Mi – Egy osztályfőnök feljegyzései

32. Nyolcadik…

2015. augusztus 28.

Még a „bejárós hét” eseményeivel adós vagyok.

R. pótvizsgázni kényszerült, mert igen nagy volt az arca egész évben. Hetente legalább egyszer sietett tájékoztatni, hogy ne erőlködjek, nem tanul, de még arra sem hajlandó, hogy a többieket hagyja, mert ő bizony biztosan nem fog bukni. Hát tévedett!

Egész nyáron azzal szórakoztatta az osztálytársait, hogy ő nem tanul, mert ő úgysem bukik. És ez nem csak duma volt! Tényleg nem készült!

E. néni a német szakos kolléga két napig ölte, próbálta elérni, hogy megjegyezzen öt percnyi bármit, csak hogy átengedhesse. Mert ha megbuktatja, meg is nyeri magának. Már ez is kiverte a biztosítékot, pedig még ott figyelt a kémia.

Szerda, pótvizsga. R. a németet „simán” abszolválja. Kémiából semmit nem tud. Sebaj, kismama tanár néni, aki csak ezért jött be, simizgeti a pociját, és közli: okosabb nem lesz, menjen tovább. Pontosan tudja, hogy a kölyök egy percet sem tanult, de ez nem zavarja. Elismeri azt is, hogy nem tud semmit. Magyaráznám neki, hogy ez egy nagyon rossz üzenet, mert miért kéne a többieknek a tanévet végig gürizni, megizzadni egy-egy jobb jegyért, nota bene a kettesért, ha így is lehet?

Jön a felmentő sereg, E. néni személyében. Azt mondja a kollégának, hogy a javasolt jegy legyen elégtelen, aztán döntsön a főnök. Rám néz, reméli, megnyugodtam. Hát, nem! A végeredmény innentől kezdve nem kérdés. Mondám néki: szakmai szempontok? Aki nem tanul, aki nem hagyja a többieket sem tanulni, az átmegy? Ennyi?

Ismét meghallgatom, hogy ő 33 éve csinálja, működött eddig is….blabla. A vérnyomásom kb. 220, a pulzusom szintén. Ped.II. 33 éve semmin nem változtatott, elégedett, sőt büszke. Van is mire, ugye? ☹ Döntés holnap.

Nincsenek kételyeim, de azért hátha győz a szakmaiság. Lehet tippelni! A vérnyomásmérő felrobban, dühöngök. Biztos vagyok benne, hogy a főnök már kész tényekkel szembesült, de a „mundér becsülete” kötelez, nem bírálja felül a legközvetlenebb kollégájának szakmaiatlanságát, ostobaságát. El vagyok keseredve! Átsuhan az agyamon: most azonnal felmondok! Aztán meggyőzöm magam: nem hagyom cserben az arany tündérkéimet. Persze ezzel nincs vége! R. pótolni fog! Amit ellazsált tavaly, amit nem csinált a nyári szünetben, arra én neki 10 hónapot biztosítok. Sok szabadidőnk nem lesz, de ő tuti hasznosan fogja tölteni. Mindig lesz egy szabad hely mellettem! És egész véletlenül lesz egy hetedikes kémia könyv is. Csak neki! Szerintem jobban járt volna, ha újra hetedikes, de ha nem, hát nem! Az élet néha nagyon kegyetlen! Rólam nem is beszélve! Ennyi jár azoknak, akik majd’ beledöglöttek egy icipici ketteskébe. Nyugodtan meg lehet köpködni! Az én pofámra ez is ráfér! Ha a csoportomat vagy annak bármely tagját sérelem éri, akkor én bárkinek nekimegyek. És ha ez egy csoportbéli, akkor is! Mert ami történt az tisztességtelen! És ha a rendszer tűri ezt, az baj. Nagyon nagy baj! De engem ez nem akadályoz meg abban, hogy örök lázadóként megpróbáljak ellenállni. Különös tekintettel arra, hogy E. néni kinyomta magából az újabb bölcseletét: Majd beszél R-dal, és elmondja neki is, meg a csoportnak is, hogy nem azért nem bukott meg, mert ő (mármint R.) ezt mondta. Hát miért, tessék mondani?

Miközben kedvenc kollégáim hatalmas intenzitással kezelik az idegeimet, azért történik még egy s más.

A tantermünket „bónuszként”, előre nem tervezetten kifestették. Szép, tiszta. Még örülnék is, de… De a „szakembereknek” valószínűleg nincs tudomásuk arról, hogy a teremben lévő használati tárgyak nem véletlenül vannak ott. 10 éve vigyázzuk a méregdrága csocsóasztalunkat. Mi. De beszabadítottak néhány őrültet hozzánk, akik nem vették észre, hogy a csocsó egyik lábát valahol elhagyták. Valószínűleg ki is hajították, így most van egy használhatatlan játékunk. De a terem frissen van festve. Hurrá!

Egy éve már, hogy a nyári szünet elején beszédültem a suliba. Ha már ott jártam, mondták, hogy válasszak a termembe sötétítő függöny színt. Tűnődni szerettem volna, de azt nem lehetett. Ott hisztériáztak, hogy 10 percem van, döntsek. Döntöttem. Majd eljött a tanévkezdés ideje, de a függöny sehol. Mondták, más dolog van, majd karácsonyra! Karácsonykor mély tisztelettel érdeklődtem, hogy mi újság van. Válasz: Jézuska sem ért rá, más fontos dolga volt, de majd csak egyszer. Most, hogy nyertünk egy frissen festett termet, gondoltam újra rákérdezek. Azt is gondoltam, hogy rám egyáltalán nem jellemző módon sikerült a türelem erényét gyakorolni, megérdemelném, hogy ezt díjazzák. Tévedtem! Más, fontos ügyek miatt sajnos…

Emelt hangú tetszésnyilvánítás, hörgés. Igh. (nem E. néni!) próbál intézkedni. Kiderül, hogy az Isten utáni első, legfontosabb személy, a gondnok egy éve nem képes megfelelő méretű karikákat venni, így persze sansztalan a dolog. Mondom, megyek, veszek 50 darabot, meghívom a sulit erre. Így mulat egy magyar közalkalmazott! Tiltakozás, eszembe se jusson! Majd a gondnok! Augusztus 28-a, péntek. Még hírek sincsenek. Erre is lehet fogadásokat kötni, fent lesz-e az új függöny szeptember 1-jén, avagy nem. A győztes jöhet karikát venni, varrni, majd a készterméket a rendeltetési helyére varázsolni.

A beiratkozás simán lement. Mindenki nőtt, jó sokat, de ugyanolyan édesek, mint amilyenek voltak. Csak ketten nem jöttek, de róluk tudjuk, hogy ők aztán nem a pontosság mintaképei! Majd érkeznek. Kedden. Mit kell állandóan kapkodni?

A. és családja Békés megyébe költözött, tehát ő nem jön velünk. N. egész nyáron szökésben volt, biztosan máshová megy, de ugye nem gondolom, hogy egy szökésben lévő gyereknek iskolát keresnek? Hétfőn került elő, most mi kapjuk a feladatot, hogy kitöltsünk egy olyan jelentkezési lapot, amit bárki ki tud tölteni. Az intézmény dolga annyi, hogy ügyesen beírja a megfelelő mezőkbe a suli nevét, címét. OM azonosítóját, az új iskola nevét, címét, OM azonosítóját, majd a gyerek adatait, év végi eredményeit. Ha ezzel a bonyolult feladattal sikerült megbirkóznunk, akkor összevadászhatjuk a gyereket és a gyámját, akik aláírják a cuccot. Ha ez is megvan, akkor mi postázhatjuk. Tőlünk senki nem ír alá semmit, de ettől ez még a mi dolgunk. És legyünk szívesek iparkodni, mert sürget az idő, kedden kezdődik a tanév. Fél egyre kéne bemenni a suliba, de a gyám csak reggel ér rá, tehát kilencre érkezhetek. Úgy érzem magam, mintha egy ötcsillagos szálloda all inclusive ellátást biztosító részlegének én lennék a mindenese. Jó nekem! Lehet irigykedni!

J. év végén úgy nyilatkozott, hogy nem akar kollégista lenni. Próbáltuk anyukájának megmagyarázni, hogy rossz döntés, de hiába. Aki nem kér koleszt, annak elméletileg másik iskolába kéne menni, lévén mi kifejezetten azért vagyunk, hogy olyan gyerekeket fogadjunk, akiknek a kollégiumi ellátásra van valamilyen okból szüksége. Persze nem értek rá a nyáron ilyen csip-csup üggyel törődni, így nincs iskolája. Bejárós lesz, ami a szabályaink szerint nem lenne lehetséges, de ha nincs befogadó nyilatkozat, akkor így jártunk! Majd őrzi a nagy tesó gyerekeit, nem fog iskolába járni, lesznek fals igazolásai, de mit számít ez! Mivel nagyjából három havonta kell költözniük, kiesnek a gyermekvédelmi rendszerből. Utolérhetetlenek. A különböző hivatalok, hatóságok hatáskör és/vagy illetékesség hiányára hivatkozva mossák kezeiket. Már szép, tiszta mindenkié. Csak a gyerek kallódik el!

Nem mellesleg készülünk két kiállításra is. Egy pályázat kapcsán ebben az évben két bemutatkozásunk is lesz. Az egyik a Wekerlei Kultúrházban, a megnyitó szeptember 7. A másik majd márciusban a Deák 17 Galériában. Az még beláthatatlan messzeségűnek tűnik. Így aztán Z. bácsi rajzokat válogat, kereteket gyárt. Én ebben nem tudok neki segíteni, de a szervezéssel kapcsolatos feladatok már megoldják a szabadidőm hasznos eltöltését.

Alakulóban az órarendünk. Gyilkos, csak úgy, mint tavaly. Napi hat óra, átlagosan négy tanulós tárgy minden napra. Esetleg öt. Csak a változatosság kedvéért. Október 23-i műsor, felvételire való készülés. Ez az, amit tudunk az első félévről. És ki tudja, mit nyerünk még?

Tanker néni nyugdíjba ment. Váratlanul. Siratják a közvetlen kollégái, siratják az iskolák. Mi (én személyesen) is. Most van egy új, aki már amúgyis tanker néni egy másik kerületben. Persze nem a szomszédban, így legalább másfél óra az út, ha kell valami. Már megint egy jó hír! ☹

A fészbukon keresztül mindenről tájékoztattam a kis drágákat. Mindent tudnak, de nekik kicsit árnyaltabban fogalmaztam meg a híreket.

De aztán már tényleg kezdjünk, mert elegem van ebből a tanévindítás cirkuszból! A nyolcadikosaimat akarom!!!!!! Most!

Bejelentkeztem hozzájuk ilyen módon is. ☺