Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2013. január 9. szerda, 7:38

36. esélyegyenlőségi napló

Tanártípusok? Vagy valami más?

Sokat figyelem a pedagógusokat. Próbálom megérteni, miért olyanok, amilyenek. Főleg azt, miért, hogyan lesz az elvárandó pozitív személyiség negatívvá. Hogy abban a személyiségjegyek, vagy valami más játszik e szerepet? Azt hiszem, a „valami más” erősebben beleszól ebbe. Hiszen, aki erre a pályára lépett, csak azért tette, mert alapvetően szerette a gyerekeket, az oktatást… De akkor mitől van, hogy egymás mellett tanítanak teljesen ellentétes hatások szerint működő pedagógusok?

Valami más van a dologban? Személyes élettörténetek? Egyéni vagy közösségi felelősségek?
Hogyan lehetne a pedagógusok kiégését megállítani? Kinek kellene erre figyelnie? Az igazgatónak? A közösségnek? Az oktatásirányításnak?

Az ünnep előtt sok adományt kaptunk. Szinte minden iskolába vihettünk ajándékokat, sok helyre azokon is túl, akik a művészeti oktatásunkban részesülnek. Mikuláscsomagokat, plüssfigurákat, iskolaszereket, társasjátékokat. A gyerekek egyforma örömmel fogadták, a pedagógusok azonban nem mindenhol így nyilvánultak meg.

Az egyik teremben példás rend. A megszokott három oszlopba rendezett padokon egyformán, csak a kinyitott olvasókönyvek fekszenek. Fegyelmezett, csendben ülő gyerekek. Semmi extra izgalom, mozgolódás az ajándékok láttán.

Próbálom kis kerettörténetbe fogni előre bejelentett látogatásunk célját, mesélni, hogy meglátogatott minket a Mikulás, de nem tudott mindenhova elmenni, és engem kért meg, hogy vigyem el oda, ahol jó gyerekek vannak. A gyerekek szeme már csillog…”Mert ugye tanító néni, itt jó gyerekek vannak?” – kérdezem cinkosan, remélve, partnerre találok. „Nem mondhatnám. – hangzik a szigorú válasz. – Mindig izegenek-mozognak, különösen matematika órán….nem figyelnek….és olyanok az eredményeik is…”

Kis rémület a gyerekek arcán….lehet, hogy nem kapnak semmit? De gyorsan osztani kezdjük az ajándékokat. Mivel vendégekkel vagyok, kérem a gyerekeket, mondják meg a nevüket, és azt is, melyik faluban laknak, hiszen több helyről járnak ide suliba. Megy is a dolog, miközben a tanító néni kommentálja a bemutatkozásokat. „Hát igen. Ennek tanítottam az apját is. Négy osztályt járt ki. Az anyja meg annyit se….” stb…

Már nagyon szeretnék túl lenni az egészen, kínos nekem, de semmiképp sem akarom megbántani. Mert tudom, az csak rontana a helyzeten. Kérek még egy kedves karácsonyi dalt tőlük….de a tanítónéni a Zengő ABC-t megfelelőbbnek érzi, kis célzással, hogy neki az a dolga, nem efféle, mint amit most csinálunk. A gyerekek hangosan, egyszerre kántálva mondják a verset, nem, nem téveszt senki, és mondja is mind, kivétel nélkül. A tanító néni láthatóan elégedett.

Aztán, a másik teremben az összetolt asztalok fölött karácsonyi díszeket készítő gyerekeket találunk. Kellemes, vidám zsongás, örömteli, elmélyült munka. Mosolygó tanító néni fogad, a gyerekek izgatottan, gyorsan helyezkednek el a teremben, hogy mindenki lásson, kényelmesen felénk fordulhasson. A szokásos mondókámmal kezdem. A kérdésemre, hogy vannak e itt rossz gyerekek, a tanító néni nemmel válaszol….A gyerekek ránéznek: – de hát Krisztián sokat rosszalkodik! Ő nagyon rossz! – mondják kórusban. –Jó, néha elevenebb kicsit, mit a többiek, de nem rosszaságból teszi…ugye Krisztián? És ezután biztosan jobban ügyel majd, tudom…igaz? – mondja a tanító néni. Krisztián buzgón és megkönnyebbülten bólogat.

Kérés nélkül is több dalt énekelnek, csillogó szemmel, boldogan. És nem tudom feledni azt a fiúcskát, aki egy kis plüssoroszlánt kapott, ahogy lehunyt szemmel ölelte az arcához, és olyan gyengédséggel simogatta a puha sörényét percekig, amilyet tőle még sosem láttam. Az otthoni nihil, alkoholista anyja, a szegénység, sokkal inkább az agresszív megnyilvánulásokat alapozta meg benne, és most, lám, világosan mutatja, mennyire tud gyengéd is lenni, szeretni.

Nem tudom, mit kellene tenni. Hogy azok is meglássák újra egy nyolcéves szemében, vagy egy mozdulatában azt, ami miatt itt vagyunk, a pályán. Mert örömöt, szeretetet csak akkor adhatunk, ha mi is örömünket leljük abban, amit teszünk. És azt hiszem, ez sokkal fontosabb, mint a Zengő ABC.

Mert a pedagógia titka, sikere úgy gondolom, nem csak a tananyagban van. Nem attól lesz jobb, ha azokat még pontosabban előírják. Hanem az „örülős” szemekben. A gyerekében és a pedagóguséban is.

Az azokhoz vezető utat pedig máshol és máshogyan kellene keresni.

L. Ritók Nóra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep