Egyik előző bejegyzésemben írtam a karácsonyi fiaskónkról. B. hozzászólásától leestem a székről! Felajánlotta, ha csatlakoznak hozzá, ő bizony kárpótolja a gyerekeket, mert megkésve bár, de teljesítik a gyerekek karácsonyi kívánságait.
Írtam neki, megköszöntem, hogy ilyen nemes felajánlást tett, de mondta, nagyon komolyan elszánta magát, és nem adja fel! Azóta egy újabb hozzászóló is csatlakozott, sőt!
(Idézet a levelezésünkből, B. engedélyével:
Én: Csak szeretném megköszönni a hozzászólásodat.
Nem tartom valószínűnek, hogy sokan ráugranának, de a gesztus mindenképpen megható. És nagyon, nagyon jólesett.
A leveleket a balhé óta próbálom visszaszerezni, eddig nem jártam sikerrel. Pedig muszáj lenne, mert eldöntöttem: ez is része lesz a ballagási tarisznyába kerülő dolgoknak.
Persze, aki ismer, az tudja, hogy a végsőkig elmegyek, nem adom fel! De még csak az elején tartok.
Még egyszer hálásan köszönöm, hogy segíteni próbáltál.
B.: Nagyon bánt, hogy egy gyerek már 12-13 éves korában azzal kell, hogy szembesüljön, hogy ebben a világban a bürokrácia az atyaisten és ez az egész ajándékozósdi nem arról szól, akinek adják, hanem arról, aki adja, holott pont fordítva kéne, hogy legyen… Ez kellőképpen fel is dühített, de inkább elszomorított.
Én hiszem, mert tapasztaltam, hogy nagyon-nagyon apró gesztusokkal életre szóló élményt lehet szerezni egy gyereknek, és talán vissza lehet adni a csodákba vetett hitét is.
Nem akarok nagyon patetikus lenni, de ezt őszintén gondolom, és meg is csinálom, ha találok még néhány olyan elvetemült hülyét, mint én. Most épp nekik, ha menni fog. Máskor majd másnak. Lehet, hogy lehetetlen a vállalkozás,de akkor is meg kell próbálnom.)
Szóval… Már több önkéntes van, mint ahány pórul járt gyerek. Ők nem Pótangyalok, hanem tündérek. Jótündérek. És még mondja valaki, hogy nincsenek csodák! Én pillanatnyilag magamon kívül vagyok a gyönyörűségtől!
És akkor a hét történései.
Csonka hét ez, mert már csütörtökön délután elengedjük azokat a gyerekeket, akiknek a felügyeletét a szülők meg tudják oldani. A többiek maradhatnak ügyeleten. Mi pedig élvezzük az életet, mert „nyertünk” magunknak egy egész napos tréninget.
Csonka vagy nem, sűrűbb volt, mint egy átlagos hét, az biztos!
Hétfőn a napi rutin, persze a félévi záráshoz elengedhetetlen dolgozatok holnap sem maradnak el! Kora délután egy „laza” esetmegbeszélés, csak bemelegítésként, mert szerdán is lesz egy, de az sokkal keményebb ígérkezik.
Kedden fél 3-ig tanítás, majd ebéd. Nincs idő az ejtőzésre, muszáj háromkor nekiülni a leckéknek, mert szerdán „búcsú” témazáró irodalomból (mint tudjuk, ofő megy babázni), valamint egy kémia számonkérés is, mert le kell zárni a jegyeket. Nem számít, már tulajdonképpen semmi se számít, csak essünk már túl rajta! Ha ezt túléljük, akkor a holnap és a csütörtök már szanatórium.
Nna, megírtuk a dolgozatokat, túléltük mint annyi mindent! Ebéd, majd szusszanásnyi szünet után pancsi, öltözés és kora esti „löncs”, mert sürgős és halaszthatatlan dolgunk akadt: megyünk a Bábszínházba. Madách örökbecsűje, a 2004-es, Garas-rendezés felújítása. Kisdedek Z. bácsival balra el, én vagyok a vau. Őrzöm a termet és két babát. Az egyiknek nincs se bérlete, se jegye, a másik még nem beszél elég jól magyarul, így aztán nem kínozzuk. Sem őt, sem a környezetét. Este érkezik a holnapi program egyik fontos eleme: az almáspite O. anyutól. Dög nehéz (nem O. anyu, hanem a pite), van benne anyag! És mindig isteni! Én is imádom, de ez az ofő kedvence, tehát ez most nem nekem készült.
