Az emberi lélekben egyszerre van jelen a fizikai esendősége miatt a félelem és az agresszió, valamint a szellemi és társas lény volta révén az önmegvalósításra és együttműködésre törekvés. A fizikai túlélésünk és jólétünk, a testi integritásunk megvédéséhez egyrészt sok mindent meg kell szereznünk, másrészt sok mindentől meg kell szabadulnunk. Az élettani funkciók is lényegében ezen alapulnak.
A szellemi túléléshez, az autonómiához is sok mindent meg kell szereznünk és sok mindentől meg kell szabadulnunk, de nem csak fizikai, fiziológiai értelemben, hanem mentálisan is.
A nevelésünk még mindig az esendőségre épít, és a külső kontrollt helyezi előtérbe, és főképpen a félelem-agresszió dimenzióban mozogva a büntetést preferálja. Pedig – bár még friss része – de határozottan jellemzője az embernek a civilizált viselkedés, amely a belső kontrollt, az autonómiát feltételezi.
Az elkerülésre nevelés
A biztonság és jólét érdekében az ártalmakat el kell kerülni, vagy ha már nem sikerült elkerülni, meg kell szabadulni mindattól, ami árthat. Viselkedésünknek igen sok esetben ez az alapja. Fizikai-fiziológiai szinten, ha az elkerülés nem volt sikeres, akkor sokszor tudatos döntés nélkül is jön a hányás, tüsszentés, köhögés, stb., ami átmeneti megkönnyebbülést ígér. Olykor a megszabadulás folyamata kellemetlen, ám segít elkerülni a nagyobb ártalmat. Például egy szálka kiszedése lehet fájdalmas, mégis jobb, ha kinn van, és nem okoz a lábunkban veszélyes gyulladást, fertőzést csak azért, mert nem akartuk vállalni a kisebb fájdalmat. Ehhez persze szükség van arra, hogy elővételezzük a nagyobb ártalmat.
A nevelés sok tekintetben az ártalmak elkerülésére irányuló belső késztetésünkre épít. Ennek a késztetésünknek a pszichológiai megnyilvánulására épül a büntetés. Az ártalom lehetőségének belátása miatt valósítja meg a gyerek az elvárt viselkedést. Ugyanezen az összefüggésen alapul a zsarolás is. A nagyobb ártalom elkerülése érdekében jutalmazzuk, s ezzel megerősítjük a büntetést kirovó viselkedést, s ennek következtében az illető ismét zsarolni fog.
A büntető törvények ugyanezen elven működnek. Ez a fajta kontroll az ártalom elkerülésére épít. Inkább lemondunk a törvénytelen tettről, hogy elkerüljük a bajt. A külső kontroll a legegyszerűbb, az állatvilágban is ismert kondicionáláson alapszik: ha jót teszel, jutalom, ha rosszat, büntetés vár. Sokkal hosszasabb és fáradtságosabb , de a civilizáció irányába mutató eljárás már a gyerekkorban felépíteni a belső kontrollt.
A megszabadulás esélyei
A külső kontrol bevetésével azonban hatalmat lehet szerezni mások felett, akár rabságban is tartani őket, és mint tudjuk, ezzel az eszközzel elég gyakran élünk is. Az egyén fogolyként nem tudja ugyan elkerülni az ártalmakat, de igyekezhet megszabadulni ebből a helyzetből. Ki lehet szállni, megszökni a rabságból, vagy akár az ártalmasnak ítélt társadalomból, és mondjuk hippiként, hobóként, remeteként élni. Ehhez persze a szabadságot vállaló egyénnek sok minden kellemes dologról le kell mondania, amit a társadalomban a törvények elfogadásáért cserében megkaphat. Ráadásul a konvencióból történő kilépéssel még számos egyéb nehézséget is el kell viselnie.
B. F. Skinner szerint a szabadság az averzív környezeti hatásokon alapuló kontrolltól való megszabadulás.
Skinner szerint, hogy megszabaduljon a terrortól, az egyén szembe is szállhat a kontrollal. A gyerek például lázadhat büntető, korlátozó szülei, vagy az állampolgár zsarnoki kormánya ellen. A kontrolláló hatalom gyengíthető, legyőzhető, elűzhető.
Az ellenállást a nevelő és általában minden kontrolláló hatalom korlátozásokkal bünteti, sőt akár a helyzetből való kilépés lehetőségét is korlátozhatja (például fizikailag: bezárással). Nyilván minél nagyobb egyéni forrásokkal, lehetőségekkel bír valaki, annál nagyobb eséllyel tud szembeszállni a kontrollal. A kicsi gyerek esetében több és súlyosabb erőszakot lehet elkövetni anélkül, hogy fellázadna, mint az idősebbnél.
Az eszköztelenebb, tudatlanabb, szegényebb emberek – a kisgyerekekhez hasonlóan – kiszolgáltatottabbak, és kis eséllyel tudnak maguknak szabadságot kivívni. Emiatt a diktatúrák előszeretettel tartják gyereksorban a népüket, fosztják meg a használható információktól, tudástól, anyagi forrásoktól.
Szabadságvesztés
Szabadságvesztés esetén nincs módunk a szabad döntésre. Nem csak a börtön, hanem a szegénység és az információhiány is korlátozhatja a szabad választás, a szabad döntés lehetőségét. A szegénység fizikailag köt gúzsba, az információhiány mentálisan blokkol.
Az oktatás is gyakran él az információk visszatartásának eszközével. Ahelyett, hogy segítene átlátni a tanulás célját, irányát, tartalmát, kis porciókban adagol információdarabokat a gyerekeknek. Ezzel a pedagógus a tanítás során meg tudja őrizni a tudáskontrollt, és azt a lehetőséget, hogy maga vezethesse a tanítási folyamatot. Így nem partnere, hanem irányítója a tanulónak.
Ennek az eljárásnak természetesen megvan a maga logikája, hiszen irányított körülmények között a pedagógus által felépített ismeretanyaghoz jut a tanuló. Ezzel megelőzhető, hogy a diák esetleg hibásan építse fel a tudását. A diákok azonban mindig is igyekeztek megszabadulni a kötöttségektől, hiszen az agyuk nem a pedagógus tanítását akarja követni, hanem tanulni akar.
Amíg nem volt sok egyéb forrás az információk megszerzésére, a diákok többsége végül is alávetette magát a pedagógia terrorjának, és igyekezett úgy tanulni, ahogy azt a pedagógia elvárta. A helyzet azonban változik, és a gyerekek számára megnyílt a lehetőség a tanítás ártalmaitól történő megszabadulásra, a szabad tanulásra. Az információs kultúrában úgy tanulhatnak, ahogy tanulni tudnak: egyéni utakon, saját tempóban, saját választásaik szerint.
Az új információforrások megjelenésével először azok a gyerekek kezdtek kevésbé alkalmazkodni az iskolához, akiknek a tanulási módja eleve erősen eltért az iskola hagyományos elvárásaitól. Őket követik azok, akik korábban még képesek voltak az alkalmazkodásra, s várhatóan hamarosan minden gyerek a saját útját akarja majd járni. Elenyészően kevés olyan diák marad, aki megfelel hagyományos pedagógiai ideálnak.
Sok esetben éppen a – növekvő számú – szabadulni próbáló tanulók kapják a BTMN (beilleszkedési, tanulás és magatartási nehézség) nem ritkán az SNI (sajátos nevelési igényű) címkét. Ezek a diákok nem tudatosan lépnek fel a pedagógia konvencionális hatalma ellen, csupán az idegrendszerük lázad, mert a legfontosabb emberi túlélési eszköz, a tanulás terén állít fel számukra korlátokat az iskolai tanítás.
Fejlesztésük – sajnálatos módon – gyakran csak korrepetálással, azaz az agyműködésüknek nem megfelelő módszertani keretekbe történő visszaszorításával történik. Ezzel valódi zavarokat képes, okozni a jelenlegi oktatás.
A látszatszabadság a primitív késztetésekre építhető
Mi tesz jobbat a rab lelkének, ha szabadnak és így boldognak érzi magát, vagy ha boldogtalan, mert tudja, hogy nem szabad? Egy rabnak rendkívül kicsi a szabadsága. Ha ezzel tisztában van, akkor a korlátokon belül valódi döntései lehetnek, és ez adhat minimális szabadságérzetet. Ha azonban nincs tudatában a helyzetének, akkor a választásait hamis tudásra építi.
A külső kontroll a lélek számára akkor igazán pusztító, ha látszatszabadságra épül. Megtévesztések és hazugságok teremtenek ilyen manipulált helyzeteket, és ehhez – hosszabb távon – már le kell épülnie a léleknek, megvakulnia, hogy ne szembesülhessen a valósággal. A kognitív torzítás, az információigazítás1 olyan mértékűvé válhat, hogy a józan ész csak veszélyes zavarkeltő tényezőként jelenhet meg.
Látszatszabadságot leginkább primitív késztetésekre lehet építeni, mert ott van a legkisebb kognitív kontrollunk. A veszélyekkel fenyegetés a túlélés alacsonyabb rendű dimenzióját, a félelem-agresszió párost mozgósítja. Ezt kisgyerekek esetében a „jön a mumus” és az „elvisz a zsákos ember” alapfenyegetésen keresztül, az idősebbeknél a „beadlak az intézetbe”, illetve „így nem fogsz munkát kapni, mások majd elveszik előled a munkát, és éhen halsz” kijelentések szintjén lehet tetten érni.
A szabadságot önként leginkább a biztonságért adja fel az ember. Már kicsi gyerekkorban megtanuljuk, hogy a jóságos nevelő megvéd, cserében pedig az ő „játékát játsszuk”, ahogy Rousseau2 eltervezte és leírta az „Emil”-ben a szabályozott szabadságot.
Az ösztökéléstől az autonóm személyiségig
A gyereknevelésben alkalmazott „szabályozott szabadság” első élharcosa, Rousseau, szerint a gyereknek úgy kell éreznie, hogy irányítója a helyzeteknek, de valójában a háttérben a nevelő irányít. A gyerek tehesse, amit akar, de valójában azt kell akarnia és tennie, amit a nevelő akar.
Tegyük fel, hogy létezik az ilyen pozitív szabadság kontroll, vagy legalábbis higgyünk abban, hogy mindezt tiszta jó szándékkal használja egy nevelő. Ennek ellenére is manipulációnak tűnik, mivel nem tiszta keretekre és szabályokra épít, hanem megtévesztésre. Ezáltal a külső kontroll megsokszorozódhat.
Ez az eljárás Rousseau korában még messze jobb megoldásnak tűnt a gyerekek szempontjából, mint a súlyos büntetésekkel járó nevelés. Ennek ellenére az ő esetében is az volt a lényeg, hogy a gyereket nem vezeti, hanem megvezeti a környezet, tehát hamis világban nevelkedik.
Felmerül a kérdés: az a gyerek, aki nem tudja, hogy valójában nem ő dönt, válhat-e autonóm személyiséggé?
A választ a tanulmány címében igyekeztem előre megadni. Az autonómia lényege nem csupán a szabadság, hanem a szabadsághoz kapcsolódó felelősségvállalás. Vagyis a pedagógiai manipuláció abban különbözik a tiszta pedagógiai helyzetektől, hogy ez utóbbiakban a gyerek döntéseinek valódi következményei vannak, és döntéseit az életkorának megfelelő kérdésekben elegendő információ birtokában hozhatja meg. Így felelőssé is tehető a döntéseiért, és attól kezdve, hogy ezt vállalja, autonóm személyiségnek számít. Amennyiben másokat okol a saját helyzetéért, nem autonóm személyiség, nem tud önmagán segíteni. Ugyanígy éretlen és a fejlődésében gátolt például az a közösség, amely bűnbakokat keres, vagy külső tényezőkben keresi a felmerülő problémái okát ahelyett, hogy saját felelősségét kutatná.
A külső kontroll hatékonyságának hitéből lassan kinőni látszik a civilizált világ. A rabszolgatartás idején a munkára ösztökélést a teljes szabadságvesztéssel érték el. A 19. századi szemlélet is a kényszerre épült, azon alapult, hogy munkásnak éheznie kell, hogy dolgozni akarjon. Lassanként azonban kiderült, hogy jó munkakörülmények között az emberek szívesebben és eredményesebben dolgoznak, akár alacsonyabb fizetésért is. A szabadnapot sem szívjóságból találták ki a gyártulajdonosok, hanem azért, mert kiderült, hogy azok a munkások, akik nem agyonhajszoltak, több profitot termelnek.
Ugyanez igaz a nevelés ügyére is. A szerencsésebb országokban már tisztában vannak azzal, hogy nem a tanulás ösztökélésével, a teljesítménykényszerrel lehet valódi eredményeket elérni. A tapasztalatok azt igazolják, hogy a gyerekek szívesen tanulnak, ha nagyobb szabadságot kapnak, mert
jó körülmények veszik körül őket,
nincsenek túlhajszolva,
az egyéni tanulási útjaikon haladhatnak,
információk birtokában hozhatnak jó döntéseket a saját tanulásukkal kapcsolatban.
A 21. században az iskolán kívül a gyerekek már ezen a módon tanulhatnak. A tanulók szabadsága nem azonos a lazasággal, lényege a felelősség megosztása tanár és diák között mind a tanítás, mind pedig a tanulás terén.
Azért tudunk csak felelősséget vállalni, amit szabadon, magunk választottunk. Az autoriter helyzetekben bármi megtörténhet, mert a döntéshozó elérhetetlen távolságban van: a hierarchia csúcsán. Egy hierarchiában pedig senki nem tartja magát felelősnek, hiszen nem a saját döntése szerint cselekszik. A „parancsra tettem” rossz emlékű kifejezése jelzi a legszemléletesebben, miért annyira fontos, hogy autonóm személyiségeket neveljünk.
A tanulmány alapját képezte:
Skinner, B. F. (1971) Beyond Freedom and Dignity. New York: Alfred A. Knopf. Online olvasható a teljes könyv
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline)
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index)
