Mi – Egy osztályfőnök feljegyzései

48. Egész héten karácsony

2015. december 18.

Hétfő. E. is van, K. is van. K-t nem fizette be az anyja, így tanítás után haza kell mennie. Ő nagyon örül. Szégyen, vagy sem, mi is.

Az egész hét a karácsonyról szól, ami nagyon jó is lehetne. Meglátjuk.

Telefonon jelzik, hogy R. költözik. Az Alföldiből átkerül egy otthonba. A tapasztalataink alapján azt gondoljuk, jó helyre kerül, talán végre boldog(abb) élet kezdődik számára.

Érkezik az otthon igazgatója. Kedves, mosolygós nő, szimpatikus, ahogy beszél. Ez jó. Aztán közli, hogy most nem költözés, hanem villámsebes érkezés az óbudai Gyámhivatalba, mert meghívást kaptak mára egy meghallgatásra. Uff! Persze ezt is nagyon kedvesen mondja, de mindannyian tudjuk, hogy ez R-nek maga lesz a rémálom, mert az anyjával kell majd egy légtérben tartózkodnia, és ezt ő nagyon nem akarja. De nincs választási lehetősége. Kénytelenek vagyunk elengedni, igazgató ígéri, vigyáz a kislányra, nem engedi „bántani”. Megegyezünk, hogy vissza is hozza, mert ma háló karácsony, kedden osztálykarácsony, szóval legyen csak velünk R. is. Este hétkor már bent van, de nagyon rossz a kedve. Miért nem vagyok meglepve?

Kedd. Gyors ebéd, rendrakás, teremrendezés, terítés, sütikék, rágcsák, üdítők a megfelelő helyen, mert az egész délután róluk kell, hogy szóljon. Fa az osztály közepén, alatta az ajándékok. Kezdünk. A két dalos pacsirta lánnyal megbeszélem, hogy nem gépzene lesz, ők énekelnek. E, aki még mindig azt hiszi, hogy belőle egy világhírű popsztár lesz, megengedi magának, hogy elviháncolja a meghittnek szánt kezdést. Nem is írom körül, hogy mit érzek, mert nem nagyon vannak erre a helyzetre nyomdafestéket és/vagy billentyűzetet tűrő kifejezések. Lehet találgatni. G. néni és Z. bácsi nyugtatnak, mert ki vagyok akadva!

Ajándékok átadása. Erősen kezdünk. Z. bácsi, G. néni egy kis fatáblácskát kap a tündérkéimtől, köszönetük kifejezéseként. R. egy Mazsolát. Azért, ha nehéz, keserű pillanatok jönnek, ölelgesse meg és gondoljon arra, MI mindig ott vagyunk mögötte, támogatólag. Könnyek elmorzsolva, jöhet a csomagocskák cseréje. Mindenki izgatottan bontogat. Az nem volt titok, ki kit húzott, de a csomagok tartalma meglepi mindenkinek. Láthatóan sikerült nem csak meglepetést, de örömet is szerezniük egymásnak. Nekem tecc! ☺

Közös ajándék is van, egy gombfoci tábla, csapatokkal. Sejtettem, hogy a dobozba rejtett két csapattól nem vágják magukat hanyatt. Vagy ha mégis, akkor inkább a csalódottságuk miatt, így még hat doboz új játékos is várja, hogy munkára fogják őket. Nagy Barca-fan szinte mindenki (a lánykák közül is néhány), így remélni merik, hogy lesz a nagy kedvenc is. Adom egyenként: Anglia, Németország, Manchester United, Chelsee, Bayern München. Egyre csalódottabbnak látszanak. Mondom, ezek a fő ellenfelek, jó focit játszanak, mi a probléma? Le vannak sújtva! És akkor persze előkerül a Barca doboz is. Azt az ovációt! De édesek! Rávetik magukat, önfeledten játszanak. Közben azért a nasi is fogy. M, a laktóz érzékeny tördeli a kezét. Mert ő ezekből nem ehet. Mert a sós sajtos is, az édes pedig… Azért találunk neki valót is. Négy óra felé uzsiznának. Mivel a gyümölcstől csak még éhesebbek lesznek (minden nap ez van, sajnos), már elő van készítve három kiló kenyér, egy rúd (szerintem több, mint egy kilónyi) házi kenőmájas, 2 szál kolbász. Az éhhalál elkerülése a karácsonyi ünnepen tán még fontosabb, mint máskor. Negyed óra alatt kész a szendvics, megpucolva, felszeletelve a hagyma, csak rá kell repülni. Újabb negyed óra elteltével már csak a romokat kell eltakarítani. 16 nyolcadikos, 5 középiskolás, 3 felnőtt kemény, kitartó munkájának köszönhetően semmi sem vész kárba. ☺ Hatkor boldogan, a kincseiket magukhoz szólítva indulnak a hálók felé. Hamarosan vacsora. ☺

Az csak hab a tortán, hogy a laktóz érzékeny kisded anyukája semmit nem küldött, így egész héten én etetem a gyereket. (Februárra van időpontjuk, addig nincs szakorvosi vélemény, nincs diétás kaja sem.) Ez azért nagy probléma – túlmenően azon, hogy a végtelenségig nem tudom és nem is akarom ezt finanszírozni – mert amit tőlem kapni tud, az nem kifejezetten „egyéb” módon diétás. Kenyér, péksüti, valami felvágott. Amúgy is csak az evés élteti, 13 évesen 88 kiló. Még ez sem lenne baj, de meg nem mozdul, mindig van valami ok, hogy ne vegyen részt a tesi órákon, nehezen kap levegőt, hamar fárad, az állóképessége lassan a negatív tartományba kerül. Magas a vérnyomása, szerintünk aztmás is, de anyukája szerint már rég kigyógyult. Hm. Azt mégsem tehetem meg, hogy egész nap semmit nem engedek neki enni, berendezkedni diétás főzőcskére pedig nem vagyok hajlandó. (Már jeleztem többször, hogy én nem vagyok egy konyhatündér, és erről a „jó tulajdonságomról” még érte sem mondok le.)

És még egy bónusz. A gombfocihoz mellékelt használati tudnivalói így kezdődik: „Gratulálunk! Ön egy magyar nemzeti játékot vásárolt!” Na, ezt aztán már tényleg nem kellett volna! Legszívesebben egy acélbetétes bakancsban ugrálnék rajta egészen addig, amíg atomjaira nem hullik. Így már érthető, hogy a játékhoz csomagolt egyik csapat a Videoton. ☹

A buli vége előtt érkezett S. bácsi, lakásotthon vezető. Viszi R-t, mennek vásárolni, aludjon ott, hogy szokja, reggel jöhet suliba. Szerdán Angyalkák karácsonya. Tavaly befürödtünk nagyon, az idén minden szabályt betartottunk. A Gonosz Főangyal (tavalyról, aki miatt mi kimaradtunk a dologból) az idén nem játszik. Sokkal gördülékenyebbnek látszik a szervezés, őszintén remélem, hogy nem lesz újabb csalódás.

Szerda, reggel 7:20. Nekem hajnalok hajnala, fél 2-kor kezdek. S. bácsi hív. R. egész éjjel hányt, hasmenése is volt. Ha kibírja, délután elviszik az orvoshoz, ha nem javul, elviszik még délelőtt az ügyeletre. Jajjjjjj!!!!!! O-t tegnap küldtük haza, csupa láz és nátha.

Kezdőőőőőőőőőődik! A tornateremben feldíszített fa alatt gyönyörű csomagok. Mint tavaly. És a lényeges különbség nem az, hogy idén mi is megkaptuk a levélkében leírt dolgokat (bár ennek nagyon örülünk ám!), hanem minden más: egy asztalsoron narancs, Túró Rudi, frissen facsart gyümölcslé, papírtányérok sokaságán süti hegyek. Így indul. Aztán a meglepetés vendég. Na, ez a legnagyobb durranás! Tavaly több mint egy órát vártunk Vastag Csabára. Berohant, énekelt egyet, majd futólépésben távozott. Ha azt mondom, hogy vérlázító és megalázó volt, akkor igen finoman fogalmaztam. Idén Bereczki Zoltánt sikerült megnyerni ennek az ügynek. Mire lementünk, ő már ott volt. A megállapodás szerint három dalt énekelt volna, és mehet. De nem! Azt kérte(!!!), hadd maradjon végig, segíteni szeretne az ajándékok kiosztásában. Mert ő együtt szeretne örülni a gyerekekkel. Hát, ja! Egyfelől ő egy képzett, vér profi művész. Már ez is sokkal több, mint ami V.Cs-t jellemzi, de másfelől emberségből, empátiából csillagos ötösre vizsgázott, ellentétben a tavalyi fellépővel, aki megbukott. Az egész programon érezhető volt, hogy valaki más lett a motorja, valaki, aki tavaly is mindent tőle telhetőt megtett, de nem ő volt a főnök. Idén mindent vele intéztünk, hatalmas köszönetet érdemel. Az összes angyalkájával együtt. Ez most olyan lett, amilyen a mi tavalyi pótkarácsonyunk volt, amit a Tündérbanda szervezett a kisdedeknek. Amiért még mindig nagyon hálás vagyok nekik. Igazi önzetlenségről tettek bizonyságot egy olyan helyzetben, amit nem volt könnyű kezelni.

Bereczki Zoltán mint angyalka

Bereczki Zoltán még egyszer

Már kezdtem kissé aggódni, hogy egy tökéletes, gömbölyű napon vagyunk túl, amikor este szól a telefon. R. az. A hangja ijesztő. És amit mond! Kórházban van, bevitték délelőtt, mert rosszul lett. A harmadik infúzió csöpög, lázas, nagyon nincs jól. Próbálom nyugtatni, kérem, tartson be minden utasítást, gyógyuljon, csütörtökön bemegyek hozzá. Telefon S. bácsinak. Mondja, hogy László Kórház, kiszáradás megelőzése, remélik a legjobbakat, péntekre ígérik, hogy kiadják. Muszáj mindig történnie valaminek? Nem lehetne egyszer, csak egyszer, hogy tökéletes legyen minden? ☹

Csütörtökre már csak az iskolai karácsonyi ünnepély maradt. A kicsik készültek műsorral, az elmaradhatatlan, keringőzésnek becézett vergődés sem maradhat el. Szerintem borzalmas. A kollégák szerint is, de a betanítást végző kolléganő és az iskolavezetés ragaszkodik ehhez. Ez bizony az igénytelenség diadala! Ami új, az a zenetanár Zs. néninek köszönhető. Nem gépzene megy. A tanárok és a gyerekek kamarakórusa énekel, bizonyítva, hogy ez jó kezdeményezés, érdemes lenne hagyományt teremteni ebből, bár kétségtelen, a tanerők próbára való összevadászása komoly erőfeszítést igényel. A műsor után igazgató bácsi kiosztja az arra érdemeseknek járó dicséretet. Karácsonyi képeslapon kapják, tőlünk négyen is ilyen különleges ajándékot tudnak adni a családnak. Büszke vagyok rájuk, mint általában.

Rohanás a kórházba R-hez. Összehasonlíthatatlanul jobban van, az infúzió megtette hatását, láza sincs, jó kedvű. Beviszem neki az Angyalkáktól érkezett ajándékát. Boldog, mert azt kapta, amit kért, mert a doboz rejt még két-három apróbb meglepetést és persze, rengeteg csokoládét is. Már csak egy éjszakát kell kibírnia, mehet haza. Az otthonba, ahol már hiányolják és nagyon várják.

Pénteken nincs más dolgom, mint az ebédeltetés. Összetolt asztaloknál eszünk. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Édesek, aranyosak. Szokás szerint. Ebéd után búcsú, minden szépet és jót kívánunk egymásnak az ünnepekre, jó pihenést a szünetre. Ölelések, búcsú puszik. R. is már az otthonban. Erre az évre vége!

Szép karácsonyi ünnepeket, gondtalan, vidám szünetet és boldog újévet kívánunk. Januárban újra jelentkezünk.