Saját gyerek barátnője délután 5-kor kezdi a vizsgát, de ez sem akadályozza meg őt abban, hogy a holnapi ünnep tökéletességéhez hozzájáruljon. 8-kor nekiáll fánkot sütni.
És már itt is van a hét legfontosabb napja. Ma veszünk könnyes búcsút az ofőtől, mert elengedjük babázni.
Előkészületek hetek óta folyamatban, már csak a finom részletek maradtak. Kolléganővel megbeszélem, hogy az ajándékot ő hozza, öt perccel a becsöngő után. És azt mondja: Csomag érkezett! Mert ez egy szép, méretes doboz, amit átkötöttünk szalaggal, ráírtuk a születendő baba nevét címzettnek, feladónak meg a hetediket.
O. néni mondja, akkor tehát ebéd után jön elköszönni, ő két órára rendelte a meglepi tortát, ugye elengedek majd két gyereket érte. De a mi meglepinkek az is része, hogy O. néni utolsó órájában kezdjük a bulit, a tortának tehát fél délre a suliban kell lenni. Telefon a cukiba, ahol persze ismernek. Helló, kislányok! Két tortát kértek délutánra, mondjátok, hogy kész! Mondják! Naná! Akkor indítok két gyereket, kérjük szépen a remekműveket! 45 percünk van teremrendezésre, takarításra, dekoráció-készítésre, terítésre. Kölykök szokás szerint hihetetlenül gyorsan csoportokra oszlanak. Kettő már el is indult a torta lelőhelyére. Vannak, akik söprögetnek, mások asztalt tologatnak, terítenek, megint mások írják, színezik a táblára szánt üdvözlő szöveget. Újabb brigád érkezteti a pezsgős poharakat, kést, tálcát.
Jelzőcsengő, 5 perc van még! És az nekik pont elég is! Mindenki mindennel kész, nyomás ki az osztályból, szünet. Mintha mi sem történt volna. Azért a rend kedvéért egy másik kolléganő egész szünetben szóval tartja ofőt, nehogy eszébe jusson benézni a terembe!
Becseng. Hetedik a teremben, állva várják O. nénit. Érkezik is. Tapsolnak. Nézem, O. néni szeme mintha párásodna. Nem sikerült volna rendesen kitakarítani? Tele van porral a levegő? Vagy csak a meghatottság csal könnyeket a szemébe?
M. megköszöni az elmúlt 2,5 évet, jó egészséget, sok boldogságot kíván az osztály nevében. Fiúk dolgoznak, ki kell feszegetni a gyerekpezsgőkből a dugót. Tölteni is kéne… O. néni leül, figyeli a drágákat. Kopognak, érkezik a kolléganő, csomag a kezében. A megbeszélteknek megfelelően mondja, hogy érkezett egy csomagocska. O. néni elsőre nem is érti. Másodikra is nehezen. Majd meglátja a címzést. Már megint könnyezik! Mi van, huzat, ami felkavarta a port? Bontogatja, óvatosan, a gyerekek némán figyelik. De a testbeszédükön látszik, hogy alig várják a hatást! Vééééégre!!!! Előkerül a baba babzsák, amin az újszülött kényelmesen fekszik. Őszintén örül, kiderül, szeretett volna egy ilyet. Hm, míly meglepő! (Ezt a projektet is hosszas egyeztetés előzte meg. Férjjel forródrót, amiben először megegyeztünk, az nem jött össze, mutattam neki a B-tervet. Igent mondott, tehát nagy kockázatot nem vállaltunk.)
Itt az idő, lehet koccintani, majd elpusztítani minden finomságot. Az első szelet torta után ofő nekiveselkedik egy általa írt levél felolvasásának. Hősiesen küzd, de az utolsó bekezdést már nem tudja felovasni. Sír. Kisdedek azonnal ott teremnek, ölelgetik, végig csókdossák. A végén már mosolyog. Boldog, mert ilyen osztály egy életben csak egyszer adatik meg. Ha megadatik egyáltalán! Szomorú, mert nem viszi végig őket. És egy ilyen osztály egy életben csak egyszer…
Fél kettő, muszáj ebédelni menni, mert a konyhás nénik is haza szeretnének menni. O. néni még megírja a féléviket, aláírja, lepecsételi.
Egy korszak lezárult.
Hétfőtől új félév, új ofő (az imádott Z. bácsi), új magyar- és új töritanár. Új kihívások, de nincs miért aggódni. Én nem is teszem.
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline)
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index)
