Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2015. január 8. csütörtök, 12:28
Címkék:

50. Esélyegyenlőségi napló

Hogyan viszonyuljunk a szegénységhez?

Már jó ideje foglalkozom ezzel, próbálom megérteni és ellensúlyozni, mi játszódhat le belül, a gyerekekben. Próbálom megoldani, mikor az osztályból nem tudnak moziba menni a többivel, mikor nincs mikuláscsomagjuk, vagy nem tudják befizetni a tablóképet. Próbálok úgy csinálni, mintha ez valami véletlen dolog lenne, és mi egyszerűen tudnánk orvosolni. Színészkedek.

Ám egyre kevésbé sikerül. Azt hiszem, annyira megbomlott valami, hogy kellene vele foglalkozni a pedagógusoknak. Jobban. És nem úgy, hogy megoldjuk, hanem úgy, hogy valahogy megmagyarázzuk.

De meg lehet ezt értetni a gyerekekkel? Hogyan? Miféle tananyagtartalmak, irodalomélmények adnak ehhez kapaszkodót? Aminek példáján, szimbolikusan átvezethető az érzelem, a viszonyulás, a helyzet? Az erkölcstan tankönyvei foglalkoznak ezzel? Hogy miért szegény valaki, miért nem jut neki arra, ami másnak természetes? És hogyan viszonyuljon ehhez az, akinek mindene megvan? Vagy ezek a tankönyvek is azt sugallják, amit a döntéshozók, hogy a szegénység személyes döntés, személyes hiba az életvezetésben? Esetleg nem is foglalkoznak ezzel az alapvető, a mindennapokat erkölcsileg is meghatározó kérdéssel?

Hallgatom az ötévest: „Nekünk ennél soookkal nagyobb házunk van… és én annyi ajándékot kaptam, hogy nem is fért el a fa alatt. Én soookkal többet kaptam, mint te….”. Persze, tudom, ez mindig megvolt. A gyerekek már csak ilyenek. Ettől még lehetne jobb a világ.

De attól tartok, nem lesz. Mert a különbség félelmetes méretűvé vált gyerek és gyerek között. És ez akkor is ott van, ha nem egy osztályban, csoportban találkoznak. Mert látható az utcán, a boltokban, a kórházban, mindenhol.

Leszállok a vonatról Pesten, mellettem gyerekcsoport megy. Zömük öltözetén, a kicsit nagy és kicsit kopott kabátokon, no meg a velük ordibáló, láthatóan kiégett pedagógusokon látom, nem túl jó körülmények között élő gyerekekből álló osztály lehet. Két fiúcska mellett haladok. Beszélgetnek:

„Te, szerinted abban a galériában vagy miben, azért a fotózásért kell fizetni, vagy az ingyen van?” „Nem tudom. Majd megkérdezzük a tanító nénit.”

Ismerős párbeszéd, megélem én is mindig, hogy bármi felmerül, ami élmény lehet, az első kérdésük, kell-e fizetni érte? Mert ha igen, tudják, hogy nekik azt nem lehet. Legyen szó kirándulásról, színházlátogatásról, vagy fotózásról.

Aztán, ahogy ezen morfondírozva másfele fordulok, hirtelen belém hasít egy élmény. Gyerekkori, rég eltemetett élmény, vagy inkább érzés. Nem is tudom a körülményeket pontosan felidézni, de az érzés, az most olyan erővel tör elő bennem, hogy egy pillanatra minden világossá válik. A veszélye a gyerekszegénységnek.

Valamikor 1966 körül történhetett. A kis faluból kirándulni vittek minket Debrecenbe. Óvónő, dajka jött velünk. És egy szülő. Mert ő egyedül nevelte a lányát, féltette, és nem engedte egyedül. A vidámparkba mentünk, talán máshova is, de arra nem emlékszem. A vidámpark előtt fagylaltot árultak egy kétkerekű kocsiról. Akkoriban a kis falvakban még nem is lehetett fagylaltot kapni. Az anya vett egyet a lányának. Mi meg néztük. Néztük, ahogy nyalta a fagyit, ahogy a kezén csurgott lefele, mert nem tudta rendesen nyalni, néztük, és utáltuk. Az anyja próbálta takarni előlünk, de nem lehetett. Előlünk nem lehetett eltakarni azt, hogy neki van, nekünk meg nincs.

A következő kép, vagy érzés rögtön ez után jött elő. Hogy bent, a vidámparkban a régi, hatalmas forgó fahordónál állunk, ami lassan forog, és az ügyesek át tudnak menni rajta. Az anya együtt próbálta a lányával. De ketten nem tudták koordinálni a mozgásukat, és elestek. A hordó meg csak forgott velük, újra és újra megpróbáltak felállni, és estek-buktak benne. És mi, gyerekek nevettünk rajtuk. Hangosan, kárörömmel, nevettük ki őket, az óvónők hiába próbáltak csitítani bennünket, nem lehetett. Nevettünk még akkor is, mikor megállították a hordót, és kihúzták őket. Az asszony is kiabált, hogy ne nevessünk. De mi nem bírtuk abbahagyni.

Hogy miért érdekes mindez? Mert tele van negatív érzelmekkel. Irigységgel, kárörömmel, gyűlölettel. Aminek részese voltam én is, gyerekként.

Nekem úgy hozta az élet, hogy volt, ami ezt visszanyomja. Ezt a sok negatívumot. Más világ volt akkor, és bizonyára szerencsém is volt, hogy az életem másképp alakult. De mi lehet ott, ahol ezt naponta megéli egy gyerek? Akiben ez a negatív érzelem erősödik napról napra? Aki ebben nő fel? Benne mi játszódik le? Ki segít neki értelmezni ezeket az érzéseket, megérteni ezeket a helyzeteket? Partnerek-e most a szülők, a pedagógusok ezeknek a helyzeteknek a feldolgozásában? És egyáltalán a szülők hogyan élik meg a saját szegénységüket? Ők vajon hogy értelmezik ezt a gyerekeiknek?

És az iskola? Ott kezdünk-e végre valamit a 21.századi nyomorúsággal? Értelmezhető-e a Kincskereső Kisködmön üzenete a mai szegénységben?

Rengeteg kérdés….amire nekem nincs válaszom. Nincs válaszom neki sem, akinek sosem jut arra, amire a többinek igen. És neki sem, aki nem tudja, hogy a szegénység felé fordulás nem leereszkedő, zsebredugott kezű kegygyakorlás. Azt hiszem, az a baj, hogy mi, felnőttek, szakemberek sem tudunk ezzel mit kezdeni. Ezért nem tudjuk ezt átadni a gyerekeknek sem. E nélkül viszont irányíthatatlan folyamatok indulhatnak meg. Mindkét oldalon.

Ennek a veszélye napról napra nő. Jó lenne kezdeni vele valamit, mielőtt késő lesz.

L. Ritók Nóra

8 üzenet

  1. Fekete Hajni szerint:

    Ne haragudj Nóri, de most már szólnom kell – "no meg a velük ordibáló, láthatóan kiégett pedagógusokon látom" – nem először utalsz erre, s biztosan van mögötte sok keserű tapasztalás. De pont azért, mert szerencsére egyre többen követjük akár ezt, akár a "Nyomor széle" blogot óvatosabban kellene bánnod az ilyen megjegyzésekkel. Fontos a szélesebb társadalmi közeg érzékenyítése, de semmiképpen nem volna jó, ha eközben egészében bélyegezzük meg azokat, akik közvetlenül érintettek a kölkök nevelésében. Tudom a poszt ennél több, a kérdésfelvetés jogos – s jóleső érzés, hogy tudom vannak rá jó válaszok is, látok remek megküzdési stratégiákat..mégis ez is fontos .óvatosabban a jelzőkkel.

  2. L.Ritók Nóra szerint:

    Lehet, Hajni….de attól, hogy mindig a pozitívumokat emlegetjük, még nem oldódik meg a helyzet. Gyakran kapok ilyen leveleket, mint a tied. Hogy ne beszéljek ilyen negatívan, meg sértem azokat, akik nem olyanok(legutóbb a tanítanin a keresztény szellemiséggel kapcsolatban.) Azt hiszem, elég sok idő telt már el a pozitív példák kihangosításával, és a negatívumok udvarias elhallgatásával. Az egész probléma többek között szerintem ezért nőtt ekkorává…mert túl sok volt a szőnyeg alá söprés. Nem hiszem, hogy sértő ez a mondat. A kiégés ugyanis nem személyiségjegy, hanem olyan állapot, amit a rendszer működésképtelensége miatti eszköztelenség eredményez. Az, hogy ebbe a helyzetbe nem mindenki kerül bele, szerencsés, és reményt keltő. De nagyon sokan ebben vannak. Ha erről nem veszünk tudomást, a probléma megértésétől mindig messzebb kerülünk. Igyekszem nem általánosítani. És nem sérteni senkit. Nem a személyekkel van bajom, hanem a rendszerrel, ami ilyenné teszi őket.

  3. Bagcsi szerint:

    Kedves Nóra!

    Örömmel olvasom mindig írásait,melyek nagy- nagy ajándékként hatnak számomra: gondolatai a natúr valóságot ragadják meg, ugyanakkor megkapja az olvasó a mese illúzióját is, mely a rideg, de Ön által már szerethető valóság. Felébreszti bennem a hétköznapok őrületeiben azt a lángot, ami akkor kelt életre, amikor megfogalmazódott bennem, hogy miért ezt a pályát választom.
    Köszönet érte.

    Szívesen olvasnám könyv formájában is…

  4. Dr. Borján József szerint:

    Itt volt egy hozzászólásom, de töröltetett. Kár!

  5. Admin szerint:

    Tisztelt Borján József!

    Hozzászólásait örömmel vesszük, biztosan nem töröltük, valószínűleg technikai hiba miatt nem ért el hozzánk.

  6. Juli szerint:

    Kedves Borján Kolléga! Valóban kommentelte ezt az írást, de nem itt, hanem a Fecebookon az ofő online és offline csoportban. Ott is van a tartalmas és érdekes bejegyzése, Nóra még reagált is rá. Innen nem töröltünk semmit.

  7. Theodora szerint:

    Nem tudom, de a mi osztályunkban természetes volt , hogy a szülők összedobták azoknak a gyerekeknek is az ajándékot, akiknek nem volt pénzük befizetni. Pont azért, hogy ne érezzék magukat kirekesztve, hiszen nem tehetnek róla, hogy nincs nekik. Az osztálykiránduláson őket is befizettük a vendéglőben az ebédre. Volt akinek a tankönyvet is megvettük, mert igen: ilyen is van Magyarországon, hogy a gyerekeit egyedül nevelő anyukának nincs pénze a tankönyvre, és nem jogosult segélyre és a gyerek sem az ingyentankönyvre. És még sorolhatnám. Most 7. esek a gyerekek, sokszor gyűjtöttünk. És fogunk is. Sajnos, amikor az állam magára hagyja a szegényeit, akkor csak a helyi lokális összefogás segit. (Egy pesti iskoláról van szó, ahol az osztályban 4-5 olyan gyerek van, akiknek a szülei komoly anyagi gondokkal küzdenek. A többi átlagosan él, 2-3 jómódú család van. És egyetlen apuka volt, aki felháborodott az összefogáson és nem fizetett be.)

  8. Juli szerint:

    Kedves Theodora! Valóban kétségbeejtő a társadalmi szolidaritás mélyrepülése.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.08.08.
Egész karokat szervezhetnek ki a szegedi egyetemből
2020. július 1-ével hat magyarországi egyetemet adott át az állam egy szándékosan erre a célra létrehozott vagyonkezelő alapnak. A Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem...
(Forrás: szegeder)
--
2020.08.08.
Kréta és gumibot – Stefanik Krisztina pszichológus: Gyermeki agresszióra agresszióval felelni erkölcsi csőd
Gyülekeznek a frissen kiképzett iskolaőrök. Szeptembertől – ha lesz tanévkezdés – több száz iskolában, tanintézetben gumibottal, spray-vel felszerelt „rendügyi szakemberek” vigyáznak...
(Forrás: 168 óra)
--
2020.08.08.
Száz izgalmas magyar pedagógiai programot gyűjtöttek össze, hogy ne kelljen keresgélned
Második éve gyűjti az Edisonplatform azokat a Magyarországon elérhető innovatív pedagógiai programokat, amelyek elsősorban az általános iskolás korú gyerekeket és szüleiket célozzák meg...
(Forrás: Qubit)
--
2020.08.08.
Sikeres a tíz napja elindított játékos ismeretterjesztő program
Július 28-án indult útjára a #maradjitthon kampányhoz csatlakozva a Vakációzzunk a múzeumokkal! virtuális múzeumpedagógiai mozgalom, mely hazánk négy legnagyobb tavát mutatja be főként...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.08.08.
Óriási nyereményakciót hirdet pedagógusoknak az Emmi: akár elismerő oklevelet is nyerhetnek
A minisztérium pályázatot hirdetett „EMMI tanmenet pályázat 2020” címmel, amire várják a „legeredetibb, a tanulók fejlődését szolgáló” és a központi tartalomszabályozókkal ö...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.08.08.
Megint új diákhitelt vezetnek be Magyarországon
A felnőttképzés és a szakképzés megújításának újabb lépéseként a Kormány a két évtizedes múltra visszatekintő, nemzetközi szinten is elismert magyar diákhitelezés kibővítésér...
(Forrás: hvg.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep