Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2016. augusztus 29. hétfő, 9:40

58. esélyegyenlőségi napló

A szociális készségek eróziója

A gyorsuló világ újabb és újabb kihívások elé állítja az iskolákat. Növekszik és átalakul a tudástartam, másfajta készségek szükségeltetnek ma, mint akár 20 évvel ezelőtt. Az oktatás azonban nehezen változó rendszer, aminek megvannak a maga hátrányai és előnyei is. A tananyagtartamok tekintetében a mai oktatás vergődik a régi és az új között, nem akarja elengedni az általános műveltséghez szükséges tudásátadást, de közben teret kellene engedni az újnak, a korszerűnek is. Nő hát a tananyag, egyre több terhet róva a gyerekekre. A helyzetet csak nehezíti, hogy a mindenkor regnáló hatalom is meghatároz irányokat, átstrukturál, közben hangsúlyok tolódnak el, sőt, néha értékek minősülnek át a tananyagokban, ami viszont a pedagógusokat állítja új helyzet elé. A szülők egy része, akik jobb társadalmi státuszúak, már az óvodában elkezdi menedzselni a gyermekét, jönnek a különórák, mert a továbbtanulásért, a piacképes szakmáért korán dolgozni kell, és folytatja ezt az általános iskolás korban is. A másik rész, az alacsonyabb státuszú, szegény, vagy generációk óta mélyszegény szülőknél ez nem jelenik meg. Számukra más túlélési stratégiát osztott az élet, ezt örökítik át a gyerekeinek, ők aztán végképp nem tudnak mit kezdeni az élet, az iskola kihívásaival.

Egyre bonyolultabb a helyzet. A társadalom kettészakad, lassan az oktatás is, és mindez csak mélyíti az amúgy is nagy társadalmi szakadékot. Növekszik a gyűlölet, a kirekesztés, az agresszió. Egyre kevesebb a mosoly, egyre több a borús, gyanakvó tekintet. Mindenhol. Munkahelyen, utcán, iskolában, családban. Hiányzik a szolidaritás, a tolerancia, mintha a másik ember élethelyzetbe nem tudná, vagy nem akarná beleképzelni magát senki. Sztereotip értékítéletek hangzanak el, a személyes felelősségek túlhangsúlyozásával, a hibáztatással, a megoldáskeresések minimalizálódnak. Ma már mindenki a bőrén érezheti Hankiss Elemér változásokat mutató gondolatpárjait, a „szeresd felebarátod” helyett a „szeresd önmagad”, a „légy szerény” helyett a „légy sikeres”, vagy a „bűnös vagy” helyett az „ártatlan vagy” átstrukturálódott üzeneteit.

Az iskolában is érezhető mindez. A jobb társadalmi státuszú gyerekek túlzott magabiztosságától a halmozottan hátrányos helyzetűek negatív énképéig, a kudarctűrő képesség minimális fellelhetőségétől a gyerekek közti verbális vagy fizikai agresszió megborzongató jelenlétéig, a mindenáron vezető szerepre törekvő, a kompromisszumra képtelen álláspontoktól a megalázkodó, mindent elfogadó helyzet természetes elviseléséig. Valahogy évről évre romlik minden az iskolában is, párhuzamosan persze a társadalom hasonló változásaival. Azt hiszem, kimondható: ma általánosan egyre alacsonyabb a szociális készségek jelenléte.

A megoldás-keresésre pedig nincs idő. Sőt, a probléma beazonosítására sincs, és félő, mire idáig jutunk, már késő lesz. Mert ki tenne érte? A szülő? A jobb társadalmi státuszúak sikerkritériumai között előtérben vannak más kompetenciák, a nyelvtanulás, a digitális tudás és mások, a náluk fontos „légy sikeres” üzenete pedig ma nem tartalmazza a szociális készségek fontosságát. Sőt, mintha egyre inkább nélkülözné. Nincs idő erre a napi rohanásban. A lecsúszó családoknál pedig a szülők szociális készségei ugyanolyan alacsonyak, mint a gyerekeiknél. Hogyan tudnák így átörökíteni, vagy fejleszteni azokat?

Marad tehát az iskola. De ki törődik ma ezzel? Rohanni kell, haladni a tananyaggal, nincs idő másra, óriási az ismeretanyag, a pedagógusokra nehezedő elvárások nem a szociális kompetenciák szintjére fókuszálnak, hanem pl. a műveleti sebességre, a szövegértésre, a lexikális tudásra. A pedagógusok megítélésének sikerkritériumai a tanulmányi átlaghoz kötődnek, nem ahhoz, hogy érzi, hogy látja magát a gyerek a közösségben, a világban, vagy milyen az énképe.

Közben pedig egyre több pedagógus küzd az osztályteremben a motiváció hiányával, az agresszió terjedésével, azzal, hogy a gyerekek képtelenek közösségben működni, hogy a kudarcot képtelenek elviselni, hogy nem érzik, mivel, és mennyire bántják meg a másikat. Persze most sokan azt gondolhatják, hát ezért kellett bevezetni az erkölcstan, vagy a hittan oktatását.

De ez nem segít ezen. Ez ugyanis nem az a terület, ami ismeretekhez köthető, „tantárgyiasítható”. Ezek a tevékenységek során, folyamatos megtapasztalások útján fejlődnek. Ennek jelen kellene lennie minden tanórán, és az iskola un. rejtett tantervében is, hiszen minden pedagógiai folyamatba beágyazható lenne. Valami miatt még sem megy. A helyzet romlik, a probléma kezeletlen marad, új kapuk nyílnak a gyerekek számára a digitális térben, erre már végképp nincs hatása sem a szülőnek, sem az iskolának. Sajátos önbizalmat építő nickname-s jelenlétek a közösségi oldalakon, vagy a szelfizések önmagukat sztároló megerősítései, a felnőttek számára nem látható csoportszerveződések, melyek egy még kialakulatlan értékrendet befolyásolnak, ellenőrizhetetlenül.

Mi lehet a megoldás?

Azt hiszem, ha az iskola nem fókuszál sürgősen a szociális készségek fejlesztésére, megállíthatatlanok lesznek a negatív folyamatok. A veszélyt azt hiszem, sokan nem látják. De talán a változásokat érzik a szegregált iskolák pedagógusai, és az „átlag” általános iskolák tanárai is. Ha az ember felveti, a boldog gyerek és az iskola összefüggését, gyakran hallani: „Naná, még mit nem! Nem szórakozni járnak ide! Nem kívánságműsor ez! Jobb, ha itt megtanulják, milyen az élet, mert aztán kint jön a pofára esés.”

Pedig nem lenne nagy kihívás foglalkozni kicsit az érzelmi intelligenciával, a szociális készségekkel. Milyen jó lenne, ha a tanórák tudatos pedagógiai munkájába kötelezően be lehetne építeni a személyes és a társas kompetenciák fejlesztését. Ha kötelező lenne minden gyerek esetében minden tanórán figyelnie arra a pedagógusnak, hogy volt-e sikerélménye a gyereknek. No, nem csak azoknak, akik először készülnek el a matematika példával, vagy leghamarabb fordítják le az angol párbeszédet. Hanem mindegyiküknek, azoknak is, akik gyengébbek. Azoknak is, akik a leggyengébbek. Persze ehhez differenciálás kellene, ez nem megy a „most mindenki a második bekezdést olvassa” rendszerű, poroszos, frontális módszertannal.

Vagy milyen jó lenne, ha minden egyes tanórán kötelező lenne egy csoportos feladat megoldása. Ahol a gyerekek megtanulhatnák a munkamegosztást, fejlődhetne a toleranciájuk, a kompromisszumkészségük, a szabálytartásuk, és a közös értékelésen a kudarc elviselésében is tudnák támogatni egymást. Fejlődne a csoportidentitásuk, az együttműködési képességük, az egymásra figyelésük.

Sokat nyernénk ezzel. Azt hiszem, ha egy-egy iskola így szervezné a mindennapjait, hamarosan nem lenne gond a motivációval sem, mert ezeknek a tevékenységeknek van még egy fontos jellemvonása: az, hogy örömöt, pozitív megerősítést adnak. Egyénileg is, és csoportosan is. Ami pedig örömteli, arra vágynak a gyerekek. Minden tantárgyba beépíthető lenne ez, kis energia-befektetéssel.

L. Ritók Nóra

A gyerekrajzok az Igazgyöngy Alapítvány honlapjáról származnak.

Egy üzenet

  1. csilla szerint:

    Ez a bejegyzés ma eltalált! Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep