Mi – Egy osztályfőnök feljegyzései

41. Túléltük a szünetet…

2015. november 6.

Nagyon kellett ez a pihenés, még egy hét ugyan simán ránk fért volna, de azért már szerdán hiányozni kezdtek a kis drágák.

Megindult a gépezet, a rendőrség nyomozni kezdett R. édes apukája által tett feljelentés ügyében. (Feltörték(???) az emiljét(!!!), mocskolódó üzenetet küldtek az ő drága kisfia nevében.)

Ebből mi más következhetne, mint az, hogy a délelőttömet azzal töltöm, hogy megpróbálom a nyomozást vezető rendőr bácsival közösen értelmezni a feljelentésben foglaltakat. Mert nem érti az egészet. Segítek neki. Azért nem érti, mert a feljelentőnek fogalma nincs arról, hogy mi a különbség az emil postafiók és a fészbuk profil között. Így aztán össze-vissza beszélt. Ez van a feljelentésben is, de az újabb meghallgatáson sem sikerült zöldágra vergődniük. A gyereket is meghallgatta, de attól sem lett okosabb. Már csak bennem reménykedett, hátha én tudok valami használhatót mondani. Tudtam. Röpke másfél óra alatt helyre tettük a dolgot. Nem emil, hanem fészbuk. Az osztályfőnököt is berendelték, mert a feljelentés szerint ő is kapott a mocskolódásból. Sikerült tisztázni és elhitetni, hogy ez tuti nem igaz, mert Z. bácsi nem fészbuklakó, még azt se igen tudja, hogy néz ki egy profil. De már késő volt, őt is behívták. Még szerencse, hogy én voltam ott korábban, így a jegyzőkönyvben annyi van, hogy „téves riasztás”, sem nem érintett, sem nem érdekelt. Ja, és 5 perc alatt végeztek.

Rohanás vissza a suliba, mert a hatodik órára bejelentkezett egy iskola, hogy majd ő tart nekünk pályaválasztással kapcsolatos órát. Próbáltunk a dolog elől elugrani, mert egyik gyerekünket sem érdekli a ő szakterületük, de hajthatatlanok voltak. Hát, jó, jöjjenek! Igyekezniük kell majd, mert egy gyors ebédet követően érkezik egy másik brigád. Nekik örülünk. Sok volt gyerekünk jár hozzájuk, tőlünk is vannak jelöltek. Becsöngetnek a hatodik órára, a vendégek sehol. Ahhoz képest, hogy ők ragaszkodtak a találkozáshoz, és írásban egyeztettük az időpontot, na, ahhoz képest még csak nem is jelezték, hogy a dolog nem fog összejönni. Nem nagy veszteség, de az eljárás elég furcsának tűnik.

Rohanás ebédelni, mert már itt a másik suli két embere. Mondom nekik, bocs, sietünk, de enni muszáj. Hát az kicsit necces lesz – mondják – mert 10 percük(!!!) van. Ők úgy gondolták, kihoznak egy kiló szóró anyagot és már ott sincsenek. Edzést kell tartaniuk, ugye megértem? Hát persze. Próbálom nekik a tőlem telhető, legfinomabb modorban jelezni, hogy minden reggel levakarom a homlokomról a „Hülye vagyok” feliratot. És ez ma sem történt másként. Végül abban egyezünk meg, hogy majd a jövő héten kikóvályog valaki, aki ránk tud és akar szánni egy egész tanítási órányi időt. No comment!

Időmilliomosok vagyunk, tehát megragadom az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmüket, a szünetek nem arra valók, hogy ők igen intenzíven dolgozhassanak egészségük és/vagy testi épségük veszélyeztetésén.

P. ugyanis ügyesen kiposztolta az üzenőfalára, hogy ő és még néhány nála idősebb haverja a Közvágóhídnál lévő, régi, elhanyagolt, de őrzött magánterület hangárjának tetején mindenféle tornamutatványokat hajtott végre. Már önmagában az életveszélyes, hogy felmásztak a tetőre, de a fotón jól látható, hogy az milyen siralmas állapotban van. Ha sikerül is felmászni rá, bármelyik pillanatban beszakadhat alattuk a romos tetőszerkezet. Persze P. vérig van sértve, mert a szünetben legalább békén hagyhatnám. És legalább akkor hadd csinálja azt, amit akar. Biztos bennem van a hiba, de én nem tudok úgy csinálni, hogy iskolaidőben az „én gyerekem”, szünetben meg semmi közöm hozzá. Mondtam neki ezt is, meg még azt, hogy ha nem posztolja ki, nem tudok róla. Ilyen egyszerű módon kerülheti el, hogy valami eszement felnőtt rászóljon, és megpróbálja megkímélni őt attól, hogy esetleg a súlyos következményekkel kelljen szembenéznie. P. édes, aranyos, de nagyon befolyásolható kisded. És valahogy mindig a rossz oldalra áll!