Mi – Egy osztályfőnök feljegyzései

39. Már vágjuk a centit 2.0

2015. október 16.

Hétfő. K. sehol. De a délelőtt azért izgalmasan alakul. A negyedik órában a Holokauszt Múzeum munkatársa tart érzékenyítő órát a felsősöknek. Téma: a kirekesztés.

Erre nagyon kíváncsi vagyok, tehát beülök. Indításként kapnak egy csomó fotót. Feladat: mi a közös a fotón látható emberekben? Csoportokra bontják. Színészek, énekesek (a tini kedvencek, tehát alig ismerek fel egyet-kettőt), sportolók, tudósok, stb. Ez rendben, akkor most nézzük meg, más szempontok szerint is lehet-e csoportosítani. Lehet, persze. Öreg, fiatal, kopasz, nem kopasz, szemüveges, nem szemüveges, férfi, nő, fekete bőrű, fehér bőrű, színes bőrű, stb. Ez is rendben. De van-e valami olyan tulajdonságuk, ami mindannyiukban közös? K, a leendő állatorvos jelentkezik: „Lehet, hogy hülyeséget mondok, de…öööö…nem zsidók?” De! Na, látni kellett volna a csoportot! A matatásba belemerevedett a mozdulat, tátva maradt a szájuk, szó szerint, síri, döbbent csend, hosszú másodpercekig. Azt el tudták fogadni, hogy Hajós Alfréd, Teller Ede, Einstein, Kertész Imre, valamint egy sor, számukra ismeretlen vagy kevéssé ismert személy ebbe a csoportba tartozik, na de mit keres ott David Beckham és főleg Harry Potter? Beletelt néhány percbe, amíg helyrerakták ezt a dolgot. Nem Harry Potter, hanem az őt alakító színész, és igen, igen, Beckham angol. De az állampolgárság és a származás nem ugyanazt jelenti. Miután sikerült felocsúdniuk ebből a megrázkódtatásból, jöhetett egy kisfilm.

Egy németországi város villamosán játszódik a történet. Felszáll egy fekete bőrű, fiatal srác a korának megfelelő öltözetben. Sildjével hátrafelé hordott baseball sapka, farmer, póló. Rágózik. A villamoson egy hely üres, egy idős nő mellett. Megkérdezi, szabad-e a hely. Választ nem kap, a nő grimaszol, láthatóan nem tetszik neki, hogy egy ilyen, „szakadt néger” fiatalember szeretne leülni mellé. A srácot ez nem zavarja, leül. A nő elkezdi rendezni a holmiját, ölbe veszi, magához szorítja, a testbeszéde mindent elárul a gondolatairól. Majd rákezd: a sok bevándorló, akik itt (Németországban) rontják a levegőt, akik lusták, nem dolgoznak, büdösek. És ez így megy hosszú perceken át. Már azt sem tudom, hogy hol vagyok, annyi itt az idegen. – mondja. A fiú hallgat, nem foglalkozik az asszonnyal. Egy férfi van, aki egyetértően bólogat egy darabig, de aztán ő is megunja. Egy kisfiú cinkosan összemosolyog a sráccal. Mindenki más hallgat, úgy csinál, mintha nem látna, nem hallana semmit. Lehajtott fejjel ülnek. Érkezik a kalauz, kéri a jegyeket ellenőrzésre, érvényesítésre. (Aki eddig nem tudta, hogy nem Magyarországon játszódik a történet, az most rájöhet. Egyenruhás, udvarias ember, egyedül érkezik. Sehol egy közterület-felügyelő vagy rendőr.) A nő is, a fiú is előkotorja a jegyét. És amikor a nőé kerül elő, a fiú a másodperc tört része alatt kikapja azt a kezéből, bekapja, lenyeli. (Kisdedek hangosan kuncognak. Tetszik nekik.) A kalauz a fiú jegyét érvényesíti, a nő jegyét várja. Helyette méltatlankodó magyarázatot kap: az a néger megette a jegyet! (Már nem kuncognak, röhögnek.) A kalauzunk higgadtságát és jó modorát megőrizve közli, hogy ilyen hülye kifogást még sosem hallott, és meg kell kérnie a Kedves Utast, hogy menjen vele. Leszállnak. A nő még mindig állítja, hogy igaz, amit mond, de ez már mit sem számít. Film megáll.

Kezdődik egy beszélgetés arról, hogy mit gondolnak a látottakról. Igazán nincs vita, egyértelműen és egyhangúan elítélik a nő viselkedését. Még néhány mondat arról, hogy nem az a fő baj, ha előítéletesek, hanem az, ha ehhez ragaszkodnak, és nem hajlandók felülbírálni a véleményüket.

Mostantól aztán valóban kétségem sincs afelől, hogy ez a brigád alapvetően nem előítéletes, nem kirekesztő. A felvezető játékból is inkább arra a következtetésre jutottam, hogy nem nagyon érdekli őket a származás, a felnőtt társadalom minden igyekezete és gondoskodása ellenére sem sikerült megmérgezni a lelküket. Remélem, hogy ez így is marad.

A program után jelzem az előadónak, hogy ha folytatni szándékoznak ezt, akkor nekem jó lenne, ha „történelmibbre” venné, mert megyünk Saul fiát nézni. Utána kellene valami, ami helyre teszi bennük a látottakat, segít a feldolgozásban.

Egészen elképed. Bár még nem látta a filmet (majd november közepén, amikor az intézménye vetíti), erősen tiltakozik. Szerinte, ha sokkoljuk a gyerekeket, azzal rosszat teszünk. Mondom, szerintem a mi gyerekeinket már annyira megrángatta az élet, hogy tán nem sokkolja, hanem sokkal inkább elgondolkodtatja őket. Abból pedig baj nem lehet! Ahogy reagáltak a délelőtti programon, nekem egyre erősebb meggyőződésem, hogy ezt a filmet látniuk kell! Meglepően éretteknek tűnnek. Nem tudom, hogy feltétlenül kell-e ilyen érett magatartás ebben a korban, de ha ők ilyenek, akkor erre lehet és kell is építeni.

Kedd, megérkezett K. (Vajon állandósul, hogy hosszú hétvégét tart?) Mintha egyetlen napot sem töltött volna velünk, rajtam kívül mindenkivel újra ellenséges. Pedig van lelke, mert a nagyszüleiről nagy szeretettel beszél. Az anyukájáról már kevésbé. Ma ezt sikerült kinyomnia magából: Ez a nő nem normális! A tanszobát végig szundikálta, ez most csak azért nagy baj, mert holnap témazáró nyelvtanból, pótolni kellene egy matek és egy kémia dogát, pénteken pedig jön a biosz tz.

És nem mellékesen ott figyel az ünnepi műsor. Jó kis hét lesz, na, jó, kettő, mert szerdán és csütörtökön este 9-ig próbálunk a tornateremben, aztán a jövő héten hétfőn, kedden is hasonló jókra számíthatunk. Szerda este ünnepély, csütörtökön ebéd után mehetnek haza. Nekünk pl. hét óránk van, tehát fél 3-ig tanítás, háromra megebédelnek, és már mehetnek is. Fél órával korábban, mintha péntek lenne. ☹

A matek felkészítő ma igen eredményesre sikeredett, ez jó! Kevesen voltak, mert a kémia iránt érdeklődők a helyi gimibe mehettek a vadi új, méregdrágán készült, de legalább európai szintű természettudományi laborba. Fontos az ilyen program, de akkor ma is minden kis drágának 9(!!!) órája volt, gyakorlatilag egyhuzamban. (Öt tanítási óra, mert a hatodik órában ebédeltek, két kémia a laborban, majd két óra tanszoba. A kevésbé érdeklődőknek 6 tanítási óra, egy matek felkészítő, valamint a két tanszoba.) Intenzív tanulás, mert dolgozatra készültünk. Nekem ez kissé soknak tűnik. M. szerencsés, mert ő igen jól bírja a „kiképzést”, így ő még elmehetett a külsős matek előkészítőre is. Ez akkor tehát plusz két óra, összesen tizenegy. Mennyi is a Munka Törvénykönyvében a felnőtt munkavállalók napi munkaideje teljes foglalkoztatottság esetén? És ez így is marad mindenkinek, január közepéig biztosan.

A szerda jónak tűnik elsőre. De csak elsőre. Csütörtökön délelőtt „sulibörze”, tehát elugorhatunk a tanszoba elől. Hát majdnem. Mert pénteken biológia témazáró, szóval… másfél óra intenzív anatómia-tanulás. Közben persze ott az ünnepély, melynek időpontja vészesen közeleg. Így a tanszoba után, laza levezetésként még este 9-ig nyomjuk. Most már a tornateremben. Persze át kell variálni mindent, mert amit az osztályban kipróbáltunk, az a tornateremben nem működik. De jóóóóóóóóóóóóóó!!!! Mondjuk, sejtettük, de a próbafolyamat elején nincs helyszíni próba, mert nem lehet örökké „éjjel” dolgozni. A gyermekfelügyelők így is zúgolódnak, mert felborítjuk az esték rendjét. A kölykök már magukon kívül vannak a fáradtságtól, de ez Z. bácsin és rajtam kívül senkit sem zavar.

A csütörtök délelőtt a pályaválasztás jegyében zajlik. Újra ugyanazok az intézmények vannak jelen, persze sokkal korlátozottabb létszámban, mert kisebb a kiállítási terület. De nem bánom, mert legalább pihennek egy kicsit. Úgy alakul, hogy csak ebédre érünk vissza. ☺ Aztán már a szokásos: tanszoba a biosz témazáró jegyében, majd ismét 9-ig élvezhetjük a próbák összes szépségét. Már a technikát is összerakjuk. Kellene mikrofon, hogy a gyönyörű, több funkciósra álmodott, de kizárólag sport célokra alkalmas helyszínen valamit hallani is lehessen, mert az akusztika katasztrofális. (Nyertünk pénzt mikroportra, de vagy csak néhány „egyszer használatos” fér bele a keretbe, vagy ha jobb minőségre vágynánk, akkor várjuk a jó szerencsét, ami talán karácsonyi akció képében érkezik. Hátha esetleg két eszközt tudunk venni. Használhatót.) Addig azzal kell beérni, ami van. És van: két, vezeték nélküli mikrofon, de az aksijuk halott. Venni kellene! Van vezetékes mikrofon, kettő abból is, de a madzag kontakthibás. Sőt, van mikroportunk is, de az a bizonyos, „egyszer használatos” minőségű… Sebaj! Meghívom a sulit két darab aksira, az néhány ezer forint mindössze! Így mulat egy magyar úrinő, ha pedagógusként regnál. Ebben a hónapban már egyébként is a vendégem volt a KLIK néhány buszjegyre, mert engedélyünk ugyan van a vásárlásra, de mint tudjuk, a pénz, az a legkevesebb. Jelen esetben annyira kevés, hogy nincs is.

A kisdedeken semmi nem fog múlni, ők hozzák a szokásosat.

Pénteken végre bejutunk a számtech terembe, micsoda eredmény! Meg is csináljuk a három hete feladott magyar házit: történetek a Nyugat íróiról, költőiről. Most tanulgatjuk, hogy van élet a Facebookon kívül is, hogy az internet csodákra képes, hogy a „gugli” tényleg hasznos, jó barát!

K. viselkedésén azért érezni, hogy sokáig nélkülöztük a társaságát. Velem továbbra is tisztelettudó, nem dumál vissza, már a hangját sem emeli meg. Még akkor sem, ha amúgy méltatlankodik. A többi kollégám nem ennyire szerencsés! Péntekre ismét normalizálódik valamelyest a helyzet, de a többiekhez való viszonya továbbra is bicskanyitogató. Ma délután az verte ki nála a biztosítékot, hogy többen azt feltételezték: nem valódi márkás a cipője, vasalt rajta a matrica. Ez skandalum! Mit képzelnek róla a többiek? Komolyan azt feltételezik, hogy hajlandó lenne gagyi cuccokat felvenni? Hosszú, nehéz időszak előtt állunk, asszem. A múlt heti optimizmusom már elszállni látszik. ☹ A magyar lecke elkészítése sem tűnik túl vonzónak számára, inkább pasziánszozna, de azt sajnos nem engedem neki. Így visszaballag a terembe, és nem csinál semmit. Pontosabban, dehogynem! Nyomkodja a telóján a gombokat, mert neki a fész a legjobb barátja. A fentiek miatt vannak kétségeim: vajon a „kedvemért” rendesen végigcsinálja-e, amit az ünnepi műsorban vállalt. A magam részéről minden támogatást megadok ehhez, napjában 120-szor próbálom erősíteni, hogy képes rá, ne hagyja cserben a csoportot, ne égesse se magát, se bennünket, olyan jó lenne, ha rá is büszke lehetnék. Mint a többiekre. Pillanatnyilag döntetlenre állunk. Még mindig abban bízom, hogy én nyerek. Mert akkor lesz ő a győztes.

A díszlet: Z. bácsi útmutatásai alapján öt kis drága keze munkája:

DZS