Mi – Egy osztályfőnök feljegyzései

35. A gerincem még nem tört el, de már recseg-ropog

2015. szeptember 18.

Tudtam, hogy lesz még gondom R. ügyei miatt. Sokat nem kellett várnom. Hétfőn már reggel a főnöknél ülök. Az ajtó becsukódik. Ez nem sok jót sejtet. Mert R. nagyanyja bent volt. Mert R. nem írt a fészre. Mert nem is volt telefonja éppen akkor. Folytassam? Igazgató bácsi szerintem még nem látott fészbuk profilt. Lövése sincs. Magyarázom neki, hogy lehet azt hasznos dolgokra is használni, bár a mi gyerekeink nem hagyják magukat zavartatni a felnőttek intelmeitől. Legalábbis a zöme. Pl. R. Érvelnék, hogy a kollégáknak már csak azért is érdemes lenne beköltözni a fészre, mert a gyerekeink ott élnek, sok tanulságos dolog derül ki, ami segítheti a munkánkat, és megkímélheti a környezetünket egy csomó mindentől. És én miket mondok a gyereknek! Miket is? Az igazat, a színtiszta igazat. Pl. azt, hogy tőlem ne várjon semmi extrát. A kötelezőt megkapja, bónusz nincs. Nem értem, mi a baj ezzel? A kollégáim zöme szintén csak a kötelező minimumot adja, néha még azt sem. Hogy mondhatok olyat, hogy ha R. ballag, akkor én nem? Egyszerű ez! A ballagás egy sikeresen abszolvált időszak lezárása ünnepélyes formában. Vele mit kéne ünnepelnem? És a többieknek, akik megdolgoztak ezért az ünnepért? Ukázba kapom, hogy normalizáljam a viszonyomat a kölyökkel. Mondom, nem az én térfelemen pattog a labda. Én megtettem mindent. A kötelezettségeimen túl is. A gerincem augusztus vége óta másodszor roppan meg. Még nem tört el, de…

Be a csoporthoz. R. kaján vigyorral az arcán hallgatja a beszámolómat. A többieknek nem nagyon van kedve mosolyogni. Elmondom nekik, hogy az augusztusi események után átsuhant az agyamon, hogy otthagyok csapot-papot, mert ami történt, az az elveimmel ellenkezik. Elmondom azt is, hogy úgy döntöttem, a többiek miatt maradok. Még. Aztán az elmúlt évek legkegyetlenebb bejelentése érkezik. A mai nap ismét kiverte a biztosítékot. Ha még egy ilyen esemény részese leszek, azonnali hatállyal balra el. Magyarázom nekik, hogy nem csak magam miatt. Értük. Mert valakinek végre fel kell vállalnia, hogy mindennek van határa. Hát… megfagyott a levegő. De egész egyszerűen elegem lett. Besokalltam.

Este szülői. Persze három gyerek nem jött iskolába, így „indokolt”, hogy a kedves szülő sem érkezik. Egynek a nagyanyja hív. Ő nagyon beteg, nagyon vidéki, nagyon, nagyon, nagyon… Mondom neki, semmi baj, de nincs külön szülői. Három éve még egyszer sem volt se szülőin, se fogadóórán. A határidők rá is vonatkoznak. Mindig időben fogok szólni, de ha nem jön, nem könyörgünk.

A jelenlévőknek összefoglalom a legfontosabbakat. Őket legalább érdekli. Megegyezünk abban, hogy ők is komolyan veszik ezt a dolgot, sőt segítenek bennünket abban, hogy a kisdedek se tegyenek másként.

Aztán jön a fekete leves. Elmondom azt, amit a gyerekeknek már elmondtam. Jelzem, nem rajtam fog múlni. Amíg bírom, maradok. Amíg maradok, addig minden támogatást, segítséget megkapnak ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a kis drágákból.

K. anyja is eljött. Fogalma nincs, hogy van-e bármilyen papírja a gyereknek a nevtantól, hogy védelembe van-e véve. Láthatóan ingerült, menne már. A megbeszélés után a kislány bejön. Beesek az asztal alá, mert bármit mondok, anya először lehajtott fejjel hallgatja, majd lassan megemeli a fejét és olyan szikrázó gyűlölettel néz a saját gyerekére, hogy arra egyszerűen nincsenek szavak. És nehogy bárki azt gondolja, hogy szidom a gyereket. Nem! Csak kérdezem, hogy milyen szakvélemények vannak, hogy miért lökte be ide a kislányt, akinek pont nem 24 órás összezártságra lenne szüksége. És kérem, hogy ha már így alakult, segítsen minél zökkenő mentesebbé tenni a beilleszkedést.

Dühös vagyok és nagyon szomorú. Segítséget nem kapunk, nem is várhatunk senkitől. Elvárások vannak, eszközök nincsenek. És semmi nem számít, az sem, ha semmit nem csinálunk. Csak ne vitatkozzunk, ne legyen véleményünk. És főleg ne legyen ellentétes az aktuális diktátummal. A kapura lassan kitehetnénk egy táblát: Oldd meg! Ez a Te problémád, ez a Te felelősséged! És még csak hétfő van! ☹

Kedden jön egy emil, hogy ingyenes előkészítőre lehet menni. Ez óriási lehetőség, nyolc gyereket érinthet. Szülőket hívom, örülnek a lehetőségnek, persze, intézzem, köszönik.

Kezd összeállni a fix programok listája. Tuti beledöglünk, de nem baj. Március elejéig – jelen állás szerint, de ez még lehet rosszabb is – egy héten egyszer egy óránk van, amikor mindenki bent van, és nem a tanszobán csücsülünk.

Hétfőn, szerdán öten rajzolnak, festenek (persze nem csak a nyolcadik, de ez csak a hab a tortán), mert a március elején nyíló kiállításra a főnök még több alkotást akar. Kedden ének szakkör három gyereknek (muszáj, mert október 23-i műsor, mert a márciusi kiállítás megnyitója), két csoportban matek előkészítő (ez a barátnőm által tartott matek felkészítő), K-nak pluszban még biosz-kémia „gyúrás” is a suliban, szerdán biosz-kémia előkészítő a választott gimnáziumban. Kéthetente kedd este 6-9-ig fazekas szakkör, mert a főnök…

Csütörtökön fél 3-ig van tanítás, így pillanatnyilag egy teljes óránk van a „nagykimenő”-nek nevezett dologra.

Pénteken fél 4-kor mehetnek haza, így a fél 5-kor kezdődő külsős, ingyenes magyar előkészítő már nem nekem fáj. De a külsős matek időpontja még ismeretlen, szóval a lehetőségeink egyre szűkösebbek lesznek.

A tanszoba szent és sérthetetlen, de legyen műsor október 23-ra, és a februári farsangon is jó lenne, ha produkcióval lennénk jelen. Hát nem leszünk, az tuti!

Persze menjünk pályaválasztási programokra, látogassunk intézményeket és majd ne felejtsük el, hogy vannak kerületi versenyek is. Hiszen úgysem csinálunk semmit! Szerintem se!

Még megkapom, hogy nem olyan drámai a helyzet, mert minden nap csak néhány gyerek érdekelt, de talán sikerült megértetnem, hogy ettől nem teljes a létszám szinte soha.

Szerdán véletlenül derül ki, hogy mostantól a számítástechnika terembe nem mehetünk be. Ez az infótanár határozott kérése, „mert hatalmas kuplerájt hagyott valaki maga után”. Egy héten egy-egy órát vannak bent a felsősök az infó órán, valamint egyszer másfél óra a számtech szakkörön. A gépek egy része nem bírja, így internet nincs rajta, a többi is elavult, tetű lassú, de még ezt sem használhatjuk. Brávó! Ezt az infót persze elfelejtették velünk megosztani. Mit kell nekünk mindent tudni? Én a portástól tudom, mert nem adhatta oda a kulcsot. Igazgatói utasítás. Lassan jön a palatábla. Elég az!

Persze van azért jó hír is. A függönyünkhöz vittem 60 darab fakarikát, csak azért, hogy ne lehessen már semmire se hivatkozni. Így 381 nap várakozást követően elkészült a nagy mű. Egy egész küldöttség érkeztette: a gondnok, a két karbantartó, a varrodás lányok, az egyik portás, valamint a nyolcadik osztály jelenlétében került sor az ünnepélyes felrakásra. Már csak a felszentelése hiányzott, de mivel nem szóltak, nem tudtam a papot értesíteni. Röhej!

Csütörtökön van egy egész órányi szabadidőnk, így kint vagyunk a Kóson.

Pénteken szokásosan egy szusszanás, majd tanszoba.

Az új szerzeményünk, K. minden nap alulmúlja az előző napi teljesítményét. Úgy vonszolja magát az épületben, hogy forog a gyomrom. Persze vannak már hű alattvalói a lányok között is. Nem vigasztal, hogy nem nyolcadikosok. A fiúk sem bírnak magukkal, maradjunk annyiban, hogy folyik a nyáluk. (Nem igaz, de ez a legfinomabb megfogalmazás.) Persze az én drágáimnak is. A leánka még rá is játszik, úgyhogy égig ér a boldogság! ☹ Mit számít, ez is az én problémám. Az iskolavezetés nem tud, de nem is akar semmit tenni. A türelmem, a toleranciám, a megértésem véges.

A jövő héten még nem indulnak a külsős előkészítők, így szinte időmilliomosoknak érezhetjük magunkat. Ennek ellenére már se röplabdára, se focira, se egyéb kedvtelésre nem marad idő. Kíváncsi lennék, hány kolléga dolgozik ténylegesen ennyit egy héten.

Számoljunk csak: heti 30 tanítási óra+9,5 óra tanszoba+1 óra matek = 40,5 óra mindenkinek. A bónuszok: heti 4 óra rajz, kéthetente 3 óra fazekaskodás, heti 2 óra külső előkészítő (+ utazás), és K-nak még heti 2 óra külső előkészítő (+ utazás).

És akkor még egyetlen nyílt nap, egyetlen pályaválasztási program, egyetlen szabadon választott szabadidős tevékenység nem volt. Az egyéb kötelezettségeink sincsenek sehol, pedig mindenki vegye biztosra, kihajtják belőlünk. De már jóval túl vagyunk a Munka Törvénykönyvében (felnőtt munkavállalók számára teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetére) előírt heti 40 órán. És nálunk még a túlkorosok sem töltötték be a 16. évüket. Hogy is van ez? ☹

DZS