Az infokommunikációs kor generációi 26. – A klasszikus kulturális sokk

A klasszikus kulturális sokk

Az eredetitől jelentősen különböző kulturális vagy társadalmi környezetbe, így például idegen országba kerülve alakulhat ki a „kulturális sokk”. Idegen kultúrába kerülve, például egy európai ember, mondjuk, ázsiai országba költözik, vagy fordítva, keleti kultúrában szocializálódott egyénnek kell az európai élethez adaptálódnia a szokatlan, ismeretlen körülményekkel és feltételekkel való találkozás váltja ki.

Az új kultúrába való beilleszkedés fő nehézségei:

• nem lehet biztosan tudni, hogy mi megfelelő és mi nem;
• nem lehet biztosan tudni, hogy mi a fontos és mi nem;
• az adott nyelv ismerete mellett, sem biztos, hogy érthető a háttér üzenet.

A kulturális sokkot kísérő érzések:

• aggodalom,
• meglepetés, rácsodálkozás,
• tájékozódási zavar,
• honvágy,
• bizonytalanság,
• zavarodottság,
• szorongás, agresszió.

Ha valaki többször utazik különböző kultúrákba, vagy igyekszik megismerni a sajátjától eltérőeket, ismeretet és gyakorlatot szerezhet, és ez megkönnyíti az alkalmazkodást. A megküzdést segíti a tanulási képesség, a stabil alapértékek, a személyes hatékonyság és a rugalmas személyiség is. Mindez egyébként is fontos, de bizonytalan helyzetekben életbevágóvá válik, mert az énünk többrétegűen épül fel, és az alap, a „tartós én” állandóan ki van téve új helyzeteknek, amikor is alkalmazkodni kell a körülményekhez, fel kell építeni a „helyzeti ént”. Ha ez a kettő nem összeegyeztethető, akkor veszélyeztetve érezzük magunkat, és beindulnak az énvédő mechanizmusok.

Szelfjeink

A tartós (enduring) szelf az egyén kultúrájának, hazájának, társadalmi  közegének, családi szokásainak életre szóló lenyomata. Azokat az ismereteket, készségeket, kommunikációs szokásokat, gyakorlatokat, elképzeléseket tartalmazza, amelyek segítenek eligazodni a mindennapi helyzetekben. Meghatározza az egyén önmagáról és a világról való tudását, attitűdjeit, viselkedését. Biztonságot ad, eligazít. Nyilvánvaló, hogy minél nyitottabb közegben nő fel valaki, annál szélesebb választéka van a tartós énjének a helyzetek kezelésére, annál többféle közegben tud hatékony lenni, amire szükség is lehet, ha kimozdul, vagy kimozdítják a közegéből.

A helyzeti (situational) szelf az új helyzetekkel való megküzdés során alakul ki, amikor új körülményekhez, akár egy teljesen új kultúrához kell alkalmazkodni, és a mindennapi követelményeknek megfelelni. Míg a tartós én a múlttal kapcsolatos, a kontinuitást képviseli, a helyzeti én a jelen helyzetben szükséges módosításokat jelenti. Ezek jó esetben nem ártanak a tartós énnek, és elfogadhatók az eredeti keretrendszerben. Ha tehát valaki rendszeresen költözik egyik kultúrából a másikba, a tartós énje szélesedhet, nagyobb lesz a befogadó és alkalmazkodó képessége, és a helyzeti énnel jobban összeegyeztethető.

Amennyiben nagyon nagyok a követelmények, és túl távol vannak egymástól a tartós és a helyzeti én által hordozott attitűdök és kompetenciák, akkor a megküzdés sikertelen, és kialakul a veszélyeztetett (endangered) szelf. Az egyén mély fenyegetést él meg, és olyan túlélési folyamatokat mozgósít, mint az ellenállás, ellenségesség, lelki bezárkózás. A veszélyeztetett énnel az új helyzetet, kultúrát fenyegetőnek éli meg az ember, összezavarodik, nem tud tisztán gondolkodni, emiatt sem tudja megérteni a környezetet, és nem tud megfelelően viselkedni. Így egyre romlik a helyzet, és ördögi körbe kerülhet. A félreértések és viselkedési zavarok további konfliktusokat gerjesztenek, ami növeli a feszültséget.

A szociokulturálisan hátrányos helyzetű családokból való gyerekek számára az oktatási intézményekbe kerülés jelent igazi kulturális sokkot. Különösen akkor nagy a feszültség, ha a fogadó kultúra nem veszi figyelembe a kulturális váltás okozta nehézségeket, és ugyanolyan elvárásokat támaszt a hátrányos helyzetű gyerekekkel szemben, mint a többi, a kulturális váltást nem megszenvedő társaikkal szemben.

Paradox módon, a nagyon védett helyzetben felnövő gyerekek is védtelenek. Ők azok, akik már óvodáskorukban is csak a saját kulturális közegükből való társakkal találkoznak, majd továbbra is a kiválasztottak közé járnak. Ha nem sikerül ugyanebben a szűk körben élni felnőttként, és  belekerülnek a „való élet sűrűjébe”, akkor ugyanúgy dezorientációt élnek meg, mint amikor hátrányos szociokulturális helyzetből kerül iskolába egy gyerek.

A veszélyeztetett én veszélyt jelent az egyénre és a környezetére is, mert magas szintű feszültségben ragad, kiszámíthatatlanok lesznek a reakciói, a problémák megoldása helyett szelfjének a védelme kerül előtérbe.

Ha valaki úgy gondolja, hogy ezek után a legjobb, ha ki sem mozdul a saját kultúrájából akkor bajban van. Ugyanis eljutottunk arra a pontra, hogy nem térben, hanem időben ront ránk a kulturális váltás.

Kulturális sokk a 21. században

Bár nem tudunk róla, hogy feltalálták volna az időutazást, mégis részt veszünk benne. A 21. században olyan gyors a fejlődés, hogy egy emberöltőn belül több kulturális váltást is meg kell élnünk, és lényegében új kultúrákban találjuk magunkat néhány évtizeden belül. Ilyesmire korábban nem kellett felkészülnünk.

Minden adott, hogy a 21. század elején gigasebességre kapcsolt változások kulturális sokkot okozzanak, hiszen köszönő viszonyban sincsen a jelenlegi közeg azzal, amelyben a legtöbben szocializálódtunk. Az eszközök, amelyeket használunk teljesen újak, nehéz megítélni, hogy mi megfelelő és mi nem. Az értékek átalakulnak, nem lehet tudni, hogy mi a fontos és mi a lényegtelen. Sokszor még a szavak értelme is bizonytalan, annyi új fogalom, tárgy, működés jelenik meg. A nyelvezet átalakul, a szavak már nem pont azt jelentik, amit korábban. Sokszor csak tévelygünk az újabb és újabb kihívások között.

A 21. századi tudomány és technika egyre gyorsuló sebességgel ontja az infokommunikációs eszközök újabb és újabb generációit, Bluetooth, iPod, Mozilla Firefox, Skype, Facebook, YouTube, iPhone, Kindle, Spotify, iPad. A 2020-as év ajándéka az online tanítás, és vele a Zoom, a Teams, a GoogleClassroom és sorolhatók sorban az új applikációk, programok. Emellett jönnek a robotok, a mesterséges intelligencia, a vezető nélküli autó, a génsebészet, a mesterséges szív, 3D nyomtatott ház, elektromos roller és ez még csak az, ami így hirtelen eszünkbe jut.

A 30-40 év időugrás végrehajtása a 20. század elején csak kisebb megrázkódtatást jelentett volna, mert alapvetően nem változott meg az élet lényegesen egy emberöltő alatt. Ha még korábbi évszázadokba megyünk, az emberöltőnyi társadalmi-kulturális változás szinte alig észlelhető. Még egy-kétszáz év sem vészes, ha a középkorban ugrál az időutazó, és évezredekig alig volt változás az ókorban.

Igazi kulturális sokk helyzetben vagyunk, de a menekülés esélye nélkül. Egy idegen országból hazamehet az ember, de az időben nem. Minden, ami fent olvasható a kulturális sokk jellemzőiről megjelenik, súlyosbítva azzal, hogy a honvágy reménytelen vágyakozás.

Egész generációk kerültek ki a komfortzónájukból. Minden segítség nélkül, egy visszavonhatatlanul megváltozott környezetben kell élni. Az így csapdába ejtett lelkek totális védekezésbe mennek át, és a frusztrációjuk agresszióban, szorongásban, ellenségességben tör ki. Igazi krízishelyzet, és ha nincsen fejlődés, akkor regresszió következik be. Ilyenkor bármi és bárki, aki enyhülést ígér, megváltóként jelenik meg a szenvedők számára. Nem véletlenül sikeres minden olyan demagógia, amely az elmúlt kultúrába való visszalépést ígéri. Nem véletlen, hogy apró szikrák hatalmas gyűlölethullámot váltanak ki, és ha van kire fogni a bajokat, akkor boldogan hörögnek a kulturális sokk által padlóra került rétegek.

