Mi – Egy osztályfőnök feljegyzései

50. Központi felvételi érkezik szombatra, a gyerekek idegeire, kérjük, vigyázzanak!

2016. január 16.

Erre a héten három témazáró és a központi felvételi vár ránk. Témazáró ügyben majd alkudozni fogunk, a központi elől nem tudunk elugrani.

A frontok jönnek, mennek, a kölykök totálkárosak. A rengeteg fölösleges dolog, amit a kollégák megpróbálnak kihajtani belőlük, mert a tanmenés az szent és sérthetetlen… Iszonyú mennyiségű „üres kalória”, hízunk tőle, de „tápértéke” nem lévén, nem fejlődünk. Agyrém!!!!!

Mindenki fáradt, de Kristóf elérte a teljesítőképessége határát. Beszélgetés közben, a saját mondatába belealudt. Beküldtem a hálóba, feküdjön le, pihenjen, aludjon, mert ezt a hetet még ki kell bírni. Fél 7-kor ébredt, megvacsizott, és újra elaludt. Reggelig meg sem moccant. (Ő az, akinek nagy tervei vannak, ettől aztán legalább háromszor akkora rajta a teher, mint a többieken. És a többieké sem kevés.)

A téma mi más, mint a továbbtanulás. Középiskolák közötti keresgélés, választás, hónapok óta tartó vergődés. De már nagyon szorít az idő. Tavaly ilyenkor már rég kézben volt a hivatalos kiadvány, amely tartalmazta az ország összes középiskoláját, az indítandó szakokat, szakmákat. Idén még sehol. Naponta érezzük, hogy Magyarország ebben is jobban teljesít. ☹ Hosszú beszélgetésre nincs idő, mert kedden biosz és fizika témazárót írnak. Vadul készülünk a biológiára, mert A. nénit imádják (mi, kollégák is), így is kemény munka, de legalább szívesen csinálják. A fizikát meg sem próbáljuk. Egy hangot sem értenek belőle, haladnak a kötelező szerint. De P. bácsi nem szokott buktatni, így reménykedünk. Jövőre tuti halál a középiskolákban, de az egyre nagyobb (fölösleges) terhelés miatt nincs idő a tanszobákon újra tanítani azokat a tárgyakat, amik esetében a kollégák mereven ragaszkodnak a tantervhez, ahol nem állnak meg, ha szükséges, csak rohannak végig egész évben. A. néni jól látja, hogy élet-halál harcot vívunk a rengeteg kötelezettséggel, így lemond a szerdai kémia témazáróról, átteszik a jövő hétre. Addig ismételnek. Jé, így is lehet? Ja és persze lehet menni a nem létező szabadidőben, valamint a kötelező tanszoba alatt föciből felelni. A múlt heti röpi 5 kérdésből állt, 15 percet kaptak. Előtte hetekig treníroztak a tanfelügyeletre, Magyarország időjárását percre pontosan tudták, nem mentek tovább az anyagban. Tehát miből írtak? Magyarország szomszédos országai, nagy folyók és azok mellékfolyói, nagy tájak és mit tudom én, még mi. Egy négyes lett, két hármas, három kettes, a többi egyes. Biztos, hogy a nyolcadik a hibás? Biztos, hogy mi vezetjük rosszul a tanulószobát? (E. néni ezt állítja. Meg még azt is, hogy 20 perc alatt felkészülhetnek egyik óráról a másikra.) Még jön a tananyagon túli számonkérés: megyék és megyeszékhelyek (felsorolás, vaktérképen elhelyezés), autópályák (induló-érkező, azon belül négy-öt csomópont, mert a GPS elromolhat(!!!), budapesti kerületek száma, neve, vaktérképen elhelyezése). Ez tényleg elengedhetetlenül szükséges kompetencia? Amúgy térképhasználatot nem tanít, csak számon kér, nem is tudnak térképet olvasni.

Megegyeztem velük, hogy ha normálisan viselkednek a tanítási órákon, akkor kedd délutántól egész héten pihi lesz. Kell az erő szombatra. És miért ne viselkednének normálisan? Ez nem probléma nálunk. ☺ A felvételi előtti utolsó matek felkészítő is rendben lement. Ahogy ez szokásos. B. néni szerint van esély a jó eredményre. (Az, hogy kinél mit jelent a jó, az egy más kérdés. De mindenkitől a képességei szerinti jót várjuk el.) Már, ha aznap megfelelő bugyi lesz rajtuk, ha nem akkor vonul rajtuk keresztül két-három front, ha elhiszik végre, hogy igen, képesek rá!

A hét többi napja igen kellemesen alakult. Ebéd után öt fiú balra el, irány a Kós, áldozniuk kell a foci oltárán. A többiek beszélgettek, csocsóztak, gombfociztak. Rajzolnak is néhányan, mert persze a felvételi időpontja nem befolyásolja a pályázati határidőket. Pénteken kettő is lejár, be kell küldeni a kész műveket. Tehát Z. bácsinál készülnek a cuccok az örökkévalóságnak, én egyet-egyet kiemelek innen-onnan és megkezdjük az ismerkedést a központi felvételi kiadvánnyal. Mert megérkezett. Időben. Még van négy hetünk, hová ez a kapkodás?

A szombati akcióra tekintettel a négy vidéki és négy pesti, de messze lakó kisded nem megy haza pénteken. Bent maradunk. Ők csütörtökön este mosómedvést játszanak, kimossák a holmijukat, így szombaton nem kell még ezt is cipelni, viszont jövő hétre lesz újra tiszta holmijuk is. A többieket szombaton reggel 9 órakor, innivalóval, csokival felfegyverkezve várjuk a suliba. Fél négy, könnyes búcsú.

A bent maradókkal egyeztetjük a menüt. Kell vacsi, reggeli, valami ellátmány a szombat délelőtt túléléséhez is. (Hétig kap mindenki kimenőt, így vannak akik focizni mennek, van, aki a barátnőjéhez megy, Soma olvas. Igen, igen. Olvas. ☺ )

A bevásárlást is rájuk bízom. Zalán és Miklós vállalja. Zalán kapja a listát, a bevásárláshoz szükséges anyagi eszközt és elindul Miklóssal. Én addig hazaszaladok, elintézem itthon a legfontosabb dolgokat: babakutya kényeztetése egy órában, az előre beszerzett, ipari mennyiségű üdítő előkészítése szállításra (vagy a saját kisded, vagy a férj szállítmányozza majd, amelyikük hamarabb érkezik, az nyeri a lehetőséget), majd irány vissza a suliba. Még délelőtt a kis közértben megrendeltem a laktózmentes tejet Miklósnak, a fejenként két zsömit és a hozzávaló egyebeket a reggelihez és a tízóraihoz, mindenkinek két-két csokit, valamint egy kevéske sajtos rolót, mert imádják azt is. (Én meg őket. ☺ )

Mire beérek, már sütik a pulyka nuggets-et, a krumplit, készül a tartármártás is. Fél 9-re minden elkészült, a lapátolás gyorsan megy. És most először történik meg, hogy képtelenek az összeset megenni. Nem sok, de marad. Nem baj, reggel majd felcsipegetik.

Zalán és én reggel 7-kor kelünk, elhozzuk a cuccot a boltból, ő gyártja a reggelit. Mire a többieket ébresztem, már készen van minden. (Zalán a mi dúvadunk, hihetetlenül ügyes, precíz, csak együttműködni ne kelljen senkivel. Most is egyedül dolgozik, nincs is vita, konfliktus, viszont villámgyorsan készül el mindennel.)

A reggelire szánt szendvicskék, kakaó, a tegnapról megmaradt kaja hamar elfogy. Gyors rendrakás, mosogatás, felszerelés ellenőrzés, az érkezők fogadása.

Nálam van mindenkinek egy-egy vonalzó, szögmérő, tollak. Mindenkinek csoki, sajtos roló, üdítő. A bent maradtaknak egy-egy szendvics. Az éhhalál elkerülése fontos, és a kis drágák mindig tudnak enni. A szünetben majd pótolják az elvesztett energiát.

9 óra, már mindenki beérkezett, kivéve Petit. Ő a VII. kerületből jön, 20 perc alatt kéne beérnie. Várunk, hátha a busz… 9:20_kor rácsörgök. Halál nyugalom árad a hangjából.

– Elaludtam.

– Ok. És hol vagy?

– Hát otthon!

– Ja, az mindjárt más!

Némi ingerültséggel közlöm vele, hogy aki nem ér be 10-re, annak annyi. Kérem, hogy próbáljon meg végre elindulni. (Beért.)

Mi is indulunk. A suliban iszonyú sok ember, egy gyerekkel gyakran két-három kísérő is van. Kiosztom az eszközöket, letolok egy csokit a torkukon, megitatom őket, újra elmondom: én izgulok, ők gondolkodnak, dolgoznak, nem adják föl. Mindenki beül a megjelölt helyére, kezdődik.

Szünetben jönnek, vegyesek az érzelmeik, de elkeseredve senki sincs. Csoki, szendvics, üdítő ismét belapátolva, jöhet a fekete leves, a matek. Emlékeztetem őket, ki izgul, ki dolgozik, ölelések, bátorító puszi azoknak, akik kérik, mehetnek.

Amíg várom őket, nyerek magamnak egy nagyit. Mondja, mondja, hallgatom, bólogatok, majd menekülőre veszem a figurát. Kimegyek dohányozni. Szerencsém van, két éve leszokott a bagóról, így le tudok lépni. Semmi szükségem arra, hogy meghallgassam a zseni unokákról szóló beszámolót, mert a saját gyerekeim felvételijein is halálra idegesített az ilyen, pedig ők nem voltak sansztalanok. Galád, önző módon csak az én kisdedeim érdekelnek. Senki más! Közben hív G. néni. Üzeni, hogy szorít nagyon, csókdossa őket. Ez jóóóóóóóóóó!!!! Z. bácsi még pénteken este üzent hasonlót, szóval támogatásban nem szenvedünk hiányt.

Csengetnek, vége!!!! Érkeznek. Kevésbé vegyesek az érzelmek, nehéz volt a matek, ez az általános vélekedés. Kristóf pukkad, mert sok volt a számolós feladat, inkább a logikaiakra fókuszált, mert nem volt elég ennyi számolásra az idő. Vigasztalom őket, értsék már meg, annyiszor mondtam, a cél, hogy a maximumot hozzák ki magukból. Nem arra kíváncsiak, hogy egyenként és személy szerint mit tudnak az egyes gyerekek, hanem az a feladat, hogy megszórják a jelentkezőket. Ha mindenki hibátlant írna, hogyan válogatnának az intézmények? Nyugiiiiiiiiiiiii!!!!!

Valamelyest megnyugszanak. Maradék kaját, üdítőt elpusztítják, ölelések, puszik, mennek haza. 26-án megnézzük a kijavított dolgozatokat, akkor okosabbak(?) leszünk.

Este beszélek B. barátnőmmel. Szerinte is nehéz volt, a sok számolós feladat miatt valóban kellett volna még idő. De nem kesergünk, kedden jön, megbeszélik, hogy annak alapján, amire emlékeznek, mire lehet számítani. 26-án pedig már lesz eredmény. Akkor majd lesz miről beszélni.

Ezt írtam a közös üzenőfalunkra: