlik, lehet, hogy te nem szereted, de nincs kizárva, hogy más szívesen megenné.

5. „Nem késhetsz, mindig tudnom kell, éppen hol vagy.” Aki kimenőről késve jön vissza, az bukja a következő két hetet. Előbb érkezni lehet. Probléma esetén egy apró eszköz segítségével orvosalható a gond. Mobiltelefonnak hívják. Rendeltetésszerű használata sok kellemetlenségtől óvhat meg. Ha jön valaki, hogy XY-t keresi, tudnom kell, hogy csak a mosdóba ment vagy szakkörön van, merre jár.

Ez soknak tűnhet, de nem az. Ezekért cserébe érkezik minden jó. Ha sürgős és halaszthatatlan játszani valónk támadt, mert gyönyörű idő van, ha hirtelen jön egy külsős program, ha közösen főzőcskézünk, ha történelmi címerek készülnek és az agyagozást nem tudjuk/akarjuk abbahagyni, ha Z. bácsival valami jópofa kisfilmet akarunk csinálni, ha sürgősen be kell fejezni egy pályázatra szánt rajzot vagy bármi mást vagy csak rossz passzban vagyunk…. Én minden kollégával meg tudom beszélni, hogy kissé készületlenek a kis drágák, de pótoljuk. És a kollégák már tudják, hogy ez így lesz.

Ha betartják az ’ötöt”, akkor szinte mindenre rábeszélhető vagyok. Még csak nem is kell erőlködniük, gyakran én ajánlom fel, hogy borítsuk a napirendet.

Negyedévente egy maszek hentestől tudunk venni friss, házikolbászt, szalonnát, töpörtyűt és mindenféle földi jót. (Ez a kollégáknak lehetőség, de ki nem hagynám, hogy a gyerekeknek is vegyek!) Aznap „kolbászt főzünk szalonnával”. Általában 2-2 és fél kiló kolbász – csípőset szeretik, azt kapják – fél kiló töpi csúszik le a torkukon. Veszünk lilahagymát, káposztát is. Ők karikázzák a kolbit, pucolják, vágják a hagymát, készítik a szendvicseket. A nekik szánt szalonna „pótvacsoraként” végzi, a gyermekfelügyelő kollégák segítségével.

Ha betartják az „ötöt”, akkor két-három hetente a kiskonyhában közösen főzünk. Milánói, palacsinta, muffin, mikor mire vágynak. Volt már rántott husi, krumplipüré, ubisali is, mert az egyik középiskolásunknak volt a 18. szülinapja.

Megyek velük május elsején versenyautós, helikopteres, versenymotoros parádéra a Duna-partra, de a nyár kellős közepén Mogyoródra Forma-1-et nézni is. Mert betartják az „ötöt”.

Még száz hasonlót tudnék felsorolni, de hagyjuk. A lényeg: Már szeptember második hetében derengett nekik valami.

És decemberben már nem ők voltak és én, hanem MI.

Most hetedikesek.

DZS