PSZICHOháttér

7. A zavarosban a manipulátor a nyertes

A manipulátor a legpusztítóbb attitűd. A sok elutasítást, megszégyenítést és kudarcot megélt lélek kis eséllyel tud önelfogadást és önbizalmat felépíteni magában.

A manipulatív attitűdöt azok választják, akik önmagukat és másokat sem tartanak elfogadhatónak. Hátulról, ferde utakon, ügyeskedve próbálja elérni a céljait az ilyen ember, mert nem bízik sem önmagában sem másokban. Nem tudja elképzelni, hogy egyenesen kiállhat érdekeiért, mert nem hiszi el, hogy mások elfogadhatónak tartják. Alacsony az önértékelése, ráadásul másokban sem bízik meg. Ezért folyton gyanakszik, hogy mindenki (hozzá hasonlóan) alamuszi és manipulál.

A manipulatívak a legpusztítóbbak és a legkevésbé azonosíthatók éppen azon sajátosságuk miatt, hogy nem játszanak tisztán. Megtévesztően bármelyik másik attitűdöt mímelhetik. Gyakran úgy tesznek, mint akik az érdekeket egyeztetik, miközben hamisan a mások kárára szereznek előnyöket.

Erre példa az a tanár, aki mintha rendkívül empátiás lenne, azt mondja, hogy „mennyire szeretnék jobb jegyet adni, és milyen fájdalmat okoz, hogy nem tehetem.” Nem teheti? Csupán a saját döntéséért nem vállalja a felelősséget. Sőt, amellett, hogy rossz jegyet ad, még egy többlet lelki terhet is rányom a diákra, amikor azt állítja, hogy a diák miatt fájdalmat kell elszenvednie.

Az asszertív megoldás az, ha a tanár elmondja a diáknak, hogy mi kell ahhoz, hogy jobb osztályzatot szerezhessen. Ezt a diák vagy tudja produkálni azonnal, vagy majd később, de tisztázott, hogy mik a feltételek. A tanár így felvállalja az elvárásait és a döntését, nem fél a következményektől, és nem tesz többlet terhet a másik vállára.

A manipulatív személyiség gyakran a passzív szerepbe bújik, és eléri, hogy bebizonyosodjon, hogy senki nem alkalmas igazán a helyzetek megoldására, vagyis a cél, hogy mások inkompetenciáját újraélhesse.

Ő az például, akinek a történetei arról szólnak, hogy milyen csúnyán bántak vele, és kihasználták. Mindig valami baj éri. A segítségére sietők aztán garantáltan kudarcot vallanak, és a következőkben már ők is a sztorik részét képezik. A manipulátor ugráltatja a környezetét, miközben mindenki egyre rosszabbul érzi magát.

A manipulatív attitűd a legkevésbé változni képes viszonyulás, mert ezzel az attitűddel az ember senkiben nem bízik és nem vállal semmiért felelősséget. Nem tesz semmit másokért, mert mások „nem érdemlik meg”, és különben sem szívesen kockáztatna egy kudarcot.

A környezet energiáit szívja el a manipulatív személy. Megtévesztően azt mutatja, mintha partner lenne, mintha hozzáértése lenne, és igyekezne a legjobbat tenni mindenkiért, aztán látszatmegoldásokkal látszateredményeket mutat fel. Ha ezt valaki a szemére veti, megsértődik, és különböző rágalmakkal aláássa a másik hitelességét.

A manipulatív személy mindent muníciónak tekint.

Ha reális értékelést kap, amiben a pozitív és negatív egyaránt megjelenik, akkor ezeket szétválasztja. Vagy a pozitívat használja: „hiszen itt is azt írták, hogy milyen kiváló vagyok…”, vagy a negatívat „mindig ezt kapom, pedig mennyit küzdöttem azért, hogy…”.

A manipuláció rengeteg előnnyel jár

Annyira nyerő helyzetben van a manipulatív személy, hogy nem is csoda, ha nagyon sokan választják ezt az utat. Különösen ott szaporodnak el, ahol hiányzik a tiszta kommunikáció és a helyzetek több szempontú értékelésének gyakorlata.

A manipuláció során már a megtévesztés által is hatalomra tesz szert az ember. A hamis információ és az eleve nem beváltásra szánt ígéretek önmagukban is a helyzet kontrollját biztosítják, mert a valóságostól eltérő körülményeket teremtenek, amiben a partnerek vakon botladoznak. Mindenki más csak téves döntéseket hozhat, a helyzetet megteremtő manipulátor uralja a terepet.

A megoldáshoz, vagyis az érdekek egyeztetéséhez, hiteles információra van szükség. Az őszinteségben, nyitottságban persze kockázat van. Aki felvállalja igényeit, gyengeségeit, kéréseit és vágyait, könnyebben támadható, mint aki ezt nem teszi. Rövidtávon ezért lehet látszólag vesztes a személyes hatékonyságra törekvő ember, különösen, ha körülötte kevés a hasonló indíttatás. Érdemes azonban vállalni a nyíltság kockázatát, már csak azért is, mert ez ad esélyt a partnerek megtalálására.

A hosszútávon nyereséges út: tiszta kommunikáció és önreflexió

Akkor lehet valakinek az érdekeit figyelembe venni, ha ezeket az adott helyzetnek megfelelően ismertté teszi. Az igazi erő nyílt lapokkal is mer játszani. Hosszútávon biztos megoldást jelentenek a személyes hatékonyság eszközei.

A tiszta kommunikáció növeli az érdekegyeztetés hatékonyságát, de emellett a fals attitűdökkel való megküzdést is. A tiszta kommunikációval nem arra reagál az ember, amit a másik sugall, hanem arra, amit mond és tesz.

A fenti esetben például nem kell, hogy a diák lelkifurdalástól verten elsunnyogjon, hanem visszajelezheti, hogy örülne, ha a tanár jobb jegyet adna. Ha pedig valami még kell ahhoz, hogy azt a jobb jegyet kaphassa, azt a tanár mondja meg, és így tisztázódnak a feltételek.

Az ilyen partneri viszonyra épülő kommunikációt szemtelenségnek tartják azok, akik számára a partneri viszony elfogadhatatlan vagy csupán álarc, így további megtorlás követheti. Emiatt hierarchikus helyzetben ritka a tiszta kommunikáció.

A tiszta kommunikáció persze nem helyettesíti például a tananyag megtanulását. Ha nem készült fel valaki, könnyen lehet, hogy rossz osztályzatot kap. Amit biztosan meg lehet spórolni, az a szégyen és lelkifurdalás.

Másik fenti példa, az a személy, akivel mindig igazságtalanság történik, mindig bajba kerül és segítségre szorul. Végiggondolva észrevehető, hogy akivel mindig ugyanaz történik, akár manipulál, akár nem, valamivel kiváltja a történéseket. Ezért tiszta visszajelzés azzal reagálni például, hogy „talán érdemes változtatni valamin, hiszen nem lehet jó újra és újra a már ismert vesztes helyzetekbe kerülni”.

A változtatáshoz egy nagy levegővétel és bátorság mellett segít, ha önmagam és mások viselkedésére figyelek.

Például mindenki szeret jó lenni és segíteni. Ez egyszerre lehet erős és gyenge pontom is. Erősségem, ha akkor, ott és addig segítek, ahol, amikor valóban hozzáértőnek érzem magamat. Ahogy a tehetetlenség érzése kezd megjelenni, át kell gondolni, mibe mentem bele. Valóban tudok/akarok segíteni? Milyen húrokat pendített meg a másik?

Legtöbbször nehéz nemet mondani, mert szeretne az ember megfelelni az elvárásoknak, jónak, segítőkésznek és hozzáértőnek látszani mások és önmaga előtt. Így máris van egy madzag, amelyen rángatni lehet.

Sokszor többet segít, ha nemet mond valaki. Ha ugyanis nemet mond, mert nem érzi, hogy valóban meg tudja oldani a feladatot, akkor lehetőséget ad arra, hogy egy másik, jobb megoldás születhessen.

A legtöbben félelemből mondanak igent. A feltételezett következmények, a hozzáértés megkérdőjelezése, a másik elismerésének elvesztése, a saját énkép megrendülése fenyegető lehet. Főleg, ha hiányzik a belső biztonság, az önelfogadás.

Gyakran önigazolással igyekszik az ember a fenyegető gondolatokat eltéríteni, és önmaga előtt is megvédeni önmagát. Ez azonban zsákutca, mert kizárja a változás és változtatás lehetőségét.

Az önreflexió segíthet, hogy meglássa az ember, vajon adott helyzetben felvállalta-e önmagát gyengeségeivel együtt, és a helyzetet akarta-e megoldani, nem pedig az önképét védte. Vagyis önmaga tudott lenni, vagy sem.

Akkor van igazi döntési lehetősége az embernek, ha megfelelő információkkal rendelkezik. Ezeket az információkat önmagáról megszerezheti bárki, ha szembe mer nézni önmagával: „Ismerd meg magadat!”

Az önismeret biztos pont, amely a manipulátorokkal szemben is megvéd. Akinek legalább önmagáról sikerül hiteles tudással bírni, és nem igyekszik önmagát is becsapni, könnyebben megküzd a kívülről jövő hamisságokkal.

Gyarmathy Éva