2013. február 17. vasárnap, 18:34

37. esélyegyenlőségi napló

„Az a tekintélyelvű világ már nem visszahozható…”

Vendégségben vagyunk, a gyerek előttem hasal az ágyon és ír. Már messziről is látom a ritmikus ismétlődést, ami kíváncsivá tesz. – Mit írsz? – kérdezem. – A házit. – hangzik a válasz – Tízszer kell egymás után leírni a nyelvtani szabályt. Én megtanultam, tudtam már a suliban, de sokan az osztályból nem tudták szó szerint felmondani, és büntetésből mindenkinek tízszer le kell írnia a meghatározást. Már hat kész.- mondja, és visszatér a füzetéhez.

Olyan deja vu érzésem lett. Még nem felejtettem el ugyanis én sem az érzést, kevesebb dolgot utáltam gyerekként, mint bebiflázni nyelvtanból azt, amiből egy szót sem értettem, mi a szófaj, a határozószó, a többi, magoltam, mert fel kellett mondani. Szó szerint. Nem lehetett téveszteni. Jól emlékszem a vastag betűvel kiemelt meghatározásokra a tananyagok végén. Aminek bevésését másolásokkal kellett nekem is segíteni. Megy ma is, lassan eszembe jutnak a szavak, egymás után, ma már értem ugyan, mit jelent, különösebb értelmét ma sem látom, miért kell ezt tudni, mert nem ettől tudom használni, hanem a gyakorlatból.

Persze mondhatnánk, hogy mi ezzel a baj? Talán az, hogy nekem több mint negyven éve kellett így bebifláznom, sokszor leírnom.

Ezen kezdtem el gondolkozni. Ezen a távlaton. Mitől maradnak meg ezek a módszertani elemek a pedagógiában? A bemagoltatás, vagy ha nem megy a tízszer leíratás? Vagy húszszor, ha mégsem. Büntetésből. Attól talán megértődik? Bevésődik?

Honnan hozzuk ezt? Mert ezt biztosan nem a főiskolán tanulják meg a hallgatók. Azt hiszem, ha valaki ezt mondaná a vizsgán, vagy használná a záró-tanításán, biztosan meghúznák. Sőt, mindenki fel lenne háborodva. Aztán pár év, és az iskolában egyszer csak használni kezdik. Honnan jön elő?

Ha gyerekként meg is tapasztalta, biztosan nem pozitív emlék neki. Mégis alkalmazza. Ott van, még mindig jelen van az iskolákban, nem egyedi az eset, jelen vannak azok a módszerek, amik akkor sem voltak célravezetők, és ma sem azok.

Ezen pedig hiába próbál rést keresni a modern pedagógia, nem talál. Hiába bombázza projektmódszerrel, kooperatív tanulásszervezéssel, differenciálással. Ez az átörökített tudás, szokás, nem enged. Sőt. Ha lehet, még fokoz.

Félek, a szabályok túlhangsúlyozása, a „lesz itt rend” szemlélete még további elemeket hoz majd elő a múltból. Ja, hogy a megalázott, megtört Nyilas Misikből is ember lett? Igen. Abban a korban igen. Sokakból meg akkor sem. Ma pedig már nem azt az időt éljük. Az a tekintélyelvű világ már nem visszahozható. A demokrácia másféle embert, és másféle nevelést, másféle kompetenciákat kíván.

Ezek a gyerekek már nem a vakon engedelmeskedő kor gyermekei. Más a család, ahol felnőnek, más világ veszi őket körül, más hatásokkal. Ők maguk is mások, sokfélék, különféle értékrenddel, motiváltsággal, szociokulturális környezettel. Ők már nem kényszeríthetők, ők partnerré tehetők. Hozzájuk más út vezet, mint a tízszer lemásolás büntetése.

Ezt az utat jó lenne már megtalálnunk.

L. Ritók Nóra

Esélyegyenlőségi napló

4 üzenet

Himer Csilla szerint:

2013.02.18. - 11:05

Hát, nem vagyok pedagógus, de már sokszor volt alkalmam tanítani. Felnőttet is, gyereket is. Így felnőtt fejjel csak azt mondhatom, hogy a szakmai, pedagógiai eszközökkel nem rendelkező pedagógus utolsó mentsvára a bifláztatás.

Válasz
Nyíri András szerint:

2013.02.18. - 12:26

A tanári szakma gyakorlóinak jelenleg zajló gúzsba kötésében a centralizáció kérlelhetetlensége a legerősebb tétel. Erre nem térnék ki, mert ennek felforgató hatását, otromba eljárásait sokan, sokféleképp és rendületlenül vitatjuk. Ugyanakkor ez adja a közvetlen impulzust a korábbi kényszerképzetek igazolásához. Ahhoz, hogy az állam újfent, osztálytermi szinten is könnyedén érvényesítheti az akaratát. Újra sokféle lehetősége nyílik, hogy egyenes ágon, államigazgatási kontroll alá vegye, mi zajlik az órán, irányított tanmenetek, irányított iskolafelügyelők etc. révén. Kérdés, kollégáink milyen mértékben választják a kettős nevelés valamivel nehezebben járható, egyébiránt képmutató útját vagy lesznek könnyen átállítható anyacsavarokká a gépezetben. Nem ismeretlen az a hatásmechanizmus, hogy miként hatnak vissza a pedagógus szakmai álláspontokra, attitűdökre a szülői elvárások. Ezen belül különös erővel azok, amelyek egy rendpárti (s nem kis mértékben önáltató) követelményrendszer jegyében kérik számon hamarosan az iskola hatékony működését, s írhatják felül akár minden ellenvetés nélkül a szakmai szempontokat. A központi alárendelés honi hagyományainak őrzését jól kiegészíthetik az alárendelődés ismert beidegződései. Bízom benne, hogy a talpon lévő szerveződések (HAT, PDSZ, miként az OOSZE is) ebben a kutyaszorítóban a maradék szakmai önállóság és a maradéktalan szakmai öntudat hangadóiként fognak fellépni a nyomorúságos bifláztatás apropóján is.

Válasz
Hadnagy Márta szerint:

2013.02.22. - 08:33

Én azt gondolom, ebben a mondatban van a legjobban megfogalmazva:" Ők már nem kényszeríthetők, ők partnerré tehetők." … és néhány ritka kivételtől eltekintve, ezzel a partnerséggel tudnak élni, és nem visszaélni.

Válasz
Tibor szerint:

2013.02.22. - 12:52

"Félek, a szabályok túlhangsúlyozása, a „lesz itt rend” szemlélete még további elemeket hoz majd elő a múltból." Gyanítom, hogy ezek az elemek nem is mindig a múltból eredeztethetők. Az önigazolás (én megtettem mindent, a gyerekben van a hiba), illetve a módszerbeli fogyatékosságok állnak a háttérben. Az ilyen ember fél, hogy kiderül felkészületlensége, és ez egyáltalán nem tipikusan a pedagógusokra jellemző, sőt. Ők már nem kényszeríthetők, ők partnerré tehetők? Hát egyáltalán nem így alakulnak a dolgok. A kiszolgáltatott ember nagyon is kényszeríthető. Ki fog szólni a gyerek peidagógoszának (felügyelőjének)? Az igazgató, aki maga is annak köszönheti munkakörét, hogy alázatos szolgálója a fenntartójának? A tanfelügyelő, aki esetleg nem módszertani segítő lesz, hanem újkori III/III-as? A kolléga, aki számíthat rá, hogy az ilyen mentalitású hamarosan a főnöke lehet? A szülő, aki jobban jár, ha meghunyászkodik? A gyerek, akinek a továbbtanulása múlik azon, mennyire szimpatizál vele a tanár? Úgy tűnik, mindenki közmunkásnak születik, csak vannak, akiknek jobb a szülői hátszele…

Válasz

Vélemény, hozzászólás? Kilépés a válaszból

Vissza

Sajtófigyelő

2021.07.22.
Gulyás nem tud arról, hogy magyar iskolákban nemváltást népszerűsítettek volna
Akár már decemberben, de inkább januárban vagy februárban lehet megtartani a gyermekvédelmi népszavazást, ami Gulyás szerint okafogyottá válna, ha Brüsszel visszavonná a kötelezettségszeg...
(Forrás: hvg.hu)

2021.07.22.
A pedagógushiány a gazdag térségekben is gond: több, mint tízezer tanár és tanító hiányzik a rendszerből
A közigallas.hu adatai alapján – méretéből is adódóan – Budapesten a legnagyobb a tanárhiány, a fővárosban 454 tanári szakos állást hirdetnek jelenleg. Nem sokkal jobb a helyzet Pest...
(Forrás: Népszava)

2021.07.21.
Porogi András: a digitális oktatás nem tud hatékonyabb lenni, mint a jelenl
Nagyon nehéz objektív adatok alapján nyilatkozni, mert például ha az érettségi eredményeket megnézzük, nem rosszabbak, mint a korábbiak, bizonyos tantárgyakból még jobbak is. Valószínű...
(Forrás: Infostart)

2021.07.21.
Covid-örökség: hogyan tovább, felsőoktatás?
Mindenki máshogy könyvelte el tapasztalatait, a hallgatók Facebook csoportokban és memeoldalakon adtak hangot véleményüknek. A felsőoktatási intézmények belső üléseken vitatták meg a sz...
(Forrás: Magyar Nemzet)

2021.07.21.
Még egy szám, ami befolyásolja a ponthatárokat: minden, amit a kapacitásról tudni kell
ha a felvehető kapacitásnál többen jelentkeznek egy képzésre, akkor a jelentkezők között rangsorolni kell. Ez pedig azt jelenti, hogy a jogszabályi minimumpontnál - alap- és osztatlan eset...
(Forrás: Eduline)

2021.07.21.
Okafogyott kérdésekkel rakta tele a kormány a “gyermekvédelmi” népszavazást
Anépszavazás inkább a jelenleg is zajló nemzeti konzultáció hangulatára hasonlít: értelme nem sok van, politikai haszna – a kormány várakozásai szerint legalábbis – annál több. Az,...
(Forrás: hvg.hu)

Címkék