Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2020. július 22. szerda, 12:13

Az információs kor generációi 19. – A személyes modalitások

Társas tanulás

A legtöbb ember életében jelentős szerepet játszanak a társak. Ezt mostanában kezdi az oktatás is  figyelembe venni, bár nem nagy meggyőződéssel. Miközben a diákok mindent meg­tesz­nek, hogy tanítás közben kapcsolatba kerüljenek egymással, a pedagógus min­dent megtesz, hogy ezt megakadályozza. A gyerekek fellengzős elnevezésű programok nélkül is közösen tanulnak. Ha más nem, Facebook csoportban, vagy csak annyiban, hogy elküldik egymásnak a megoldásokat.

A 21. században a társas tanulás már nem egyszerűen a diákok kooperálása egymással, hanem a diákok egymással és a pedagógussal való együttműködése. Minthogy mérhetetlenül sok tudás érhető el, és a tudás változása nagyon gyors, a tanárnak esélye nincsen, hogy a felkent tudáshordozó legyen. Ahogyan az edzőnek sem kell lefutnia sportolója távját, a tanárnak sem kell mindent tudnia. Elég, ha azt tudja, hogy a diákjait miképpen lehet a használható tudáshoz eljuttatni.

A tanítás alapulhat a közös tanuláson

Néhány egyszerű, mindennapi helyzet, amikor a társas tanulás természetes:

  • Magyarázattal segíthetik egymást a diákok. A gyerekek gondolkodása közelebb áll egymáshoz, mint a felnőttekéhez. Félszavakból is megértik egymást. Ha valamit elmagyaráz egyik a másiknak, mindegyikük jobban érti majd az anyagot.
  • Megbeszéléssel a tananyag szintén érthetőbbé válik, mert megfogalmazzák, és egymással egyeztetik a kérdéseket. Emellett együttműködést tanulnak.
  • Érveléssel, vitával fejlődik a logikai képesség és a kifejező készség. Megtanulják, hogy a másik szempontjait is meg kell érteni, és megtanulják, hogyha érthetőek akarnak len­ni, tisztán kell fogalmazniuk.
  • Érzelmek is megjelennek a társas helyzetekben. Ezek nagyon sokat segítenek a meg­értésben, megtartásban, mert hangsúlyoznak. Emellett a társas-érzelmi kapcsolatok felszínre kerülnek, a tanítás részévé válnak. Így a felnőtteknek erre is nagyobb rálátá­suk és hatásuk lehet.

Önálló tanulás

A digitális eszközök hatalmas lehetőséget teremtettek az önálló tanulás számára. Már a kicsi gyerekek is erre építenek, és önállóan többet tanulnak, mint valaha. A tanulás természetes emberi tevékenység, és a gyerekek számára az infokommunikációs kor különösen nagy lehetőség a fejlődésre. Az élethosszig tanulás elsősorban az önálló tanulásra építhető. Az e-tanulás alapvetővé vált, és gyerektől felnőttig mindenki használja, aki nem fél a tanulástól, és bízik önmagában, valamint a technikában. A digitális generációk az előbbiben még nem igazán tartanak elől, de legalább az utóbbiban már lehet rájuk építeni.

Az önálló tanulásra az autonóm tanuló a legalkalmasabb, ezért a 21. századi tanítás legfontosabb feladata az autonóm tanulói létet támogatni.

E-tanulás

Az önálló tanulás egyik szervezett, jól irányítható, mégis sok szabadságot adó formája az e-tanulás (e-learning). A tutor a tananyagot sokféle módon, elrendezi, biztosítja a szabad haladást és a tudatos tanulás lehetőségét, és az interaktivitás többféle útját.

Vannak szabad e-tanulás fejlesztő felületek, és a legtöbb egyetemnek is van már ilyen szolgáltatása. Hamarosan minden iskola alapfelszereléséhez tartozik a honlap és az e-learning felület.

Az e-tanulás lehetőséget ad a sokféle tanulási-tanítási forma információs technikai megoldásához. Minden tekintetben mutatja a digitális kor hatékony tanulási módját.

A tanítás a digitális korban soha nem látott lehetőségeket kapott. A tananyag előzetes feldolgozásával készülhet önállóan a diák, miközben társas tanulással is támogatható a folyamat. Lehetőség van az öntesztelésre, ami szorongásmentes tanulást és önmegismerést biztosít.

A tanulók szakértőkként vehetnek részt a tanórán, ahol a megbeszélés, gyakorlat, tisztázás, rendszerezés folyhat. Rendkívül sok idő és fáradtság megtakarítható.

