MI – Egy ofő naplójából

BÚÉK!!!

2015. január 9.

Nem tudom, ki hogy van ezzel a téli szünet nevű dologgal, de én úgy elfáradtam! Vagy ünnep vagy hétvége. A konyhából ki se jöttem! Én nem vagyok egy konyhatündér, az tuti, kevés ennél nagyobb büntetést tudok elképzelni, mint hogy egész nap főzőcskézhessek. Már alig vártam, hogy kezdődjön a suli és végre kipihenhessem magam. 😛

Éééééééééés eljött ez a nap is. Megyek be, a kollégák totálkárosak. Részint nehéz visszarázódni a dolgos hétköznapokba, részint a gyerekek viselkedésén is érződik, hogy a többségük nehéz 16 napon van túl. 🙁

Nem számít, én szeretem a kihívásokat!

Megérkezés az osztályba. Csendben, a helyükön ülve várnak. Mikor belépek, köszönnek, majd jön a szokásos üdvözlés: ölelések, puszik. Mosolygósak, helyesek. Láthatóan örülnek, hogy újra együtt vagyunk, ami persze nem jelenti azt, hogy nem bírtak volna ki még néhány hét pihit. Azért van, akinek megváltás, hogy bejöhetett, mert újra jól fog tudni lakni.

Szüneti élménybeszámolók következnek. Ami szomorú, de kevéssé meglepő, hogy a karácsonyi családi programról többek nem mondanak semmit. A szilveszterről szívesebben beszélnek. Kiderül, alig van néhány olyan kisded, aki nem ivott alkoholt. A beszámolók szerint legalább nem rúgtak be. Legalább ennek örüljünk. A fő baj persze nem az, hogy ittak, hiszen a többségük már elmúlt 14-15 éves. Ebben a korban a bulihoz ez is hozzá tartozik, ha tetszik, ha nem. Még az sem elviselhetetlen dráma, ha a szülők tudtával és beleegyezésével egy pohár pezsgővel koccintanak. De hogy a kedves szülő pálinkával kínálja a kölyköt… Hát ez bizony már nálam is kiveri a biztosítékot!

Újra(!!!) megbeszéljük, miért is nem kéne pálinkázni (semmiképp) ennyi idős korban.

Az is kiderül, hogy az idén már nem petárdáztak. Néhányuk engedélyezett tűzijátékkal múlatta az időt. Ez rendben.

Hihetetlen, de mintha nem is egy kéthetes szünet után érkeztek volna vissza. Minden megy a szokott békében, nyugalomban. Nekem tetszik.

Azért hátradőlni nincs idő. Dolgozat, dolgozat, megint dolgozat. És hogy nehogy unatkozzunk, újabb dolgozat. Zárni kell a félévet. A szóbeli számonkérés mennyisége konvergál a nullához. (Esetleg a versek.)

A párizsi túszdráma, pontosabban az azzal kapcsolatos reakciók megdöbbentettek. Nagyon. Ezért úgy gondoltam, a felnövekvő nemzedékkel muszáj erről beszélni. Mivel híreket nem olvasnak, híradót nem néznek, zanzásítva elmondtam nekik mi is történt. Próbáltam magyarázni, hogy lehet ízléstelen, gyomorforgató, megalázó, bármilyen… És akkor megszólalt O. „De azért embert ölni nem kell!” O. 15 éves és érzi. A felnőttek, szokás szerint – döntő többségükben sajnos – az áldozatokat hibáztatják. Az én kis drágáim lefagytak ettől a történettől. Én meg a lelkem mélyén örültem, mert ezek szerint akármilyen vadócok, akármilyen borzadályos kiskamaszok, vannak érzelmeik. Mély, emberi érzelmeik.

Szerencsére volt más is. Egy születésnapos. Az egyik szünetben vilámgyorsan felírták a köszöntést a táblára. L. nagyon meghatódott. Én is, mert maszek akció volt, nem szóltam, ők érezték úgy, hogy ezt meg kell csnálniuk.

Jó lett volna főzőcskézni egy közöst, de a félévi diliház mindent visz. A közös főzőcskét is. Nem baj, még egy hét horror, de utána hawaii. Bepótoljuk!

A szusszanásnyi szünetekben azért nem felejtjük el, hogy a jövő héten el szeretnénk köszönni az ofőtől. Megy babázni.

Szupertitkos akció, lesz minden: ajándék, terített asztalka mindenféle finomsággal, kölyökpezsgő – reményeim szerint – pezsgős pohárból, kedves szavak, minden, ami egy ilyen örömteli eseményhez dukál. 🙂

DZS

Utóirat: az oly sokat emlegetett karácsonyi műsor itt látható: