32. esélyegyenlőségi napló

Beiratkozás

A hivatali ügymenet pontosan szabályozott. A középiskolai beiratkozás napját jó előre eldöntik. Június 27, 28, 29. Ekkor kell menni. Ezzel nem is lenne baj.

A szomorú az, hogy úgy változott a gazdasági helyzet, hogy a szervezőknek gondolkodnia kellene azok fejével is, akik a létminimum alatt élnek. Pláne egy olyan iskolának, ahová főleg hátrányos helyzetűeket vesznek fel.

Jó pár éve volt, mikor eldöntöttük, a művészeti iskola térítési díját nálunk nem kell előre befizetni félévre szeptemberben. Mert tudtuk, hogy a szeptember, az iskolai beiratkozások miatt minden tartalékot felemészt, úgy éreztük, nem lenne etikus a szülőkkel szemben még nekünk is kérni. Persze egyszerűbb lenne, tudom, sok művészeti iskola így tesz, előre fizettet, az a tuti, aki meg nem tud fizetni, az ne jöjjön.

De nekünk nem megy. Mert olyan térségben dolgozunk, ahol sok családnak nagyon be kell osztania a pénzt, hogy elég legyen hónap végéig. Azoknak is, akik nem igazoltan hátrányos helyzetűek. Mert sokan épp csak azért nem azok, mert az egyik szülő még dolgozik, és éppen fölötte vannak a határnak. A falvakban kevés olyan családot találni, ahol az utolsó héten sem kell gondolkodni a pénz beosztásán.

De sajnos, ez csak nálunk szempont. A szakiskolák pl. évek óta ragaszkodnak ezekhez az időpontokhoz, a befizetnivalókkal együtt, hisz beiratkozáskor kell megvenni a sálat, vagy nyakkendőt az iskola címerével, a pólót, a diákigazolványt, és egyéb kiadásokra is számolni kell még egy ezrest….27.én. A ballagás után. Hónap végén, a „szociális” és a „családi” előtt. Amikor már nincs egy fillér sem.

Ami amúgy sem elég a hónap végéig. A ballagás pedig végképp mindent felemésztett. Hisz ott volt a tablókép, a tabló, a kistablók, a blúz, a virág, az osztályfőnöknek szánt ajándék, a családi ünnep, az ajándékok, a megvendégelés, minden.

Próbálom megérteni, hogy miért vált ez nagy ünneppé közöttük, nagyobbá, mint amit a családi büdzsé elbír, de mutatni akarja mindegyikük, hogy nekik is telik, telik mobiltelefonra a ballagó fiúnak, rántott húsra és pörköltre is a meghívott rokonságnak, kólára, meg sörre, a tehetősebbeknek nyakláncra, kell, muszáj, érthetetlenül fontos lesz. Nem az eredmény miatt, hisz sokan buknak is, csak, mert elérte a gyerek, ballag már. Hatalmassá nőtt a jelentősége, nehezen lebeszélhetők a fél íves fotóról, mindegy, mibe kerül…egyszer ballag a gyerek.

Látva az egész készülődést, tudtam, hogy baj lesz. Már a ballagás utáni héten elindultak a kérések, hogy segítsünk, mert nincs kenyérre való sem. És akkor jön a beiratkozás. Amit persze előre tudtak, a papírokat már rég kipostázták, de ki törődött vele hónap elején? Most viszont….

Mi legyen? Menjenek be, és mondják, hogy nincs pénz arra, amit ki kell fizetni? Nem, nem akarnak így kezdeni. Nem akarják előre megjegyeztetni magukat. Inkább be sem mennek. Majd lesz valahogy. És már itt lemorzsolódik az, aki távolabbi helyre iratkozott be. Mert már most nincs útiköltségre, befizetésre való. És arra sem, hogy telefonon szóljanak. Különben is, mit mondjanak? És kinek?

Talán, csak annyi kellene, hogy akkorra tegyék az időpontot, amikor a családi pótlékot megkapják. Vagy a szociális járadékot. Akkor emelt fejjel beiratkoznának, és a „nincs” maradna otthon, ahogy a hónap közepétől már megszokták, a négy fal között.

De nem. A hivatali protokollba ezek a szempontok nem épülnek be.
Pedig nem sok dolog kell hozzá…..Az egyik kis középiskola itt már megteszi, hogy csak papíron iratkoztat be, és a pénzt csak „családikor” kell bevinni.

Sokan mondják nekem, hogy ezek a szempontok nem férnek be a hivatali rendbe. Mert ezek túl emberiek, nem lehet egyéni elbírálásokkal terhelni a rendszert, és így nem tartható a rend.

Lehet. A rend bizonyára borul, ha nem a kereteket, hanem a benne rendezendő embereket figyeljük. De ebben a mindenki számára nehezedő világban talán lehetnénk kicsit emberibbek. Mert lassan mindenki a saját bőrén érzi, hogy a protokoll nehezen tartható.

L. Ritók Nóra