Természetesen az e-learning anyag előkészítése nem egyszerűen a tananyag bemásolása. A technikai eszközök olyan degradáló használata, mint például a vetített előadásokon a szövegeknek a diára másolása, lényegében súgógépként történő használata, vagy a pdf file-ok, mint az e-tanulás fő eszközei a digitális eszközök és a tanítás megcsúfolása.

A digitális eszközöket is, mint minden eszközt meg kell ismerni, és lehetőségeit minél jobban kihasználni. A vetíthető diával szerkesztett táblakép hozható létre, vizuális és auditív anyagokat lehet az előadásba illeszteni, de a hagyományos tanítási rutinhoz hozzárendelt digitális megoldások terméketlen öszvérek.

A sikeresen tanítóknak a gyors változtatásra és változásra való képesség az egyik fontos jellemzőjévé válik ebben a kultúrában. A jövő tanulása-tanítása irányába leginkább az e-tanulás és a személyes konzultációs foglalkozások együttese, a blended-learning, kevert tanulás módszere mutat. Már régóta megvannak az alapjai, mint programozott tanulás, de az e-tanulás ennél nagyobb lehetőségeket rejt a személyes modalitások nagyobb bevonásával, a digitális és hagyományos eszközök 21. századi szemléletben való ötvözésével.

Kevert tanulás – blended learning

A kevert-tanulás többcsatornás tanítás/tanulás, amely ötvözi a hagyományos és digitális (e-learning, m-learning, avagy mobile learning) módszereket. A társas és önálló tanulásra épít, támogatja a sikeres és hasznos internetes információ keresést. Fontos szerepet kap a tudás megfelelő feldolgozása, rendszerezése és a kommunikáció.

A blended- learning előnyei:

  • a tanuló előre megismerkedhet a tananyaggal
  • az elektronikus/mobil anyagok feldolgozása nincs időhöz és helyhez kötve.
  • nyomon követhető és ellenőrizhető a tanulás folyamata
  • kooperatív munkára is alkalmas
  • több információ feldolgozó csatornát von be a tanulás folyamatába
  • a tanuló saját tempója szerint haladhat
  • személyre szabható a tananyag
  • a tanulók erősségei és gyengeségei megfigyelhetők
  • videókkal és játékosított feladatokkal életszerűbb helyzetek adódnak
  • az online tesztek azonnali visszajelzést adnak
  • mások tapasztalataiból és eredményeiből is lehet tanulni.

Hátrány lehet a tanuló szempontjából:

  • digitális technikai eszköz függő, melyeknek érdemes napra késznek lenniük (pl. okos telefon, netbook, tablet, MP3 és MP4 lejátszók)
  • az informatikai jártasság mértéke befolyásolja az eredményességet

A tanár szempontjából is vannak nehézségek:

  • el kell sajátítani a programok és eszközök használatát
  • a hatékony visszajelzések összegzése időigényes lehet
  • a tananyag összeállítása kezdetben nagyon időigényes, bár a későbbiekben már könnyen kiegészíthető és/vagy változtatható
  • a jól használható programok nagy része már nem csak angolul érhető el pl. Google Classroom, Microsoft Teams, Kahoot, Padlet, Learning Designer.

A digitális kor nagyon megnövelte az öndifferenciálás eszköztárát. A tanuló a tutor által megfelelően összeállított differenciált lehetőségek közül maga választhat. Választásával jelzést is ad a haladásáról, tanulási módjáról, ha erre a tananyag sokfélesége lehetőséget nyújt.

Az információs technika az öndifferenciálásra alkalmas tananyagok készítését maximálisan segíti, és nemcsak az alapvetően öndifferenciáló e-tanulás, mobil-tanulás, kevert-tanulás és egyéb programozható megoldások által, hanem a könnyen elérhető sokféle információ által is, amelyekből a sokféle tanulási út felépíthető.

Összefoglaló

A digitális technika nem feltétlenül öli meg az emberi kapcsolatokat, ha a személyes modalitásokat, a társas és önálló tanulás által erősíti az oktatás. A különböző, már korábban is egyre népszerűbb kooperatív technikák és programozott oktatás okos elegye a kevert tanulás módszerében jelenhet meg 21. századi tanulásként.

<< Az infokommunikációs kor generációi 18. – Az alapvető modalitások a tanulásbanAz infokommunikációs kor generációi 20. – Olvasás a 21. században >>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep