Mi – Egy osztályfőnök feljegyzései

47. Ha ezt a hetet túléljük…

2015. december 11.

Hétfő. E. van, K. megint nincs. Nem nagy veszteség, de azért érdekelne, hogyan gondolja anya és a kislány ezt az egészet?

Kettőre vendégeket várunk. A Főváros hagyományteremtés okán olyan pályaválasztási programot indított, ahol a kevésbé ismert szakmákat próbálja bemutatni. Hosszabb távú tervezésről van szó, mert ezekhez a foglalkozásokhoz általában magasabb iskolai végzettség kell. Hozzánk a Vakok Általános Iskolájából egy gyógypedagógust, a Vízművektől egy energetikai mérnököt, valamint Pulai Imre olimpiai bajnok kenust hozták. Fél egykor szóltak, mégis inkább fél kettő felé kezdenének, ha lehet. Lehet. Előrehozott, villámsebes ebéd, teremrendezés, fél kettőkor a hetedik és a nyolcadik várja a vendégeket.

El kell ismernem, hogy mind a három előadó szuper volt! A gyógypedagógusi hivatás láthatóan nem villanyozta fel őket különösebben, de érdeklődéssel figyelték. A vizes előadást élvezték, és ami ennél sokkal fontosabb, értették is. Előre egyeztettünk, kértem, hogy ne száraz, szakmai előadás legyen. Hegyezze ki a környezetvédelemre, az ivóvízkészlet védelmére, a takarékos felhasználásra a mondanivalóját. Mutassa be, hogy nem csak vízvezeték szerelők dolgoznak náluk, mennyire sokrétű és szerteágazó a „vizes szakma”. Hihetetlenül profin, oldotta meg. Azt hittem, halálra unják majd magukat a kis drágák, de nem!!! Határozottan élvezték, érdekelte őket. Pulai Imre is hozta a kötelezőt. Most inkább a szánkó és a bob köti le az idejét, fele akkora (széltében), mint fénykorában, de még most is igen imponáló méretekkel dicsekedhet. Emberi nagysága egy jottányival sem lett kisebb. És ezt a gyerekek is megérezték. Nem próbálkozott a siránkozással, hogy mennyi idejét vette el a különböző buliktól, szórakozástól a sport, nem sírt tele három zsepit, hogy milyen nehéz és küzdelmes kamasz- és felnőtt kora volt. Szórakoztatóan, videóval illusztrálva, hitelesen mutatta be, milyen nehéz kenyér élsportolónak lenni. Sztorizott, a kölykök viháncoltak, kérdezgették, nem akarták elengedni. Több mint két órát voltak nálunk, ez alatt egyszer sem kellett rájuk szólni. És ez nem csak a mi érdemünk. ☺ A vendégeink el voltak ájulva, milyen fegyelmezett, de érdeklődő csapat várta őket. Persze, a tanszoba ugrott, mert reggel nyolctól délután fél ötig egy perc pihenőjük sem volt. Végre szuszoghattak egy kicsit. A fiúk rögtön úgy érezték, lenne erejük még egy órácskát focizni, így ötüket kiengedtük a Kósra. A többiek beszélgettek, velünk, nyomkodták a telefonjuk gombjait, de ennyi járt nekik!

Kedden a szokásos matek felkészítő. Olyan jó hallani B. barátnőmtől, hogy küzdenek, akarnak, csinálják! A tanszobán őrült meló folyik, mert a szerda, csütörtök, péntek a dolgozatok jegyében telik majd. Ez az ára annak, hogy a szünet előtti utolsó héten már csak az ünnepi készülődéssel foglalkozzunk. Jövő héten minden nap karácsony! ☺

Szerdai dolgozat abszolválva. B. bácsi elégedett, látja, hogy alaposan készültünk, az eredmények is ezt igazolják. Tartom bennük a lelket, már csak két nap, és jön egy kis lazítás, addig ki kell bírni.

Délután újabb dolgozatra készülünk. Föcit nem tanulunk, mert hetek óta trenírozza őket E. néni a csütörtökön esedékes tanfelügyeleti látogatásra. Az menni fog! A doga is, mert L-t leszámítva, mindenki 100%-ban odateszi magát.

Csütörtökön ajánlatot kapnak, ha nem akarnak dogát írni, akkor halasszák hétfőre. Tiltakozom erősen. Értsétek meg, tanultatok, tudjátok, mi a fenének húznátok az időt? Ráadásul jön a hétvége, ki tudja, megmarad-e minden, amit most tudtok? Nem múltam el nyomtalanul, a számonkérésen túl vannak. Ez is jól sikerült, hurrá!!!! ☺

Negyedik óra, földrajz. E. néni sík ideg, a tündérkék nem. Miért is lennének? Az ő lelkiismeretük tiszta, nincs más dolguk, mint azt és úgy tenni, ahogy eddig is. Én sem izgulok. Vége az órának, általános megkönnyebbülés. ☺ E. néni szerint jól sikerült, bár kicsit megilletődöttek voltak. És azt is mondja, hogy összekapták(!!!) magukat. Ők??? Csak azt és úgy csinálták, ahogy szokták. És pontosan tudták, hogy miben volt más ez az óra, mint a többi. De alkalmazkodtak! Mesélték, hogy E. néni soha annyit nem segít, mint most tette. És mennyivel könnyebb lenne, ha mindig így tartana órát. Szerdán lepróbálták, hogy műxik-e a net a teremben. Ha máskor használta volna, tudná, hogy igen. Megnézték a számítógépen Magyarország aktuális időjárását. És ugyanezt tették a mobiljukon is. Mert erre a jeles alkalomra be lehetett kapcsolni a telefonokat. De projektort nem használtak. Inkább kettesével járultak a sarokban lakó számítógéphez, megszemlélték a képernyőt, aztán visszaültek a helyükre. És ugyanezt megsasolták a telefonokon is. IKT-s eszközök használata a magyar közbutításban. Jajjjjj!!!! (A tanteremben csak azért van második éve számítógép, és hosszas rimánkodás után ettől az évtől használható internet hozzáférés, mert én vagyok a középiskolásaink anyukája is. És sokszor van netes lecke a középsulikban. Amíg a hálójukban lakott az eszköz, addig semmilyen leckét nem tudtak megcsinálni rajta, mert „legyalulták” a gépet, csak játékra és fészbukolásra tették „alkalmassá”. Ezt untam meg, így kénytelenek velünk tanszobázni, nálunk leckét készíteni a fiatalok. ☺ )

Sebaj, túlélték, túléltük. Még egy brutál tanszoba, felkészülés a pénteki témazáróra, aztán egy kis laza, ráérős, beszélgetős, kellemesnek ígérkező hét a szünet előtt.

Pénteken arra „ébredek”, hogy megérkezett K. Egy napra. Kérdezem, ez mi? Mára írta ki az orvos. Hagyjam békén. Aha. Azért bátortalanul érdeklődöm, jövő hétre mi várható? Persze ígéri, hogy jön, de ezt minden alkalommal megteszi, ha véletlenül betéved.

És akkor ejtsünk még néhány szót R-ról is. Mióta az otthonban van, teljesen kivirult. A „rút kiskacsából” csinos kamasz lánykává változott. Nőcis cuccok, leheletnyi, diszkrét smink, mosolygó szemek.

Meséli, hogy mi mindent csináltak a hétvégén. És újságolja, hogy hagyják őket reggelenként aludni(!!!), ha napközben lepihen, nem macerálják, csak annyi a felnőtt „jelenlét”, amennyi a nyugalomhoz feltétlenül szükséges. Nem tolakodó, csak segítő, támogató. Megbetegedett kedden. Telefonáltunk, érte jöttek, vitték. A betegszobára került. Itt külön figyelmet kapott, látta orvos, megnyugtatták, gyógyulni hagyták. A családban ezt nem tapasztalta. Hallgathatta, hogy nem is beteg, hogy anyát kirúgják a (közalkalmazotti) munkahelyéről, ha miatta nem tud dolgozni menni. (A tesóval nem voltak ilyen problémák. Rá mindig volt ideje, betegállománya, türelme.) De ha már otthon lopja a napot, akkor inkább takarítson ki, vigye le a kutyát, esetleg főzhet is, moshat is. Két napon belül mindig „meggyógyult”. Anya egy varázsló volt, annyi szent! ☹ És most, életében először lehetett beteg. Szerencsére nincs komoly baja, de megtapasztalhatta, hogy ő is fontos. Számít.

Mesélte, hogy hétfőn nem jön, de nem azért mert még mindig beteg. Már az orvos szerint is jól van, ha pihen, attól persze nem lesz baja, de más oka lesz a hiányzásának. Áthelyezik egy lakásotthonba, ennek hétfőn lesz a napja. Az Alföldiben rosszul vannak, mert R. jó gyerek, gyakorlatilag probléma mentes, az ilyen baba ritka kincs arrafelé. De örülnek is, mert az ő számukra is a legfontosabb szempont az, hogy a gyerekek sorsa megoldódjon, lehetőleg jobbra forduljon. Én örülök, mert jó helyre kerül, ez megnyugtat. R. kissé bizonytalan, de tudja, hogy a fél szemem suli időn kívül is rajta. A számomat tudja, ha bármi van, megcsörget, hívom azonnal. Nem hagyom magára, de most úgy látom, tényleg jó helye, végre nyugodtabb élete lesz. Megérdemelné!