Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. február 16. kedd, 4:35
Címkék:

Esélyegyenlőségi napló, 6. rész

Tehetség és esélytelenség

A történet régen kezdődött, amikor még általános iskolában tanítottam.

A cigány fiú hihetetlenül tehetségesen rajzolt. Sokáig csak azt érzékeltem, hogy ügyesebb, mint az átlag, aztán egy szerencsés feladat elindította. Mintha egy palackból szabadult volna ki egy szellem: ontotta magából a hihetetlen képi asszociációkat. Őszintén csodáltam. Nemzetközi pályázatokat nyert, újságcikkeket írtak róla…

De a többi tantárgyból gyenge volt, főleg matematikából. A tantestület pedig nem volt partner, sőt. Sosem felejtem el az ominózus mondatot, amit a matematikatanár és egyben igazgatóhelyettes mondott: „Rajzolni a hülye is tud. Próbálnál nekik matematikát tanítani! Akkor nem lennél így elájulva…” Próbáltam Picassóval érvelni: ő sem tudott kétjegyű számokkal műveleteket végezni. A válasz rövidre zárta próbálkozásaimat: „Meg is látszik rajta…”.

Azért nem adtam fel, próbáltam ösztöndíjat, kollégiumot, pártfogót szerezni. Egy darabig úgy tűnt, sikerül. Aztán a család, pontosabban a fiút nevelő nagymama közbeszólt. Nem csak ezért nem működött a dolog, mert nagyon szegények voltak. Nem voltak hajlandók kétszáz kilométer távolságra elengedni. Hiába érveltem, próbálkoztam. Azután meg is fenyegettek… Fiatal voltam, tapasztalatlan, ma már másképp csinálnám. Végül egy közeli szakközépiskolába került, szobafestést tanult. „Mégiscsak festék, tanár néni” – próbált vigasztalni.

Illusztráció

Aztán sokáig nem tudtam hallottam róla, Pesten dolgozott. Úgy nyolc éve futottunk össze az utcán, itthon, kisgyerekkel a karján. Pár mondat, zavart mosolygás csupán.

Mostanában gyakran látom. A közmunkaprogramban az utat takarítja neonzöld mellényben, mint a többiek. Keresi a pillantásomat, és lelkesen köszön, ha autóval megyek el mellette, integet. Ezt sosem mulasztja el.
Naponta emlékeztet egy eltékozolt tehetségre. Mostanában többször eszembe jut: meg kellene vele próbálni újra. Talán még most sem késő, csak harminc év körül lehet.

L. Ritók Nóra

3 üzenet

  1. hanger szerint:

    meg kéne ütni azt a matektanárt. talán még nem késő.

  2. zoldbeka szerint:

    Elfáradna a kezed – azt hiszem…

  3. :) szerint:

    Bemenni egy rajziskolába, vagy csak átnézetni egy portfoliót egy tanárral, galériással…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep