PSZICHOháttér

33. Grit – avagy a fogcsikorgató szívósság

A „grit” hosszú távú cél elérésére irányuló szenvedélyesen nagy motiváció. Extrém kitartó erőfeszítéssel és felelősségvállalással extrém kihívásoknak is meg lehet felelni, az akadályok leküzdhetők. A „grit”elmélete szerint a cél érdekében érdemes akár fogcsikorgatva (grit=csikorog) is küzdeni. Angela Duckworth, a „grit” fogalmának megalkotója szerint ez a személyiségvonás jobban korrelál a későbbi pénzkeresettel és a boldogsággal, mint akár az IQ, akár a tehetség. Tegyük azonban hozzá, hogy nagyon nem mindegy: mit ért valaki boldogságon és tehetségen.

Egyre hangosabbak azok a vélemények, hogy a mai fiatalok puhányok, hiányzik belőlük a kitartás. Az USA-ban már program készül ahhoz, hogy növeljék a gyerekek kitartó küzdeni akarását, célratörését. Bár e nélkül is sokan boldogok és tehetségesek, és sokan nem, akármit is értünk ezeken a fogalmakon.

Nem mindenki ért azonban egyet azzal a szemlélettel, hogy a gyerekeket keménységre kell nevelni, és sokan nem tartják jó ötletnek, hogy olyan oktatási modelleket vezessenek be, amelyek arra nevelnek, hogy a kijelölt célt akár fogcsikorgatva is érje el a gyerek. Szakértők a demokrácia szempontjából katasztrofálisnak tartják azt az elképzelést, hogy az iskola kivesse azokat, akik nem akarnak vagy nem tudnak engedelmesen megfeszülni. A „grit” ellenzői féltik az álmodozó, feltaláló, lázadó, kalandozó típusú gyerekeket.

Kezdetben a gyerekek célra és sikerre törők

A szívósságra (nevezzük így a „grit”-et) nevelés alaptétele, hogy a gyerekek nem képesek önmagukban kifejleszteni a célratörést, ezért erre rá kell nevelni őket. Aki azonban már figyelt meg kisgyereket játék közben, tapasztalhatta, hogy újra meg újra próbálkozik, ha nem sikerül valami elsőre, többször is megkísérli. A gyerekek szívesen tűznek ki maguknak célokat, és igyekeznek ezeket el is érni. Gyakorolják, megvan bennük –ha nem is mindegyikükben egyformán – a célratörés és a szívósság anélkül is, hogy bárki tanítaná őket erre. Az persze már egy másik probléma, hogy a környezet többnyire leszoktatja őket erről.

A túlféltés, a túl nagy biztonság és kényelem igénye, vagy a túlzott elvárások, a hibázás katasztrófaként történő feltűntetése mind az ellen hatnak, hogy a gyerek a természetes megküzdésekben megerősödjön. Hasonlóan ahhoz, ahogy a tanulás iránti természetes vágyukat sikerül kioltani a túl sok felesleges okítással és minősítgetéssel, a sikerre törés velük született adottságát is sok esetben éppen a nevelés öli ki a gyerekekből.

Még mindig tartja magát a tévhit, hogy a gyerek semmire sem jó a felnőttek gondoskodó nevelése nélkül, és rendületlenül tovább él az az ostoba rendszer, amelyben fontos túlélési alapeszközöktől fosztjuk meg a gyereket, majd kemény munkával újra fejlesztjük ugyanazokat a belső forrásaikat, amelyeket mi magunk vettünk el tőlük.

A komfortzónában és azon túl

Több kiváló elméletalkotó is megfogalmazta a tanulás és fejlődés alaptételét, a fejlődési zónák fontosságát, amire számos pszichológiai és pedagógiai elmélet épült, és amit a fejlesztéssel és tanítással foglalkozó szakemberek tömegei nem akarnak, vagy nem tudnak megérteni.

A lényege pedig egyszerű: a közlekedésben bevált piros/sárga/zöld rendszer. A zöld a komfortzóna, ahol stresszmentesen, önállóan lehet haladni, mert a képességek számára nincs nagyobb kihívás annál, mint ami saját erőből viszonylag könnyen elérhető. Számos pedagógia éppen ezt a területet célozza be, biztonságban tartva a tanulót. Az egyéni odafigyelést garantálni képtelen közoktatásnak ez kellene legyen a célterülete, minthogy a komfortzónájában önállóan is képes haladni a gyerek, sőt ezen belül örömmel tevékenykedik, különben unatkozna.

A könnyen elejthető préda azonban kevés ahhoz, hogy jelentősen fejlődjünk. Az alapvetőkön túli tanulás és fejlődés, az átlépés a legközelebbi fejlődési zónába viszont feszültséggel jár. Az itt felmerülő feladat kisebb-nagyobb mértékben meghaladhatja az egyén belső lehetőségeit, ezért ebbe a zónába már csak megfelelő külső támogatással szabad átvinni a tanulót.

A fejlesztések ezen a területen zajlanak, és a fejlesztés módszertana arra szolgál, hogy megkönnyítse a feladat elvégzését. A tanulónak ebben a zónában személyre szabott támogatás jár. A mediált tanulás azért rendkívül hatékony eljárás mert a mediációval: a fejlődés tudatosítására épülő egyénre szabott támogatással maximalizáljuk a fejlődést.

A közoktatás felvállalhatná ezt a zónát, de ehhez felkészült pedagógusok és személyre szabható tananyag szükséges. Egyelőre – szakmai és emberi szempontból is elfogadhatatlan módon – e feltételek nélkül rángatja bele az iskolai oktatás a diákokat a sárga, sőt néha a piros zónába is.

A piros zónába pedig senkit nem szabadna belevinni. Éppen azért piros, mert veszélyes. Még a sárga is kockázatokkal jár, és csak önként, vagy hozzáértéssel vezetve szabad megfeszíteni a képességeket, különben éppen az ellenkezőjét érjük el annak, amit szeretnénk. A jelenlegi nevelési szemlélet alapján igenis minden áron bele kell nyomni a gyerekeket a sárga zónába. E nyomással együtt járó feszültségek miatt is kerüli a gyerek többsége a kihívásokat, –amennyire lehet – visszahúzódik a komfortzónájába, ahonnan aztán ki sem akar jönni. Pedig a fejlődéséhez szükség lenne erre, de a korábban meglévő belső hajtóerő elveszett a túlhajtott küzdelemben.

A motiváció helye és egyéb eszközök

Egyénenként rendkívül különböző, hogy kinek hol vannak a zónahatárai, ráadásul a különböző területeken ezek eltérők is lehetnek. Akad például olyan gyerek, akinek matematikából széles a komfortmezője, és e területen akár a sárgába is átrándul, ugyanő mondjuk gyöngyfűzésben ki nem mozdulna az amúgy is szűk komfortzónájából.

A kiemelkedő tudás és képesség segíthet abban, hogy a komfortzóna elhagyása nélkül is kiemelkedő teljesítményeket érhessen el az egyén, az erőteljes fejlődés érdekében azonban el kell hagynia a biztonságos tereket. A kulcs az önkéntesség, a szabad bevállalás. A tehetség egyik meghatározó eleme a kihívások irányában való nyitottság, így válhat képessé a tanuló arra, hogy jelentős fejlődést érjen el.

A rendkívüli fejlődés és teljesítmény nem általános jelenség, és ha a hozzátartozó eszközöket áthelyezzük a mindennapi életbe, komoly zavart okozhatunk. Valóban vannak, akik maguktól bevállalják, sőt keresik az extrém kihívásokat. Ők azok, akik messze többre juthatnak, mint mások, mert ott van bennük az elhatározás, hogy elérjék a céljukat, és kitartóan tudnak tevékenykedni ennek érdekében. A „flow”, az áramlat elérése is a sárga mezőben lehetséges. Ez az a teljesség élmény, amikor a kihívás a képességeket éppen csak annyira haladja meg, hogy a tevékenység által fel tudunk nőni a feladathoz. Ilyenkor megszűnik a világ, megszűnik az idő, a figyelem a feladatra összpontosul, melynek végzése során szinte öntudatlan, örömteli állapotba kerülünk.

Az áramlat, és a szívósság sem a tehetségtől független jelenség, hiszen a kiemelkedő eredmények mögött többnyire ott van a komfortzónát jelentősen meghaladó kemény, kitartó munka. A tehetség az erős fejlődési és teljesítménymotivációja révén a kihívások felvállalásával akár önállóan is átlép a zónahatárokon. A szívósság segíthet még a piros zónából is „lecsípni”, azt sárgává változtatni, a sárga zónából pedig zöldet varázsolni. A különlegesen nagy belső hajtóerővel extrém fejlődés és teljesítmény érhető el.

A spártaiak érveivel szemben

Sikerre vezethet a fogcsikorgatós, kitartó munkára, folytonos küzdelemre, versenyre irányult attitűd, de önmagában csak fogcsikorgatós, küzdelmes, versengős sikerre. A szívósság hívei elfelejtkeznek számos, olyan a szívóssággal még együtt járható erényekről, mint például a becsület, a kedvesség, a mások iránti felelősség, a harmónia és a kreativitás. A szívósság az erővel és akarattal való megoldásra irányul, és az ezt preferáló szemléletből kimarad, hogy nem feltétlenül kell mindenen és mindenkin átgázolni, akár sajátmagunkat is feláldozni a kitűzött cél érdekében. Ha hiányoznak a megküzdésnek egyéb, az erőtől és akarattól független eszközei, mint például a társas, közös sikerekre irányult attitűd, a megosztás és másokra való odafigyelés, akkor a világunk hamarosan dúvadak küzdelmének színterévé válik. A „grit” felmagasztalása nélkül is elég sok bajt okoz az erővel és hatalommal való akarnok-érvényesülés népszerűsége.

Az élet persze nem arról szól, hogy a komfortzónánkban sütkérezünk, hiszen nap, mint nap kimozdítanak vagy ha nem, hát magunk kimozdulunk a könnyű, kellemes, megszokott létből. Emiatt lényeges, hogy ne tartsuk burokban a gyerekeinket. Nem mindegy azonban, hogy a mélyvízbe dobva akarjuk fejleszteni belső tartásukat, vagy abban segítjük őket, hogy megtanulják kezelni, sőt akár élvezni, és nem csupán elviselni a kihívásokat.

A „grit” nem a komfortzónába tartozik, ezért ha valaki mégis azt tűzi ki célul, hogy gyereket vagy felnőttet rávesz az erejét meghaladó, „fogcsikorgató” küzdelemre, ezt csak nagyon felkészülten és körültekintően szabad tennie. Az élményterápia, vagy a csapatépítés például kifejezetten a komfortzónából való kimozdítás feszültségére épít, de ez is csak komoly fizikai és lelki támogatás mellett lehet hatásos, és még e feltételek megléte esetén sem működik mindenkinél.

A zónahatárok nem objektívek, hanem az egyén személyiségétől függnek. Így történhet meg, hogy egyesek belemennek olyan helyzetekbe is, amelyek meghaladják a lehetőségeiket. („Nem vak ez a ló, hanem bátor.”) A szívósság segíthet abban, hogy ebből ne legyen nagyobb baj, de önmagában a fogak összeszorítása nem elég. Valódi képességek és tudás nélkül a minden áron való makacs kitartás akár károkat is okozhat. A mindenen és mindenkin átgázoló akarat ártó hatását feltételezhetően valamennyien megtapasztalhattuk.

Hatékony beavatkozás a metakogníció és a társas helyzetek útján

A fejlődés optimalizálásához intenzív támogatásra van szükség, ami leginkább a metakogníciót, vagyis a gondolkodás tudatos szabályozását kell, hogy erősítse. A társas helyzetek is számos metakognitív előnyt biztosítanak, amelyek segítik a mediációt, a komfortzóna elhagyását és a fejlődési zóna adta fejlődési lehetőség kihasználását.

Néhány konkrét mediációs lehetőség az optimális fejlődés és tanulás zónájában:

• A rendszer és a mintázatok bemutatása, hogy a tanuló átláthassa az összefüggéseket, így érthetővé váljon számára a feladat.
• Rutinok, algoritmusok, hogy biztonságban érezze magát, és nagyobb önállósággal haladhasson.
• Az új terület összekötése régebbi, már ismert tudásokkal, a szabályszerűségek, hasonlóságok és különbségek felfedeztetése.
• A feladat izgalmassá tétele az érdekességek, különlegességek, játék, humor, a tanuló aktivitása és a személyes viszonyulás alkalmazásával.
• Konkrét visszajelzések, ha lehet egyszerű magyarázatokkal kísérve, hogy a tanulónak valód információja legyen saját teljesítményéről.
• A lépések tudatosítása, amiben a „hogyan” és „miért” kérdések adnak segítséget.
• Lehetőség a tanuló számára, hogy megmagyarázhassa terveit és döntéseit, és ennek révén a ő maga is jobban át tudja gondolni azokat.
• A haladás tudatosítása az elért eredmények felmutatásával erőt és ösztönzést adhat a nehéz pillanatokban.
• Csoportos helyzetek kialakítása, ahol a társak példája, utánzása által gyorsul és könnyebbé válik a fejlődés.
• A társakkal együtt végzett közös tevékenység, melynek során csökkenhet az egyén feszültsége, hiszen közös célok elérésének tudatában a nagyobb kihívásokkal is könnyebben meg lehet küzdeni. Az önsegítő csoportok sikere éppen ebben rejlik.

A szívósságra szükség van, de ez önmagában nem elég. Sőt, ha az illető alapvető érzelmi, tudás- vagy képességbeli hiányoktól szenved, többlet terhet jelenthet számára, ha azt hallja, hogy „csak akarnod kell.” A feladatunk sokkal inkább a szívóssághoz szükséges lelki erő és harmónia erősítése, nem pedig a fogak összeszorításának dícsérete. A „grit” (szívósság) és a „flow” (áramlat) egyaránt a fejlődés és siker elérésére alkalmas erők. A kifejezések különbsége azonban mutatja a két fogalom szemléletbeli különbségét. Míg az egyik szenvedéstől sem mentes megfeszülés, a másik örömteli önátadás. Mindkettő erő, de a szívósság ellenállás, harc, az áramlat pedig együttmozgás, repülés.

Források:
Csikszentmihályi M. (1991). Flow. Áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Duckworth, A. (2016). Grit: The Power of Passion and Perseverance. Ebury Publishing, London
Steiner, R. (1894) (2016) A szabadság filozófiája. Mandala Kiadó, Budapest
Tampio, N. (2016). Teaching ‘grit’ is bad for children, and bad for democracy
Vigotszkij, L. Sz. (1967) Gondolkodás és beszéd. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Williams, J. (2016). What Is Grit, Why Kids Need It, and How You Can Foster It.