A kulturális sokk jelei mutatkoztak már korábban is, az ipari forradalmak idején, amikor kulturális ugrásokat kellett megélni az embereknek. Az ellenségesség és agresszió hasonlóan megjelent, így például az értelmetlen géprombolásban. E téren sem sokat fejlődtünk. San Franciscóban például a helyi szegényebb rétegeket irritálja a Szilícium-völgy életmódja, és összetörik, felgyújtják az elektromos rollereket, de van hogy egyszerűen a tengerbe dobálják.

Közben pedig ott vannak a „harmadik kultúrás gyerekek”, akikről már volt szó ebben a sorozatban (13. rész). Ők azok, akik akarva nem akarva szintetizálják az eltérő kultúrákat, mert a szüleik gyakran váltanak országot a munkájuk miatt. Azért harmadik kultúrások, mert sem egyik, sem másik nem a kultúrájuk, hanem egy kultúrán felüli, összkultúrás létet élnek, ezért is prototipusai a 21. századi generációknak.

A kulturális stressz a tartósabb

A kulturális sokk egyre növekvő hullámokban tör rá az új kultúrába kerülő emberre, és főképpen az erősen monokulturális beállítottságú rétegeket érinti. Így inkább az idősebb generációkat, illetve azokat, akik belső bizonytalanságuk miatt külső bizonyosságba, a megszokottba kapaszkodnak.

Az idegen országba, vidékre került ember visszamenekülhet, ha nem akar megbirkózni a túl nagynak tűnő feladattal, de a 21. századi kultúrába pottyant 20. századra szocializálódott ember, minthogy az időutazásig még nem jutott el a technika, vagy beletörik a sokkba, vagy felveszi a kesztyűt és küzd. Ekkor jön egy hosszú távú stresszes időszak, az új körülményekhez való alkalmazkodás vagy ellenállás. Ebben a bizonytalan, fenyegető helyzetben megjelennek az én-védő mechanizmusok, és nem mindig adaptívan. A stresszel való megküzdés hatékonyabb, ha az ember tudatában van annak, hogy mi történik vele, és tudatosan is reagálni képes a jelenségekre.

Énvédelem adaptívan vagy sem

Az ember számos és sokféle tudattalan stratégiát alkalmaz, amelyek segítségével igyekszik a pszichés feszültségeit csökkenteni, megszüntetni. Az énvédelem lehet leépítő és felépítő, vagyis az elhárító mechanizmusok lehetnek az alkalmazkodást nehezítők, akár meggátlóak is, és lehetnek adaptívak, amikor segítik a megküzdést. Az utóbbiak fejlődéshez, az előbbiek további bonyodalmakhoz vezetnek.

Például, minthogy a helyzetet veszélyesnek érzékeli az egyén, a cél, vagyis a biztonsága érdekében akár az erőszakos fellépést is jogosnak tarthatja. Nem ritka, hogy agressziót vált ki az idősebb korosztályból a fiatalok érthetetlen, és így elfogadhatatlannak ítélt életmódja. A projekció, vagyis saját érzéseink kivetítése ezzel összekapcsolódhat, és agresszívnak érzékelheti az egyén a környezetet, amivel még indokoltabbnak érzi a szorongását és agresszív érzéseit, vagy akár tetteit. Az önbíráskodásig fajulhat a projekcióval megerősített agresszió, amikor fellépését jogosnak, önmagát szinte hősnek érzi a kultúrájából kiforgatott, énjét védő egyén.

Van, aki saját bizonytalanságát vetíti ki, és bizonytalannak látja a számára érthetetlen generációt. Például egy kedves, nagyon empatikus nagymama egész addig jutott, hogy sajnálja a mai fiatalokat, mert neki ugyan háborúk és mindenféle szörnyűség jutott a fiatalságára, de legalább tisztább volt a helyzet, nem ilyen átláthatatlan, mint amivel a mai fiataloknak kell megküzdeni. A fiatalok közben nem értik, mi a gond. Nekik az, a természetes, ami van, saját értékeiket, viselkedésüket „én azonosnak” élik meg, hiszen mást nem tapasztalhattak meg.

Sokszor a szakemberek sem mentesek a projekcióktól, és a saját érzéseik kivetítését még szakmai érveknek tűnő érzelmi kijelentésekkel, vagy a szemléletüket megerősítő tényekkel is meg tudják erősíteni. Honnan lehet tudni, hogy ezek én-védő reakciók, és nem egyszerűen meglátások? Hiszen lehet valami igazság abban, amit az elhárításban érdekelt nagymama vagy szakértő mond, és van is. Az énvédelemre az utal, ha egyoldalú tényekre épülő, beszűkült, gyakran szélsőséges kijelentések hangzanak el, amelyek jobbára érzelmi alapokon nyugvóak.

Sokszor belép a racionalizáció, amely nagyon faramuci elhárító mechanizmus forma, mert a valóságot igyekszik a saját véleményéhez igazítani az egyén. Súlyos csapda az önáltatás, amikor az egyén nem akarja saját bizonytalanságát, hozzá nem értését elfogadni, és inkább a tényeket torzítja. Ilyen, amikor a 21. századi technikai fejlődéssel lépést tartani nem tudó személy a technikai eszközöket veszélyesnek minősíti, vagy a kulturális rothadás jeleként azonosítja ezek használatát, és anélkül utasítja el, hogy kicsit is megismerné.

Az elfojtott szorongásokból kialakulhat a tünetképzés, fejfájás, hasfájás, izzadási rohamok, szívtáji panaszok, gyakori betegség, balesetek.

Az adaptív énvédelem a fentieknél több lelki befektetést kíván, de a „helyzeti én” és a „tartós én” összeegyeztetését célozva sokkal eredményesebb megküzdési stratégiákhoz vezet. Az elaboráció a feszültségek feldolgozását jelenti. Ennek egyik formája lehet a humor, amikor a helyzet fonákságát meglátva derűvel fogadja az ember a problémát, és ezáltal csökkenti a stresszt, könnyíti a megküzdést. A szublimáció olyan feldolgozási mód, amely során az ember társadalmilag megbecsült, a saját személyiségét is fejlesztő tevékenységben dolgozza fel a feszültséget okozó helyzetet. Ez lehet művészi alkotás, de akár fantázia világ kitalálása is. Például a kulturális váltást egy film képzelt hőseként játssza, ezzel benne marad a mindennapi megküzdésben, de könnyebbé teszi önmagának a helyzetet, hiszen így kevésbé involvált, és a „tartós énjét” háttérben tudja tartani, amíg a „helyzeti én” stabilizálódik. Ez a módszer egyéb extrém helyzetekben is nagy segítség.

A feszültséget okozó tényezők beható tanulmányozása, képességek fejlesztése is a megoldás felé haladó elaborációs, szublimációs stratégia. A lényeg, hogy nem megadja magát az egyén a körülményeknek, és nem okolja a külső tényezőket a problémák miatt, hanem aktívan feldolgozza a helyzetet, és megtalálja azokat a pontokat, amelyek hídfők lehetnek az általa ismert és az új, még nem jól ismert helyzet között építendő híd számára.

Megküzdés a kulturális stresszel

A kulturális sokk és utána az elhúzódó feszültség kezelése nagyon hasonló stratégiára épül, ezért érdemes a kezdetektől fogva alkalmazni néhány fogást. Ezek univerzálisak, ahogyan a kulturális sokk és stressz is az. Akár távoli vidékre, akár idegen szociális közegbe kerülsz, vagy időutazásra kényszerülsz, ezek segítenek:

• Figyelj és tanulj, nem kell rögtön szakértőnek lenned, tanulni nem szégyen.
• Mutass tiszteletet, az új dolgokat nem szerencsés azonnal elvetni, inkább mihamarabb meg kell ismerni. Elvetni még utána is lehet.
• Ne félj a hibázástól, legyél magaddal elnéző. Viszont tanulj a hibákból, és a következő helyzetben alkalmazd, amit tanultál. Ez messze jobb stratégia, mint ha nem vallod be, hogy hibáztál, vagy elkeseredsz a kudarcokon.
• Hagyd el a könnyű menekülést kínáló sztereotípiákat, előítéleteket, legyen a gondolkodásod nyitott az új kultúrára.
• Lépjél kapcsolatba a célkultúra hordozóival, kiváló kulturális információs forrásként szolgálhatnak.
• Az érthetetlen helyzeteket elemezzed, mielőtt minősíted, kritizálod csak azért, mert idegenek, és elsőre nem látszanak túl értelmesnek.
• Ismerjed meg és tudatosítsad magadban a kulturális sokk hatásait és folyamatát, hogy megértsed az általa keltett érzéseidet.
• És a legfontosabb: élvezzed a tapasztalatokat.

Minden helyzetnek és jellemzőinknek is megvannak az előnyei és hátrányai, a mély gyökereknek és a mobilitásra való alkalmasságnak is. A környezeti tényezőkkel nem érdemes szembemenni, sokkal praktikusabb az adódó lehetőségek szerinti legoptimálisabb élet-körülményeket megteremteni.

Ezzel a sorozattal ehhez akartunk hozzájárulni információkkal, és megmutatni, hogy vannak megoldások, amelyek közül választani lehet.

Gyarmathy Éva