MI – Egy osztályfőnök feljegyzései

27. Ópusztaszer, mert megérdemlik

2015. május 22.

Majdnem teljes a létszám. N. jó szokása szerint nem tiszteli meg a csoportot jelenlétével, de már fel sem tűnik. Cserébe tájékoztatnak, hogy már nem csak lóg, de szökésben is van. Hurrrááááá!!!! J. állítólag az orvosnál. Nem hivatalos információk szerint hazaköltözött a nővére két gyerekkel. Valakinek ügyelni kell a kicsikre. Most éppen J. a soros. Agyrém! Semmi extra, de a közeledő év vége érezteti hatását. Mindenki esze nélkül íratja a témazárókat. Már, ha bent van. Mert egy csomó kolléga hiányzik, szakos helyettesítés nincs, de ha a hiányzó érkezik, akkor mindenesetre számon kér. Mert hogy le kéne lassan zárni a kisdedeket. Mindegy, úgyis ukázba adták, hogy a tanulószoba az percre pontosan megtartandó, tehát bent rohadunk. A teremben sacc per kábé 40 fok. Ha nyitva van az ajtó, az kevés. Ha az ablak is nyitva van, akkor mozog a levegő. Elszállunk a huzattól, de legalább érkezik valamennyi oxigén is. Négytől ötig ez nagyjából rendben is van, de ötkor az apraja kiszabadul az udvarra. És akkor eldönthetjük: megdöglünk a melegtől és az oxigén hiánytól, de elviselhető (nem zavaró) az udvar zaja, vagy megdöglünk ugyan a melegtől, de legalább huzat van (oxigén pótlás) és elviselhetetlen zaj. Mert mi tanulnánk. Ez utóbbit választjuk, mert még élni akar mindenki. Már csak négy hét!

Kedden nyugalom, béke, árnyékban 600 fok. Mi, szabálykövető felnőttek és kisdedek, a tanteremben szaunázunk. Mivel három óra van, mire végzünk az ebéddel, igh. engedélyével négyig kint lehetünk a Kóson, várható beérkezésünk negyed öt. Földrajzból már Európában vagyunk, küzdünk Európa mint kontinens határaival, Észak-Európa országaival, határaival és persze a fővárosokkal, mert csütörtökön röppentyű lenne. De nem lesz, mert lelépnek a kis drágák. Jutalom: kirándulás Ópusztaszerre azoknak, akik önmagukhoz képest megérdemlik. A suliból összesen 44-en mehetnek. Tőlünk tizenhárom. Mert ők önmagukhoz képest is… ☺ A sok hiányzó tanár miatt ráérünk a gyakorlásra, közben persze készülnek a virágok is. Most, hogy még mindig van két hetünk a Diákdáridóra, körvonalazódik annak a programja is. (Haha!! Mi időmilliomosok vagyunk! Jó esetben napi két óra, de akkor aztán semmi más nem lehet.) Mert a tanulószobán nem lehet próbálni. Akkor tanulunk. Mert mindig van mit gyakorolni. Hát ja.

Szerdán is muszáj tanszobázni, hiába utaznak el másnap. Mert a szabály, az szabály! Kémiából témazáró lészen, SOS, mert R. néni beteg volt, szóval most ami a csövön kifér. Kezdjük el a felkészülést! 16 kérdés, ebből 10 lesz a dolgozatban. ! Csak nyögni vagyok képes, de amíg a kis tündérkéim ezt is hang nélkül benyelik, addig…

Már búcsúzkodunk, jó éjt puszi osztás van, amikor fél füllel hallom, hogy kinyomja magából valaki: N. körözés alatt? Hát D-hez költözött egy hete. Nyílt titok! (D. tavaly volt osztálytárs, borzasztó sok problémát okozott a viselkedése, az életvitele, minden. Anyukája néhány hónapra eltűnt, kiderült, hogy egy másik ország hatóságainak vendégszeretetét élvezte. Most állítólag az ő albérletükbe jelentkezett be N. anyuja.) Egyre szebb ez a történet, egy szappanopera sehol nincs ehhez képest. Kár, hogy itt erősen kétséges a boldog végkifejlet. ☹

Este hívom N. gyermekotthoni nevelőjét. Majd hanyatt esik! Erről tájékoztatni kell a gyámot. Mondom, szerintem is. Gyámmal csütörtök délelőttre beszélek meg egy telefonos együttgondolkodást.

Csütörtök délelőtt megpróbáljuk a lehetetlent N-ügyileg. Minden információt megadok a gyámnak, ami releváns az ügyben. Hörög, szerinte is egyre érdekesebb fordulatokatvesz az egész. Ez mostantól az ő problémája, amit én megtehettem, megtettem. Már rég nem hiszek a csodákban.

A bent maradtak a változatosság kedvéért liliomot hajtogatnak. Kimentem volna velük focizni, de szakad az eső. Egész nap. Így legalább nem unatkoznak, de nagyon utálják. Meg tudom érteni!

Este telefonos tájékoztatás érkezik a kiránduló kis drágákról: hogy milyen édesek, hogy mennyit segítenek, mert még a fiúk is hajlandók a kicsiket pátyolgatni, hogy a foglalkozáson is milyen rendesek voltak, figyeltek, okosakat mondtak. Miért nem vagyok most se meglepve??? Miért vagyok már megint (még mindig) büszke az egész brigádra?

Pénteken ebéd után elengedem a „maradékot”. És újabb telefonos érteítés jön. A kirándulók nem bírnak nem szuperek lenni! A szállás rendbe tétele, kajakészítés, pesztrálás, szokás szerint maguktól és ötcsillagos minőségben.

Rájuk írtam már csütörtökön is a fészen, nyögtem nagyon elégedetten, most pénteken folytatom. Hadd olvassák a szülők is, legyenek csak ők is büszkék a kölykökre. Z. bácsival együtt már most rosszul vagyunk a gondolattól, hogy jövő ilyenkor már az igazi búcsúra kell készülnünk. Brrrrrrrrr!!!!

De addig még van egy évünk, és azt maximálisan kihasználjuk, sőt! Ki is élvezzük! A Diákdáridóra készülés alatt biztos, hogy fuldokolva fogunk röhögni. És az még két hét! Koncentráljunk erre!