Mi – Egy osztályfőnök feljegyzései

30. Vakációóóóóóóóó!!!

2015. június 12.

És eljött a várva várt(???) utolsó hét is! A Dáridó jól sikerült, már „csak” az öt percesre ígért biosz feleltetés és a ballagtatás van hátra. Osztálykirándulással súlyosbítva. Viszont mi nem írunk német kompetencia dogát. Majd jövőre.

Ebéd után a három baba elindul R. nénihez. Lepattannak. Majd négykor, most nem ér rá, mert kint hűsöl a hatodikkal a Kóson. Mit számít, hogy lenne más dolgunk is, tudomásul vesszük a verdiktet. Akkor talán hajtogassunk! Ja, már nem hajtogatunk, mert a szárakat sodorni kell! Hát, akkor sodorjunk! És persze össze is tűzzük a szárakat a virágokkal, hogy tuti rendben legyen! Vadul dolgozik mindenki, mert ezt még tán én is meg tudnám csinálni. Négykor három kisded balra el. Öt perc! Egy óra múlva lemegyek, mert el nem tudom képzelni, hol lehetnek a kis drágák! Nyugi, nem mentek világgá! Megvan mind! R. néni mosolyogva kínozza őket, mert nem hozzák a „kötelezőt”. Próbálom magyarázni, hogy fáradtak, elcsigázottak, kimerültek, melegük van. R. néni mosolyog, bólogat, láthatóan nem érdekli. (Hol van már az év eleji megértő, új tanár néni!) Rögtön mennek, mondja bájosan, majd még fél órát szekálja a három szerencsétlen kölyköt. Hát, jó! Ez is megvan! Nem számít! Holnap strand!

Kedden reggel irány a Csepeli Strand! Erre várnak már két éve, mert O. néni hallani nem akart róla. Z. bácsi és én persze engedünk az „erőszaknak”, hiszen megbízhatóak, megállapodás esetén kifejezetten szabálykövetők. Már reggel baromi meleg van, alig várják, hogy vízbe csobbanjanak.

Megállapodunk a szabályokban: még játékból sem nyomsz senkit a víz alá, figyeltek magatokra és egymásra is, kb. óránként kötelezően lejelentkeztek, stb. És a legfontosabb: ha az úszómester szól, azonnal abbahagyod, akármit is csináltál. Mert a strand veszélyes üzem, az úszómester a főnök.

Van velem 50+ faktorú, kifejezetten babáknak való naptej. Mielőtt vízbe mennek, kötelezően lekenem mindet. Ha kimásznak a habokból, újra és újra. O. vasárnap „alapozott” szanaszét van égve. D imádja vizet, tehát üzletet kötünk. Van nálam véletlenül egy UV-szűrős fehér póló. Ha bemegy a medencébe, bele kell bújnia. Ha kijön, leveheti. Nem vállalok nagy kockázatot, ki nem lehet robbantani a vízből. Csak akkor jön ki, amikor lejelentkezik. Naptejezés, ölelés, már megy is vissza. Becsülettel teljesíti a megállapodásunkat, így ázhat kedvére.

Háromig minden maga a tökély. Boldogan játszanak, néha esznek egy falatot, nem felejtik el a naptejet, de a szabályokat sem. És akkor érkezik fölénk néhány fekete felhő. Fél négykor leszakad az ég. Fedett helyre menekítjük a cuccot, aztán már ismét a vízben van mind. Már nem csak alul-fölül áznak, mert dörög, villámlik. Hangosba bemondják: nyomás ki a medencékből, mert életveszélyes. Csalódottak, de természetesen kijönnek. Vagy 40 percig tart az égi áldás, végül eláll az eső. Mire eszmélek, már mind újra a medencében van. ☺ 15 perc boldogság. És kezdődik minden újra. Medencéből ismét kiparancsolják őket. Nemzeti gyász. De az eső nagyon kitartóan ömlik. Lassan amúgy is indulnunk kéne. Kinyomom magamból a hét viccét: menjenek az öltözőbe, vegyenek száraz cuccot. Haha!!!! Elindulunk. Ömlik. Buszra szállunk. Ott legalább nem esik! Át kell szállnunk, tehát leszállunk erről a járgányról. A nyolcadikosok tudják a tutit, szólnak, hogy most! Sikerül két megállóval hamarabb a kelleténél, így a szakadó esőben Csepelen sétálunk. Nincs kedvem röhögni, pedig vicces. Megvan a megfelelő megálló, várjuk a buszt. És jőőőőőőőő. Felszállunk. És láss (érezz!!!) csodát! Működik a klíma! Mintha egy hűtőszekrényben lennénk. Jáááááááááájjjjjj!!!!! Megkérjük a sofőrt, kapcsolja már ki! Ó, azt nem tudja, hogyan kell, de befűt! Mire a célállomásra érünk, már majdnem megfelelő hőmérséklet. Sebaj! Beérünk, az ázott verebeket elküldjük meleg vízben zuhanyozni. Már van kedvünk röhögni is.

Szerda. Utolsó simítások a virágokon. Számlálás. 1158-an várják, hogy díszként végezzék. És a meglepi dekoráció még sehol! A madarak! z. bácsi már ezer félét kipróbált, de olyan hatalmas méretben, mint amire szükségünk lesz, egy se működik. Nem bírják el a saját súlyukat. ☹

„B”-terv. Kartonból kivágni, lefesteni. Lefesteni? Mivel? Falfestékkel. Telefon az otthoniaknak, hogy diszperzit kell! De izibe!!!! Madarak sablonja elkészült, rajzolnak, vágnak, dolgoznak az igazán ügyes kezűek. A többinek szabadfoglalkozás. És persze hiába a hőség, ők mindig tudnak enni. Éhesek. Hát jó! És három babucival elmegyek megrendelni a virágot. (1-1 szál a gyerekeknek, 1-1 csokor a három felnőttnek.) Utána még be kell szerezni némi ragasztót, mert a papírvirágoknak valahogy fel kell kerülni a megfelelő helyre.

És ha már arra járunk, veszünk valami ehetőt. Meleg szendvicset rendelnek. Hat kockakenyér, hat doboz meleg szendvics krém, fél kiló sajt. Talán elég lesz!

Mire visszaérkezünk, már hét madár kész. Akkor még hét kell, mert 14-en ballagnak (kirepülnek).

Konyhatündér kétbalkezes brigád gyártja a szendvicseket. Este hatra készen van az összes madárka, a kajapótlás romjainak eltakarítása van hátra. Mire azzal is készen vagyunk, már mehetnek is vacsizni. Csak hogy éhen ne haljanak! ☺

Közben megérkezik a festék is. Két ügyes, megbízható fiúgyermek boldogan vállalja, hogy lemázolják a madarakat. Mi már ahhoz nem kellünk, elengednek bennünket haza. ☺

A csütörtök lesz kemény. Amíg készen nem vagyunk… ☹

Egy órakor érkezik a kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke két zenésszel. Szombaton lesz egy rendezvény, E. énekelhet. De össze kell próbálni. I . is énekelni fog, tehát ott van a próbán, ő nyolcadikos. Fél kettőkor otthagyom őket, osztályozó értekezleten van jelenésem. A hetedik sima ügy, nincs vita. R. bukik kémiából és németből. Muszáj, mert azt hiszi, ha van szakvélemény, akkor nem kell még megpróbálni sem valamiféle értékelhetőt produkálni. És ez a kisebbik baj vele. A nagyobb, hogy azokat sem hagyja, akiknek van némi ingerenciája arra, hogy minimum elfogadhatóan, de lehetőleg (önmagukhoz képest) jól teljesítenek. Kemény lesz a nyara, de ezt csak magának köszönheti. Remélem, jövőre ilyen problémánk sem lesz.

Osztályozó után vissza a dalos pacsirtákhoz. Háromig tart a próba, irány a díszítő brigádhoz.

Kettőkor kezdtek díszíteni, mert akkor végeztek az ebéddel, illetve Z. bácsi akkorra ért fel az osztályozót követően. Nekiállnak. Alsó folyosó, felső folyosó, lépcsőház, a főbejárat, a nyolcadikosok tanterme. És a protokoll helyszín, a tornaterem. Dolgozik a csapat, de már megint éhesek! A tegnapi menü ismételhető, mondják bűbájosan. Akkor bevásárlás, pont annyi, mint tegnap. (Ötszöri étkezés van, plusz pótvacsi. Ehhez képest…) Alakul a dekoráció, szinte mindenki szorgalmasan dolgozik. (K. és M. úgy gondolja, nekik ezzel nincs dolguk. Z. bácsi és én kissé másképp. K-t hazazavarom a gyermekotthonba, M. sajnos marad, de le fogom vele kvittelni. Jövőre.

Este 9-kor minden virág a helyén, a nyolcadik terme is rendben. Tornaterem díszítése következik. 14 hatalmas madarat kell egy hatalmas belmagasságú teremben valahogy úgy elhelyezni, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: a madárkák most repülnek ki a fészekből. A fészekhez szükséges borostyánt délután begyűjtöttük. Kezdődhet a legnagyobb kreativitást igénylő feladat. Itt már csak nyolc csúcs szuper kisded segítségét vesszük igénybe. Nincs 10 perce, hogy befejezték a pótvacsit, de már éhesek! És ki tudja, mikor végzünk. Z. bácsi vezényli a munkálatokat. Röhej, mintha nem magyarul beszélnének, de Z. és Z. bácsi értik egymást. A többiek, velem együtt hümmögnek. Aha. De fogalmunk sincs arról, mi van. Persze az utasításokat teljesítik a többiek. Addig én telefonálok az otthoniaknak. Ha segíteni szeretnének, ne tartsák magukat vissza. Sürgősen érkeztessenek az éhhalál küszöbén lévő munkásembereknek egy-egy wopper menüt. A telefon túloldalán elhaló hörgő hang hallatszik. Fél óra múlva érkezik az életmentő Norbi update. ☺ Háromnegyed 11-kor kész a dekoráció. Szerintem szuper. És akkor még semmit sem mondtam. Z. bácsi egy kincs. Nem is akármilyen!

A kis csapat leül enni. Olyan fáradtak, hogy a szemüket alig bírják nyitva tartani. De a menüt betolják persze. Megölelgetem, megcsókdosom őket, megköszönöm az emberfelettit. Negyed 12-kor már én is itthon vagyok.

Péntek. Nyolcra megyek, de előtte még be kell gyűjteni az virágokat. Hajnali kelés, irány a Kispiac. 14 szál csodaszép bordó szegfű, két női és egy férfi csokor vár rám. Irány a suli! Kisdedek felajzva, hulla fáradtan, de lelkesen folytatják a díszítést. Nincs már sok. A kapu, valamint a táblákra az idézetek felírása, rajzok elkészítése.

Szusszanásnyi szünet, átöltözés. Pisi, kaki, puki, böfi, kézmosás. Irány a tornaterem! Még egy utolsó hangpróba és jöhetnek a vendégek, az osztályok, és a főszereplők, a nyolcadikosok is.

Pontban délben kezdünk. Minden flottul megy, a kis tündérkéim édesek, aranyosak, fegyelmezettek. Ahogy szokták. Csak tudnám, miért imádom őket?

Igazgató bácsi jön, gratulál a dekorációhoz, a lebonyolításhoz. Ezt várta és nem okoztunk csalódást. A szervezést külön kiemeli. Köszönjük, iparkodtunk. ☺

Egy órakor vége, lebontják a dekorációt, fél kettőkor már esznek, kettőkor már csak ketten vannak. Z. és P. Az elmúlt egy hónapban emberfeletti teljesítményt nyújtottak. Elvisszük őket a Mekibe. Azt rendelnek, amit csak akarnak. El vannak ájulva a gyönyörűségtől, ilyen lehetőségük otthon nincs. De nagyon megérdemlik! Négy órakor már én is itthon vagyok.

Üzenetem a fészbuk csoportban: