Mi – Egy osztályfőnök feljegyzései

49. Boldog(?) új év

2016. január 8.

Mert elmúlának az ünnepek, de nem múla el a probléma. Még a szünetben, a két ünnep között beszéltem R-vel. Az ő édes anyukája, az a drága, jóasszony sms-t írt a lánykának. Újra leírta, hogy micsoda aljas dolog volt a gyerek részéről, hogy inkább az állam gondoskodását választotta, mennyi bajt, gondot, feszültséget, megaláztatást(!) zúdított a nyakukba, szóval újra csalódást okozott nekik. Miután hosszan ecsetelte, hogy milyen galád a kölyök, azért boldog karácsonyt is kívánt neki. Hát, nem imádni való az ilyen anya? ☹ Aztán, hogy teljes legyen az ünnep, a tesó is telefonált. Szemrehányást tett, veszekedett R-vel, hogy mennyire elrontotta a „szent család” ünnepét. Azért ez szép, nem? R. megnyugtatta öcsikét, hogy most lesz teljes az életük, mert ő nem zavarja a köreiket, ne izguljanak. Forog a gyomrom! Még szerencse, hogy R-nek annyira szilárd meggyőződése, hogy a legjobb döntést hozta, hogy már annyira nem izgatja. Persze fáj, de viszonylag jól tűri. Sokat számít, hogy az otthonban azonnal befogadták, szeretik, törődnek vele.

Hétfőn K. kivételével mindenki jelen van. Úgy tűnik, nem csak túlélték a szünetet, de még valamit pihenni is sikerült. Kell is, mert két hét múlva írják a központi felvételit.

Az ünnepekkel kapcsolatos élménybeszámolókból az kiderült, hogy sikerült jól érezniük magukat anélkül, hogy jól berúgtak volna. Nagy dolog ez! Mégsem múlok el nyomtalanul!

A csoportunk üzenőfalán nem csak boldog karácsonyt és hasonló újévet kívántam, de felhívtam a figyelmüket, a mértéktelen alkoholfogyasztás, a drogozás veszélyeire. És emlékeztettem őket arra is, hogy nem attól lesznek nagyok, ha ész nélkül isznak, füveznek, hanem pont ellenkezőleg. Ha a megfelelő időben akarnak és tudnak is nemet mondani. A beszámolók alapján ez sikerült. Asszem, megint egy ok, amiért büszke lehetek rájuk.

Még a szünetben ígérte egy nagyon kedves ismerősöm, hogy lelepi a kis drágákat valami finomsággal. És hétfőn délelőtt érkezett is Ny. A. bácsi által egy nagy doboznyi csokis keksz, valamint egy társasjáték. Nagyon meglepte őket, hogy egy idegen küld nekik ajándékot, de ez azért nem akadályozta meg a tündérkéimet, hogy viharos gyorsasággal pusztítsák el az ajándék ehető részét. Azt azért elmondtam nekik, hogy A. bácsi ismeretlenül is ismerősük, mert sokat mesélek neki is róluk. Igyekeztem megnyugtatni őket, hogy sok rosszat nem hallhat felőlük, ha saját kezűleg gyártott finomsággal lepi meg a csapatot. Mire sikerült „megnyugtatnom” a brigádot, már késő volt! Még morzsák sem maradtak. ☺ Innen is üzenik: köszönik nagyon, isteni finom volt!

Kedden a helyi gimi fizika-kémia-biosz laborjában volt jelenésük. Kihelyezett biológia óra várt rájuk. Ez azt jelentette, hogy az első öt órát megtartották, majd gyors ebéd, hogy időre érjenek a tetthelyre. A foglalkozás két órás, eddig szakkör jelleggel, csak az érdeklődök mentek, most viszont az egész osztály. Csirkeszívet boncoltak, hihetetlenül élvezték! Azt mostantól mindenki tudja, hogy a pitvarban kapirgálnak a csirkék, a kamrában pedig a kolbász és a szalonna lóg. ☺ Azért lecsekkoltam, tudnak mást is ezzel kapcsolatban.

A visszaérkezést követően a fiúk még éreztek magukban elég erőt ahhoz, hogy eltűnjenek focizni. A többiek szuszogtak, beszélgettek, közösen játszottunk.

Szerdára beállt a szokásos napirend. K. ment a biosz-kémia előkészítőre, a fiúk többsége a hóban focizást választotta. A lányok egy része a számtech szakkörre ült be. A maradék sem unatkozott, melegszendvics és tea gyártásba kezdtek. Mire mindenki előkerült, készen volt a terülj-terülj asztalkám is. Hihetetlen mennyiséget lapátoltak be. Az étvágyukra nem lehet panasz!

Már tanszobázni is kellett! E. néni röppentyűt ígért nekik. Hol van már a tanfelügyelet! Visszaállt minden az eredeti kerékvágásba. Nincs kedvesség, sehol a bűbáj! Tanmenés és könyörtelen számonkérés! Meg persze a javítás lehetősége szabadidőben. Egyéni korrepetálás a tanszoba ideje alatt. Annyira unom! Még két hét a félév végéig. Muszáj kibírni, mert kellenek a jó jegyek! A második félévben csak a kötelező minimum. A kollégák állandóan zúgolódnak, hogy csak a földrajz! Egyetértek velük, de E. néni nyolcadik év végén is képes buktatni, szóval nagyon észnél kell lennünk. ☹

A csütörtök simán abszolválva, már meg sem kérdezem, milyen lett a föci. Inkább a délutáni projekttel foglalkozom, gofrit ennének. Ezen ne múljon! Hozzávalók beszerezve. Mivel 7 órájuk van, háromra végzünk az ebéddel. A focicsapat balra el, a többiek nekiveselkednek. Kevernek, kavarnak, sütnek. Hatkor még mindig sül a cucc, de egy darab sincs, amelyiknek lenne ideje kihűlni. Mindig van vállalkozó szellemű, aki hajlandó áldozatokat hozni, így egy morzsányi sem marad, pedig nem kevés, ami elkészült!

Pénteken egy korábbi sérelem miatt K. a fészen mesél az anyukájának. A barátok telefonálnak P-nek, megfenyegetik M-t, akivel a konfliktus keletkezett, hogy délután késekkel felszerelkezve érkeznek, le lehet játszani. Megyek a főnökhöz, mondom neki, ez gáz. Legalább ő beszéljen K-vel, mert ez nem vicces. Egyetértünk. K. emelt hangon közli, hogy ő semmit nem tud, neki nem mondtak a haverok semmit, ő amúgy sem tehet az egészről, nem is érdekli. Magyarázzuk neki, hogy ez mennyire komoly. Ha elkezdte, fejezze is be. Beszélje le a haverokat erről, mert a következmények beláthatatlanok, nem csak a fiúk szempontjából. Lassan meggyőzzük, levél megy. Válasz érkezik, rendben, lemondanak a késelésről. Hát ez remek! (Ránéztem anya profiljára, nyoma sincs a kislány panaszának. Ebből az következik, privát üzenetben kapta, és hogy anya értesítette a baráti kört. Ez azért nem gyenge!)

Beszéltem M-val. Nem keresték K. haverjai, rendben volt minden. Nálunk ez korábban nem volt szokás semmilyen formában. A konfliktusok kezelése másképp történt, és K. ügyeit leszámítva, manapság is másképp történik. Három év melónkat vágta haza K. Már nem a nyolcadik a legjobb, mert K. gondoskodik arról, hogy mindig legyen akció. A kollégák meg általánosítanak. Én meg hiába dühöngök, mindenki a vállát rángatja. Oldjam meg én. Nem tudom megoldani.

DZS